Sport

„Csak Varga Dénessel van esély az olimpiai aranyra”

Hosnyánszky Norbert 36 évesen is erőssége volt az idén Európa-bajnoki címet szerző magyar vízilabda-válogatottnak, s mint a DIGI Sport híradójának elmondta, továbbra is motiválja, hogy ott legyen a tokiói olimpián. A pekingi olimpiai bajnok úgy érzi, Märcz Tamás csapata megnyerheti jövőre az aranyérmet, de ehhez mindenképpen szükség van a minap súlyos térdsérülést szenvedett Varga Dénes játékára is.

Varga Dénes: Elkerülhető baleset történt egy felesleges programon
33 évesen már nem szeretne kapkodni és túlvállalni magát.

A Honvéd pólócsapatának az új edzője az aktív játékos-pályafutását ezzel befejező Szivós Márton lett, aki igyekszik mindent megtenni azért, hogy Hosnyánszky Norbert ott lehessen a 2021-es tokiói olimpián.

„Az ő tudása abszolút képessé teszi arra, hogy ott legyen Tokióban és vezéregyénisége legyen a csapatnak, ahogy azt láttuk az Európa-bajnokságon is. Ehhez én minden segítséget meg fogok adni, hogy úgy adjam át Märcz Tamásnak, hogy ezt a szerepkört be is tudja tölteni” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek Szivós Márton.

Még mindig nem tudom, hogy mi lesz jövőre, ez így is marad, de ez biztosan egy jó dolog, hogy van egy cél, egy motiváció, ami fenntartja a koncentrációmat, így sokkal könnyebb jó teljesítményt nyújtanom a klubomban

– fogalmazott az Egerből a Honvédhoz szerződő Hosnyánszky Norbert

„Biztosan meg fogja találni az optimális edzésmennyiséget nekem Marci, úgy, hogy ne is legyek túledzve, de meglegyen a kellő erőm, hogy ha esetleg úgy alakul, akkor a válogatottat tudjam segíteni, és hasznos legyek.”

Hosnyánszky Pekingben már nyert olimpiát, de hogy nyerhet-e újra a csapat, az szerinte a minap súlyos térdsérülést szenvedett, a világ legjobbjának is megválasztott, 33 éves Varga Dénes részvételén is múlik.

„Benne van a csapatban, hogy újra olimpiai bajnok legyen, de Varga Dénesnek csapattagnak kell lennie.

Teljesen egyértelmű, hogy Varga Dénes nélkül ez nem ugyanaz a válogatott, gyakorlatilag ő a motorja a csapatnak, szükség van rá

– vélekedik Hosnyánszky.

Kiemelt fotó: Foto Olimpik / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik