Sport
Debrecen, 2018. július 13.
Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi edzője a női junior kézilabda-világbajnokság elődöntőjében játszott a Koreai Köztársaság ellen játszott mérkőzésen a debreceni Főnix Csarnokban 2018. július 13-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Golovin Vlagyimir: Át tudtunk lépni az árnyékunkon, letettük az alapokat

Kocsmár-Tóth István
Kocsmár-Tóth István

2018. 07. 17. 20:00

A sportágban egykor sikert-sikerre halmozó Szovjetunióban született, de mára a magyar kézilabda sikere lett a legfontosabb számára. Gyerekként olimpiai bajnok akart lenni, amit nem jött össze neki, de a debreceni junior-világbajnokság óta vb-győztes edzőnek mondhatja magát. Golovin Vlagyimir, a női juniorválogatott szövetségi kapitánya adott interjút a 24.hu-nak identitástudatról, a fiatalokban buzgó tettvágyról és arról, lehet-e Háfra Noémiékből a felnőttek között is világbajnok.
Korábban a témában:

Honnan jött a kézilabda iránti szerelem?

Odesszában születtem, és tízévesen kezdtem el játszani. Az volt a célom, hogy olimpiai bajnok legyek. A Szovjetunióban elképesztően sikeres volt a sportág, kitörési lehetőség minden fiatal számára. Nem mondom, hogy tisztán emlékszem az első edzésemre, de azt tudom, hogy egyből eldőlt, hogy a kézilabdázásnak akarom szentelni az életem, és szerencsére ez mind a mai napig így is van.

1992-ben jött Magyarországra. Az talán érthető, hogy az élsportolók a kiszámíthatatlanság miatt igyekeztek hátuk mögött hagyni az összeomló Szovjetuniót, de miért épp Magyarország lett a befutó?

Az egyik élvonalbeli moszkvai csapatnál játszottam, 22 évesen csapatkapitány voltam, de azt éreztem, hogy nekem ennyi nem elég, szeretném kipróbálni magam máshol is. Valóban egy átmeneti időszak volt, nemcsak a sport, hanem a világpolitika szempontjából is, mindez pedig megadta a lehetőséget, hogy egyre többen légiósnak állhassunk.

A Veszprém abban az évben nyerte meg először az EHF-kupát, szóval egyértelmű volt, hogy a magyar klubkézilabdázásban van potenciál, még ha a válogatottjuk csak hetedik is lett a barcelonai olimpián.

De nem Veszprémben, hanem Szolnokon kötött ki.

De veszprémi segítséggel. Valerij Melnyik volt a klub edzője, ő ajánlott be többünket is a magyar klubokhoz. Az egész magyarországi kaland azzal kezdődött, hogy jöjjek át egy felmérésre. Fogalmam sem volt, hogy két hét múlva már utazom-e haza, vagy hogyan alakul az életem. Aztán szerződést kaptam, jöttek az új barátok, szerencsére egész hamar sikerült beilleszkednem. Eleinte még gondolkoztam azon, hogy milyen jó lenne pár szezon után mondjuk a Bundesligába igazolni, de egy idő után ez az érzés elmúlt.

Ennek már több mint 25 éve, idő közben magyar állampolgárságot is szerzett. Kialakult önben a magyar identitástudat?

Az embert a környezete alakítja, és igen, ma már Magyarországot és Budapestet tartom otthonomnak. Amikor játékos voltam, csak három-négy hétre utazhattam vissza Ukrajnába a régi barátaimhoz. Akkor azt még keveseltem. Ma már évente ha két-három hetet ott töltök, talán sokat is mondok. A barátaim többsége magyar, itt van a családom, itt van a munkám, szóval javarészt ide kötnek a dolgok. Persze a régi barátaim is megvannak, de már egészen más életet élnek, élünk, mint amikor huszonéves fejjel elköltöztem. Emlékszem, öt-tíz éve élhettem Magyarországon, amikor már mondogatták, hogy valami nincs rendben velem. Megváltoztak a szokásaim, más a humorom. Szóval a magyar közeg lassan a képére formált.

Debrecen, 2018. július 14.
Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi edzõje a nõi junior kézilabda-világbajnokság döntõjében játszott Norvégia - Magyarország mérkõzés közben a debreceni Fõnix Csarnokban 2018. július 14-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi edzõje a nõi junior kézilabda-világbajnokság döntõjében játszott Norvégia – Magyarország mérkõzés közben a debreceni Fõnix Csarnokban
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

No de mégis, miben nyilvánulnak meg ezek a különbségek? Vodka helyet pálinkát kér, ha röviditallal kell koccintani?

Nem, és amúgy sem vagyok nagy alkoholfogyasztó, rövidet meg szerintem nem is ittam, mióta Magyarországra kerültem. Ha mondani kell valamit, inkább sörös vagy boros vagyok, de azokkal is csak különleges esetekben élek. Nem tudnék egyetlen apróságot kiemelni, de hogy őszinte legyek, ezek nem is lehettek olyan kiugró dolgok. Szerintem a magyar és az orosz néplélek között nagy hasonlóság van. Mindkét nemzet nagyon fontosnak tartja a családot és nagyon vendégszerető. Talán a történelmi elnyomásnak is köszönhető, hogy az emberek kicsit befelé fordulóbbak lettek és a családjuk lett számukra a legfontosabb, nem tudom. Viszont a hasonlóság egyértelmű számomra.

Térjünk át az edzői karrierjére. Már a 2010-es évek elején is ott volt a juniorválogatott edzői csapatában és így részese volt a 2012-es vb-bronznak is.

Róth Kálmánnal dolgoztunk akkor együtt, előtte pedig másfél évig Gyurka János munkáját segítettem az 1992-es korosztállyal. Szép időszak volt, de egy évvel később váltanom kellett és akkor úgy éreztem, soha többet nem is foglalkozom már utánpótlás-neveléssel.

Aztán mégis visszatért. Mennyire volt nehéz döntés, hogy elvállalja a mostani U20-as csapat irányítását, miután Hajdu János márciusban egészségügyi okokból lemondott a posztról?

Nem volt egyszerű. Sok minden befolyásolta a döntésemet. A legfontosabb, hogy sok mindenkit ismertem ebből a csapatból, Háfra Noémi, Faluvégi Dorottya vagy épp Márton Gréta is volt a játékosom az MTK Budapestben. Klujber Katrint és Lakatos Ritát is remekül ismertem, mint ellenfelet. És egészen sokáig lehetne még sorolni a neveket. Tudtam, hogy nagyon jó csapat, de azt is, hogy az utóbbi időben voltak nehézségek. Főleg a közös összetartásokat volt nehéz megszervezni, sok volt a hiányzó és ennek a közös munkának a hiánya néhol meglátszott rajtuk. Sok kérdőjel volt a vébé előtti utolsó négy-öt hónap körül. Háfra Noémi például bekerült a felnőtt válogatottba, így sokáig az sem volt biztos, hogy a juniorok rendelkezésére tud állni. Erről Kim Rasmussen szövetségi kapitánnyal kellett többször is egyeztetni.

A csapatépítés, a terveim szempontjából ugyanis nagyon nem volt mindegy, hogy vele együtt, vagy nélküle kell a lehető leghatékonyabbá tennünk a válogatottat. Mert az egyértelmű volt, hogy hazai pályán a végső győzelemre is esélyes csapattal kell kifutnunk.

Debrecen, 2018. július 14.
Pásztor Noémi (b) és a norvég Mariann Gabrielsen a nõi junior kézilabda-világbajnokság döntõjében játszott Norvégia – Magyarország mérkõzésen a debreceni Fõnix Csarnokban 2018. július 14-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Pásztor Noémi és a norvég Mariann Gabrielsen a nõi junior kézilabda-világbajnokság döntõjében játszott Norvégia – Magyarország mérkõzésen a debreceni Fõnix Csarnokban
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Azt néztem, hogy a Siófoknál és most az MTK-nál is bátran nyúl a saját nevelésű fiatalokhoz és építi be őket. Nyilván van ennek egy anyagi oldala is, nehéz felvenni a Győr vagy a Ferencváros gazdasági lehetőségeivel a versenyt, de mondhatjuk, hogy kifejezetten célja is a fiatalokra építeni?

Nagyon szeretek velük dolgozni. Lehet, hogy ők még nem kész játékosok, de őszintén meg akarják váltani a világot. Ez az a mentalitás, ami lenyűgöz. Nem mellékesen pedig engem is megfiatalítanak. Amikor az ember a tinédzserévei végén járó, vagy épp huszonegy-két éves játékosokkal dolgozik együtt, akkor muszáj elsajátítania az ő nézőpontjukat. Azt, hogy hogyha valami még nem sikerül nekik, akkor az nem amiatt van, mert nem dolgoznak elég keményen, vagy nem akarják eléggé, hanem mert még nem biztos, hogy tudják, vagy elég gyakorlottak. Büszke vagyok minden játékosra, aki a kezem alatt került be a felnőttek közé, bármelyik csapatomról is legyen szó.

Ez a világmegváltás a juniorválogatottal össze is jött.

Pedig eleinte volt bennem félelem. Nem az elvégzett munka miatt, mert igazán alázatosak voltak a lányok és minden feladatot elvégeztek, amit kértek tőlem. Hanem amiatt a nyomás miatt, ami kívülről rájuk nehezedett. Tudtuk, hogy jók lehetünk, de abban koránt sem lehettünk biztosak, hogy mi leszünk a legjobbak. A közvélemény viszont az első pillanattól fogva aranyérmet várt tőlünk Debrecenben. Úgy érzem, az első norvégok elleni meccs volt a fordulópont, amikor bebizonyítottuk saját magunknak is, hogy képesek leszünk valóra váltani az álmainkat.

Debrecen, 2018. július 14.
Lakatos Rita (b) és a norvég Synne Fossheim a nõi junior kézilabda-világbajnokság döntõjében játszott Norvégia - Magyarország mérkõzésen a debreceni Fõnix Csarnokban 2018. július 14-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Lakatos Rita és a norvég Synne Fossheim
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A közönség mennyit számított?

Rengeteget. Megkockáztatom, az ellenfeleink soha nem is játszottak még többezres közönség előtt. Ez az érzés eleinte nekünk is újdonság volt, de mivel mi meccsről meccsre így játszhattunk, a végére már nem jelentett súlyt a lányok vállán. Óriási szeretetet kaptunk a lelátókról, az egyenes kieséses szakaszban körről körre egyre többen jöttek ki, a végén pedig már 6000 ember szorított értünk a Főnix Csarnokban. Ilyen hangulatban pedig egyszerűen lehetetlen volt rosszul kézilabdázni. A mentális teher ott volt a norvégokon és úgy hiszem, meg is érezték.

Sokan már azt találgatják, lehet-e ebből a juniorválogatottból egy hasonlóan sikeres felnőtt csapat alapja majd?

Ezt mind csak remélni tudjuk. De az fontos: nem várható el tőlük, hogy most egy-kettőre mindenki felnőtt válogatott, sőt húzóember legyen.

Ők még nem kész játékosok, kell a türelem. Lesz közülük, aki nem jut el a válogatottig, mint ahogyan olyan is, aki szerintem a következő évtized meghatározó alakja lesz. Az alapok viszont megvannak náluk. Nyolc meccset nyertünk meg egy vb-n. Egy olyan Norvégiát győztünk le magabiztosan, amelyik a világ legjobbjait adja a felnőttek között. Ez az emlék, ez a tapasztalat ott lesz a fejükben és segíteni fogja őket a jövőben is, főleg ha teszem azt, összefutnak majd újra Norvégiával egy világeseményen.

Amikor bejutottunk az elődöntőbe némileg megkönnyebbültem, mert a minimális célunkat elértük, ugyanakkor azt is tudtam, ha innen nem nyerjük meg a vb-t, akkor rengeteg kritikát fogunk kapni. Hiába minden szeretet és támogatás, egy ezüstérem után biztos, hogy nem úsztuk volna meg kretén kommentárok nélkül, a kötekedni vágyó, negatív emberek hangja lett volna az erősebb. Ezt pedig húszévesen nem biztos, hogy sikerült volna megfelelően kezelni, feldolgozni. Egy ilyen élmény pedig könnyen köthet béklyót a játékosok kezére, lábára a későbbiekben is. Viszont abszolút sikerélmény, sikersztori lett a vége. Mertünk és át is tudtunk lépni az árnyékunkon. És talán ez az, ami leginkább megkülönbözteti majd ezt a generációt a korábbiaktól.

Debrecen, 2018. július 13.
A magyar válogatott tagjai ünnepelnek, miután 30-25-re nyertek a Koreai Köztársaság csapata ellen a nõi junior kézilabda-világbajnokság elõdöntõjében játszott Magyarország - Koreai Köztársaság mérkõzésen a debreceni Fõnix Csarnokban 2018. július 13-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A magyar válogatott tagjai ünnepelnek, miután 30-25-re nyertek a Koreai Köztársaság csapata ellen a nõi junior kézilabda-világbajnokság elõdöntõjében
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Állandó dilemma a szurkolókban és alighanem a sportvezetőkben is, hogy hogyan játszhatnának eleget a fiatal tehetségeink. Mert azért sokan azt vallják, hiába a Győr vagy a Fradi elképesztő európai sikerei, ha közben a magyar tehetségek vagy a kispadot koptatják, vagy kénytelenek beérni a hazai bajnokság középcsapataival a sok külföldi sztár miatt.

Nyílván jobb lenne, ha a fiatalok több játékpercet kapnának a Bajnokok Ligájában is bizonyító csapatoknál, de úgy érzem, ezt a veszélyt a magyar kézilabda-társadalom már felismerte. Az MTK edzőjeként nem tisztem más klubok szisztémáját értékelni, de úgy látom a Ferencvárosnál és a Győrnél is vannak pozitív jelek. Nem Magyarország az első és nem is az utolsó, ahol rendkívül erős, nívós a bajnokság, de közben a válogatott eredmények el-elmaradnak.

Tipikus példa erre a dán válogatott, amely 2010 magasságában szinte mindent megnyert, sorozatban hozták az érmeket az Eb-kről, vb-kről. Ennek hatására több pénz került a sportba, a bajnokságukba sorra érkeztek a világsztárok, és mostanra a válogatottjuk teljesítménye kissé visszaeset. De ez történt az oroszokkal is. Az orosz klubok felvásároltál a legjobb ukrán és fehérorosz játékosokat, erre azok a válogatottak elkezdtek fejlődni, erősödni, míg az orosz visszaesett. Egyszerűen amiatt, mert kevesebb játékosuk tudott téthelyzetben odaférni a pályára. Ezt Oroszországban most azzal orvosolták, hogy egy nagyon szigorú légiós szabályt hoztak, egy időben csak három külföldi lehet a pályán és a kispadon is további kettő ülhet összesen. Ezt ők megtehették, mert nem uniós ország, de Magyarországon más a helyzet. A munkaerő áramlásra vonatkozó szabályok miatt nálunk ilyet nem lehetne megcsinálni, még akkor sem, ha a szakma egy része szeretné. Innentől pedig mindegy is, hogy többségben vannak-e az ilyen gondolatok vagy sem.

A gondolatmenet vége igen diplomatikusra sikerült.

Nagyon nehéz egy klubmenedzsmenten belül erre a kérdésre jó választ adni. A magyar bajnokság tényleg a világon az egyik legjobb, legerősebb. A csapataink rendre ott vannak Európa legjobbjai között. Mindenki nyerni szeretne, vagy legalábbis a lehető legjobb eredményt elérni. Nagyon nehéz ilyenkor azt mondani, hogy nem, most inkább fiatalokat nevelek a válogatottnak, és akkor pár évig lehet, hogy nincs eredmény. Eredmény nélkül nincs szponzor sem, kevesebb a támogatás is, és máris veszélyben a jó szakmai munka egyik alapja.

Debrecen, 2018. július 14.
Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi edzõje a nõi junior kézilabda-világbajnokság döntõjében játszott Norvégia - Magyarország mérkõzés közben a debreceni Fõnix Csarnokban 2018. július 14-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Most mi jön? Gondolom, az ember szíve szerint hetekig ünnepelne egy ilyen vb-sikert, de erre aligha van mód.

Pezsgőztünk ott helyben. Aztán a lányok kaptak egy kis kimenőt, kötetlenül ünnepelhettek tovább, én viszont elmentem aludni egyet. Azért ez a vb sokat kivett az emberből. Mint említettem, komoly nyomás volt rajtunk. Ennél többet pihenni viszont nincs idő. Én a vb-döntő után két nappal már az MTK-nak tartottam edzést, és a többi klub is elkezdte a felkészülést. A keret tagjai kaptak néhány nap, egy-két hét plusz pihenőidőt, amit remélhetőleg sikerül hasznosan eltölteniük és fejben is kikapcsolnak.

Rájuk fér, hogy aztán amennyire csak lehet, frissen vágjanak neki az új szezonnak. Alighanem életük legfontosabb éve vár rájuk, mert most mindenki kiemelten fogja figyelni a teljesítményüket, és ezt is tudniuk kell majd kezelni.

A lényeg, hogy játsszanak minél többet, és kívánom, hogy olyan oszlopos tagjai legyenek a klubjuknak is, mint ennek a válogatottnak voltak.

Kiemelt kép:  Czeglédi Zsolt / MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.