Sport

Bokszmeccset nagyon rég vártunk már ennyire

Szaúd-Arábia eddigi legnagyobb sporteseményére kerül sor szombaton Rijádban, ahol Andy Ruiz Jr. és Anthony Joshua küzd meg egymással négy profi bokszszervezet nehézsúlyú világbajnoki címéért.

Az Összecsapás a dűnék között fantázianevű meccs a két öklöző júniusi, New York-i találkozójának a visszavágója. Az első csatát ugyanis nagy meglepetésre az akkori kihívó, az amerikai Ruiz nyerte technikai KO-val a korábbi 22 meccsén győztes brit világbajnok ellen.

A pocakos mexikói kiütötte a verhetetlennek hitt Anthony Joshuát
Ruiz négyszer padlóztatta a nehézsúly királyát, minden idők talán legnagyobb meglepetést okozva nyert.

Joshua a héten arról beszélt, hogy tisztában van azzal, mit rontott el júniusban, és újra nem fogja elkövetni ugyanazt a hibát.

Ruiz kellemetlen ellenfél, de biztosan tudom, hogy én vagyok a jobb bokszoló kettőnk közül

– mondta a londoni olimpia szupernehézsúlyú bajnoka, aki több dolgon is változtatott veresége óta, új edzőpartnerekkel bokszolt, módosított a napi rutinján és a mentalitásán is. Ugyanakkor továbbra is régi edzőjével, Rob McCrackennel dolgozik, akivel már a londoni játékokra is együtt készült.

A szintén 30 éves Ruiz (33 győzelem/1 vereség) kiváló mérleggel állt már a nyári meccs előtt is, ám a szakértők – talán testalkata miatt is – előzetesen nem adtak neki esélyt. A látszólag komoly túlsúllyal küzdő Ruiz azonban borította a papírformát, a tökéletes izomzattal és testfelépítéssel bíró Joshuát a hetedik menetben leütötte, majd a mérkőzésvezető beszüntette a címmeccset.

Semmilyen körülmények között nem engedem ki a kezeim közül ezeket a világbajnoki öveket, utolsó leheletemig küzdeni fogok. A pályafutásom igazi hullámvasút volt, de mostanra végre sikerült eljutnom idáig, nem hagyom veszni mindezt

– mondta a Boksz Világszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) bajnoka elszántan a címmeccs előtti utolsó sajtótájékoztatón, ahol New York Knicks-mezben jelent meg, hogy ezzel is emlékeztesse ellenfelét a június 1-i győzelmére.

Szaúd-Arábiában sokáig fel sem merülhetett hasonló rendezvény megtartása, az elmúlt időszakban azonban fordulatot következett be a közel-keleti országban, ahol többek között igyekeznek fellendíteni a turizmust és felkelteni a nemzetközi érdeklődést a látnivalók iránt.

A világbajnoki címmeccset egy vadonatúj, 15 ezer férőhelyes sportcsarnokban rendezik – amely abban a kerületben épült, ahol a királyi család első palotája állt – közép-európai idő szerint szombaton 21.30-tól.

Kiemelt kép: FAYEZ NURELDINE / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik