Mióta is? A ’86-os vb volt az utolsó lehetőség, hogy a piros-fehér-zöld színben futkározó fiúknak szorítsak. És nem vigasztal e tárgyban, hogy a nagy múltú azzurrik is kénytelenek lemondani az efféle örömökről.
A kaposvári színészházban egy Junoszty tévé feketén-fehéren villogó képernyője előtt néztem szembe a valósággal, ahogy a fiaink
levegőért kapkodva szaladgáltak a bennünket lesimázó, akkor még szovjet fiatalemberek között.
És azóta semmi.
Pedig most már annyira felduzzasztotta a FIFA a résztvevők számát, hogy eddig még sose hallott országok is rajthoz állhattak. Sőt! Mit sőt?! A zöld-fokiak egy veterán kapussal az élen pofán vágták a spanyolokat.
Curaçao – amelyről eddig azt hittem, egy kék színű alkohol, nem pedig egy karibi sziget – dicsőséges hét-egyes vereséget szenvedett Németországtól.
Sorolhatnám, pedig még csak az első forduló közepén írom ezeket a sorokat.
Szponzorált tartalom
A „Kimaradt ziccerek” megjelenését a Mercedes-Benz Citan támogatja
Mi pedig Bern, Marseille, Irapuato, Puskás Stadion (írek elleni fiaskó) tengelyen látjuk be négyévenként, hogy ez van. Ezekben az években vagyok kénytelen újra és újra „kedves” csapatot találni, hogy értelmet adjak a tévé bámulásának, továbbá, hogy azon lamentáljak, hogy hajnali négykor felébredjek-e azért, hogy mondjuk megnézzek egy Irán-Új-Zéland-meccset.
