51 éves korában meghalt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász. A koronavírussal megfertőződött sportember novemberben került kórházba, majd miután állapota súlyosbodott, december elején lélegeztetőgépre került.
Csollány Szilveszter 1970. április 13-án született Sopronban. Tízévesen lett a Rába ETO sportolója, 1986-tól pedig az Újpesti Dózsában tornászott, ekkor lett tagja a válogatott keretnek is.
Első felnőtt sikerét az 1990-es lausanne-i Európa-bajnokságon érte el, ahol gyűrűn bronzérmet szerzett. Két évvel később a barcelonai olimpián kilencedik lett a csapattal és egyéni összetettben, gyűrűn a hatodik, lólengésben a hetedik helyen zárt. Ugyanebben az évben a párizsi világbajnokságon gyűrűn ezüst-, a budapesti Eb-n bronzérmet szerzett.
Szókimondó stílusa miatt, a szakvezetőkkel folytatott vitái után 1993-ban eltiltották, és fegyelmi büntetése miatt nem engedték indulni a vb-n – vagyis kizárták a válogatottból. Ekkor az Egyesült Államokba költözött, és előbb St. Louisban, majd Sacramentóban fiatalokat oktatott. Nehéz körülmények között dolgozott, közben pedig egyedül, edző nélkül készült az atlantai olimpiára, ahol ilyen előzmények után is ezüstérmet nyert.
Az 1998-as szentpétervári Eb-n végre felállhatott a dobogó legfelső fokára.
„Én már otthon megmondtam, hogy nyerni fogok. Tudtam, hogy ezzel a gyakorlattal nincs ellenfelem. Pontosabban egy akad: saját magam. Meg talán a pontozók, de erre nem szeretnék kitérni. A legfontosabb az volt, hogy tökéletesen megcsináljak mindent, ha ez megy, az én technikai tudásommal simán megelőzöm a többieket” – nyilatkoizta győzelme után az A Színes Sportnak.
Pályafutása zárásaként 2002-ben a debreceni Főnix Csarnokban a világbajnoki elsőséget is megszerezte. Rá egy évre szinten tartó edzéseket végzett, de mivel a magyar csapat nem jutott ki az olimpiára úgy döntött, hogy lezárja pályafutását.
„2002-ben még megnyertem a világbajnokságot Debrecenben, 2003 elején még elmentem a tatai edzőtáborba. Bementem a terembe, ültem, semmit nem csináltam. Ráébredtem, itt a vég.
Megvolt az Európa-, világ-, olimpiai bajnoki cím. Hova tovább 32 évesen? Keresni kezdtem a helyem minden téren
– nyilatkozta 2018-ban a 24.hu-nak.
Interjúnkban azt is elmondta, hiába kapta az olimpiai életjáradékot, a megugró svájcifrank-alapú hitel elvitte a pénz nagy részét, ha nem is kellett nélkülöznie, de nehézzé vált a megélhetése. Emiatt előfordult, hogy több különböző állást vállalt egyszerre. Többek között Pesten egy kocsmában is dolgozott, majd 2011-ben Izlandra költözött, két évvel később Svájcban kapott edzői munkát.
„Amikor a tornasport is jelentős támogatást kapott, a szövetség célul tűzte ki, hogy hazahozza a magyar edzőket külföldről. Megkerestem Magyar Zolit, hogy tudna-e segíteni. Így aztán az MTSZ támogatásával lettem a soproni klubban szövetségi edző” – mesélte, hozzátéve, később Ausztriában is munkát vállalt.
Eközben keresték meg a szombathelyi egyetemről, ahol külsős szakoktatóként tanított.
Kórházba kerülése után a szintén olimpiai bajnok Berki Krisztián ezt írta róla:
„Pályafutásom egyik legmeghatározóbb pillanata volt, mikor Sydneyben a Te nyakadba került az aranyérem! Sorsfordító volt számomra, és ennek hatására kezdtem el tudatosabban és koncentráltabban figyelni az edzésekre! Példakép lettél akkor sokunk számára, amivel egy álmot adtál nekünk, fiatal sportolóknak. Mégpedig az olimpiai álmot… Elhittem magamról, hogy ha keményen edzem, küzdök a céljaimért, nekem is összejöhet!”
