Sport

Meg fognak lepődni azok az úszók, akik most lazsálnak

Amennyiben a szövetség elnöke és a válogatott szövetségi kapitánya is rábólint Selmeci Attila ötletére, úgy július utolsó hetében – az akkor éppen érvényben lévő előírásokat követve – meghívásos versenyt rendezhetnek a margitszigeti Hajós Alfréd uszodához tartozó Széchy Tamás medencében, számolt be róla az SzPress Hírszolgálat. A világ- és Európa-bajnok Milák Kristóf edzőjének már korábban is volt hasonló ötlete, szerinte ugyanis egy ilyen versengés színt vihet az otthoni, majd az uszodai edzésekbe előbb vagy utóbb belefásuló úszók életébe.

Azt mondta, már megkereste Wladár Sándort és Sós Csabát, míg az edzőkollégák közül Turi György, Virth Balázs, Magyarovits Zoltán, Molnár Ákos is támogatják az ötletet.

„Helyszínként azért gondoltam a Széchy Tamás uszodára, mert ott szabadtéri medencéhez juthatunk, amelyben három nap leforgása alatt a teljes hazai élmezőny, nem több mint 150 úszó biztonságosan mérheti össze az erejét. Magától értetődően az akkor éppen érvényben lévő előírásokat követve. Magunk leszünk, a szurkolók kizárásával.

Ha nem sikerül a hajszálpontos időmérő berendezést biztosítani, minden érintett edző előveszi majd a saját stopperóráját, úgy, ahogy azt régebben a versenybírók tették. Most már tényleg itt van az ideje annak, hogy az úszók és mi magunk, a felkészítőik is visszajelzéseket kapjunk. Megerősítést vagy figyelmeztetést.

Meg kell találni a módját annak, hogy ne mindig edzőtársak tempózzanak egymás mellett, hanem olykor vetélytársak is versengjenek egymással a vízben. Hét hónap után következhet valami olyan, amit kihívásnak is lehet nevezni” – hangsúlyozta az SzPressnek Selmeci, aki Milák mellett Biczó Bence és Márton Richárd felkészülését is irányítja jelenleg.

A gyógyult úszók szuperképessége is segíthet a vírus legyőzésében
A koronavírusból kigyógyult élsportolók is vérplazmát adtak, hogy annak segítségével enyhítsék a súlyos állapotban levő betegek tüneteit.

Selmeci Attila szerint eddig is nehéz volt a lelket tartani a versenyzőkben, akiknek sorra kellett lemondaniuk az olimpiai játékokról, az országos bajnokságról, a pénzdíjas versenyekről, nem utolsó sorban a budapesti Európa-bajnokságról. Úgy gondolja, hogy a helyzet csak rosszabbodhat, ha az edzésmunka egyhangúságát nem tudják megtörni, az edzők továbbra is csak terveznek és utasításokat adnak, a versenyzők pedig gépiesen teljesítik a feladatokat. Ez feszültséget és mentális problémákat okozhat.

„Azok a úszók, akik úgy gondolják, hogy ha nincs verseny a láthatáron, most félgőz is elég, illetve hajlamosak ellazsálni az edzéseket, azok nagyot fognak csodálkozni, amikor majd tényleg bele kell húzni.

Csak azoknak van jövője, akik alkalmazkodni tudnak az új kihíváshoz.

Ez most egy olyan időszak, amit a sportban dolgozóknak összefogva kell átvészelniük, Bízok az úszóink intelligenciájában, én pedig azért álltam elő a július végi verseny gondolatával, mert addigra remélhetően még tovább csökken a fertőzésveszély, így gondos előkészítéssel egész jó versengési lehetőséget lehet majd biztosítani. Olyan versenyszámokban, amelyek jól illeszkednek a versenyzők júliusra várható formájához. Bármilyen eredmények is születnek, azok természetesen nem számítanak be a ranglistába, mégis támpontot jelentenek majd mindenkinek, visszajelzést az elvégzett munka mennyiségéről és minőségéről. Ha beválik az ötlet, később újra megrendezhetünk egy ilyen versenyt, aminek a nevét még nem sikerült kitalálni, de ez legyen most a legkisebb gondunk” – mondta befejezésül Selmeci Attila.

A magyar válogatott úszók közül korábban többen – például Kapás Boglárka és Kozma Dominik – is megfertőzödtek koronavírussal, de azóta újra letesztelték őket és minden eredmény negatív lett, így elkezdték a medencés edzéseket is.

Kiemelt kép: Martin BUREAU / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik