Sport lineup

Az egyszemélyes csapat, aki lezúzta az amerikai elnök arcát

Korábban a témában:

Az NFL-ben a nagydöntő, a Super Bowl mellett a draft az év legnagyobb eseménye. Amíg a Super Bowl általában a jelen sztárjairól, a szezon meghatározó egyéniségeiről szól,

addig a drafton azok kerülnek reflektorfénybe, akiktől a szurkolók és a klubvezetők is az várják, hogy egy nap naggyá teszik a franchise-t.

Igaz, a draft nem minden, ezt a sportág történetének egyik legnagyobbja, a mostani Super Bowlon hatodik bajnoki aranygyűrűjét szerző Tom Brady fényesen igazolta, hiszen a 2000-es drafton a hatodik kör 199. választottjaként került sorra, vagyis ahogy Dévai kolléga találóan megfogalmazta, nagyjából a tartalékok tartalékának számított. Aztán mi lett a vége.

Én vagyok a legjobb döntés, amit ez a franchise valaha meghozott
Kimondani is félelmetes: Tom Brady vasárnap megszerezheti a hatodik bajnoki gyűrűjét.

Az első draftot 1936. február 8-án, vagyis szinte napra pontosan 83 éve tartották Philadelphiában, a Ritz-Carlton Hotelben.

A draft bevezetésével a liga erőt akart mutatni, addig ugyanis a gazdagabb csapatok az anyagi lehetőségeik révén könnyebben csaphattak le a legígéretesebb amatőr játékosokra. Innentől kezdve viszont csak a draft keretében nyílt lehetőség az egyetemről kikerülő spílerek kimazsolázására, ami az esélyegyenlőséget szolgálta.

Elsőként mindig az előző idény legrosszabb mutatójával csapata választhatott, véletlen egybeesés, hogy az első draft esetében ez a Philadelphia volt, amely az előző bajnokságban két győzelme mellé kilenc vereséget szedett össze.

A draft kilenc körében összesen 81 játékos kelt el, közülük négyen, Dan Fortmann, Joe Stydahar, Wayne Millner, valamint Alphonse “Tuffy” Leemans később bekerültek a sportág emblematikus figuráinak panoptikumába, a Hírességek Csarnokába.

Most mégsem rólunk emlékezünk meg, hanem az első választottról, hiszen elsőnek lenni mindig egy különleges kiváltság.

A Philadelphia vezetősége biztosra ment, és arra a Jay Berwangerre bökött rá, aki az egyetemi futball egyik kiemelkedő alakjának számított akkoriban.

Berwanger 1914-ben született a Mississippi folyó partján fekvő Dubucque-ben, Iowa államban. Fiatal korában atlétikában és birkózásban is kitűnt társai közül, no meg természetesen amerikaifutballban is, a halfback poszton nemcsak saját középiskolája, de az egész állam legjobbjai között tartották számon.

Az érettségi után sorban álltak érte az egyetemek, az Iowa, a Minnesota, a Michigan és a Purdue is csábította, ő mégis a Chicagót választotta, amely pedig egy akkoriban szerénynek számító 300 dolláros ösztöndíjat ajánlott neki.

Hogy a költségeit fedezze, gyakorlatilag mindent elvállalt, liftkezelőként dolgozott, pincérkedett, takarított a tornateremben és megszerelte a szivárgó vécéket.

Nem volt könnyű élete, de a sport mindenért kárpótolta.

Akkoriban az amerikaifutballban a csapatok még nem voltak támadó- és védőegységekre felosztva, a legjobbak kitűntek a mezőnyből sokoldalúságukkal, de Berwanger még a sportág polihisztorai között is extrának számított. Játékokat hívott, futott, passzolt, puntolt, blokkolt, előfordult, hogy rábízták a kezdőrúgást és az extra pontot jelentő rúgást is, ahogy olyan is volt, hogy ő hordta vissza a labdát az ellenfél puntja után.

Beszédesek voltak a becenevei is: A futballpálya géniusza, Az egyszemélyes csapat, A repülő hollandi (annak ellenére, hogy az ősei németek voltak) vagy A vasálarcos.

Utóbbi arra utalt, hogy egy speciális maszkot viselt a pályán, miután korábban kétszer is eltörte az orrát.

Kemény fickó volt, és erről az Egyesült Államok 38. elnöke, Gerald Ford is meggyőződhetett: 1934-ben a Chicago a Michigannel játszott, amikor Ford a második negyedben földre vitte Berwangert, ő húzta a rövidebbet.

Amikor felkeltem, azt vettem észre, hogy vérzem. Volt egy mély vágás a bal szemem alatt, még mindig őrzöm a sebet az arcomon

– emlékezett vissza az esetre Ford egy interjúban.

„Jay kimagasló játékos volt, mindegy volt neki, hogy futásról, passzolásról vagy rúgásról volt szó. Minden idők egyik legjobb sportolójaként emlékszem rá” – méltatta Ford korábbi ellenfelét.

Az 1935-ös évben Berwanger megvillantotta, miért is áradoztak róla, 577 yardot futott, 405 yardot passzolt, 359-et tett meg a kirúgások utáni visszahordásból, szerzett hat touchdownt és ezekhez hozzátett további öt pontot a TD-k utáni rúgásból.

Ezek után nem olyan meglepő, hogy a Chicago Tribune nevű újság őt választotta az idény legjobbjának a patinás egyetemeket tömörítő Big Ten játékosai közül.

Érdemes megnézni a videót, ahogy a 99-es mezben játszó zseni kés a vajban-effektust ad elő:

Ennél is nagyobb elismerés volt a számára, amikor ugyanezen év novemberében egy táviratot kapott Manhattanből, a feladó a Downtown Athletic Club volt, amely tudatta Berwangerrel, hogy ő lett a legértékesebb játékos a Mississippitől keletre.

Hogy mi volt a reakció az egyetemen? Páran gratuláltak hozzá, de egyáltalán nem volt nagy felhajtás. A díjátadó miatt Ney Yorkba kellett utaznom, ekkor repültem először, úgyhogy az út miatt jobban izgultam

– emlékezett vissza 1985-ben.

Berwanger 84 szavazattal végzett az élen, a mögötte végzők közül már csak neve miatt is feltétlenül meg kell említenünk William Shakespeare-t, aki a Notre Dame egyetem sztárja volt, és az 1936-os drafton kettővel Berwanger után, vagyis harmadik választottként vitte el a Pittsburgh.

Csak hogy el tudjuk helyezni, hogy milyen nagy szó volt Berwanger elsősége: a Downtown Athletic Club által alapított díj manapság is a legnagyobb presztízzsel járó elismerés az egyetemi futballban, amely 1936 óta a klub korábbi atlétikai igazgatója, John Heisman nevét viseli.

Az atlétikával Berwanger is jó viszonyt ápolt, az egyetemi csapatnak ő volt a kapitánya és tízpróbában olyan rekordot állított fel 1936-ban, hogy azt 2007-ben tudták csak megdönteni!

A tízpróba olyan nagy szerelem volt a számára, hogy hiába kelt el a drafton elsőként, inkább az atlétikát választotta, meg akarta tartani ugyanis amatőr státuszát, mert nagy álma az volt, hogy kijusson az 1936-os berlini olimpiára.

Ez végül nem jött össze neki, és ekkor került ismét előtérbe az amerikaifutball, de a Philadelphia helyett ekkor már a Chicagóval kellett egyezkednie, mivel a Philly elcserélte a játékjogát Art Busséra. A döntésben az is szerepet játszott, hogy a Philadelphia úgy érezte, nem tudja megadni azt a meccsenkénti 1000 dollárt, amit Berwanger szeretett volna kapni.

Ne felejtsük el, hogy az 1930-as években, a nagy gazdasági világválság utáni időszakában járunk, ekkortájt a ligában a legtöbb játékos 50 dollárt keresett meccseként.

A Philadelphia vezetősége után a Chicago mindenese, az alapítóként, tulajdonosként és edzőként is funkcionáló, magyar származású George Halas sem jutott dűlőre Berwangerrel, a végén már csak 1500 dollár volt a különbség a kért és a megajánlott pénz között, de a felek nem tudtak megegyezni.

Berwanger később bevallotta, megbánta, hogy nem adta lejjebb az igényeit.

Mivel a profi ligába nem jutott be, belevágott a civil életbe, egy gumigyárban kezdett dolgozni, de azért a sportágtól sem szakadt el teljesen, mivel korábbi alma materének csapatánál edzősködött, e mellett pedig egyetemi meccseken bíráskodott, valamint sportcikkeket írt a Chicago Daily News nevű lapban.

És szerepelt az 1936-os Nagy meccs (Big game) című filmben, aminek a forgatókönyvét Irwin Shaw írta, aki olyan könyvekkel szerzett hírnevet, mint az Oroszlánkölykök vagy a Gazdag ember, szegény ember

Berwanger a második világháborúban a haditengerészetnél szolgált, ahonnan tisztként szerelt le, és beindította saját vállalkozását, amely műanyag- és habszivacsgyártással foglalkozott. A cégétől 1992-ben vált meg, amikor már évi 30 millió dolláros bevételt termelt.

1954-ben beválasztották az egyetemi futball hírességei közé, érdekes módon azonban a Heisman-trófeával nem igazán tudott mit kezdeni, mert a szobor túl széles és túl nagy volt ahhoz, hogy a kandallópárkányon vagy a dohányzóasztalon tárolja. Egy időre lepasszolta nagynénjének, aki ajtótámasznak használta, majd végül az egyetemének ajándékozta.

Egyébként is szoros kapcsolatot ápolt az iskolával, állandó vendége volt az öregdiákok számára rendezett ünnepségeknek, és nagyon szerényen fogadta, ha valaki a karrierje miatt felnézett rá.

„Az egyik legkedvesebb fickó volt, akivel valaha találkoztam, és mellé az egyetemi futball egyik legnagyobb alakja” – mondta róla Tom Weingartner, az egyetem atlétikai és sporttanszékének elnöke.

Berwenger kétszer házasodott, első feleségétől, Philomela Bakertől két fia és egy lánya született, majd amikor megözvegyült, 1975-ben elvette Jane Temple-t, akivel nem volt közös gyereke. Az Iowa állam sportcsillagai közé is beválasztott Berwanger 88 évesen, 2002-ben hunyt el, miután elvesztette a harcot a tüdőrákkal szemben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.