Sport

Sporttörténelmet írtak a magyar karatésok

Két dobogós helyezéssel zárták a magyar versenyzők a Novi Sadban rendezett karate Európa-bajnokságot. A 2020-as tokiói olimpiai bemutatkozásra készülő sportág kontinensviadalán 75 kilogrammban Hárspataki Gábor ezüstérmet nyert, a 67 kilósok küzdelmében Tadissi Martial harmadik lett. Az első ízben megrendezett para-karate Eb-n Csatári János a második helyet szerezte meg.

Hárspataki ezüstérme egyben sporttörténeti mérfölödkő is: korábban még soha nem fordult elő, hogy magyar karatés Európa-bajnoki döntőt vívhasson.

Az MTK versenyzője a fináléban hiába küzdött jól, az elmúlt másfél évtized kimagaslóan legjobb karate versenyzője, az azeri Rafael Agajev már kemény dió volt. A korábbi tízszeres Európa-bajnok 2-1-re győzött.

Szomorú vagyok és örülök is egyszerre. Szomorú azért, mert nem sikerült nyernem. Annak viszont örülök, hogy sporttörténelmet írtam a döntőbe jutásommal, úgy érzem, hogy lesz majd ez még jobb is! Márcsak azért is, mert korábban voltam kilencedik, majd hetedik, ötödik, tavaly pedig harmadik az Eb-n, és most második. Remélem, ez a tendencia folytatódni fog.

– nyilatkozta a döntőt követően Hárspataki Gábor.

A 2013-as, öt bronzérmet hozott budapesti Eb-t leszámítva arra sem volt példa korábban, hogy sportolóink egynél több érmet szerezzenek karate Európa-bajnokságon. Novi Sadban viszont Hárspatakin kívül Tadissi Martial is dobogóra állhatott.

Az UTE versenyzője 67-kilogrammban szintén úgy jutott el a bronzmérkőzés lehetőségéig, hogy ellenfelei egyetlen pontot sem értek el vele szemben, az elődöntőben is csak 0-0-ás eredményt követően, bírói döntéssel kapott ki a későbbi győztes török Uygurtól.

A harmadik helyért aztán korábbi vb-ezüstérmes karatésunk meggyőző teljesítménnyel 4-2-re verte az olasz Marescát, ezzel immár harmadszor állhatott kontinensviadalon a dobogó harmadik fokára.

Az 53. Karate Európa-bajnokság keretein belül első ízben rendeztek Eb-t a para-karatésok számára. A 2024-es paralimpiára pályázó sportág rangos megmérettetésén a tanulásban akadályozott férfiak mezőnyében Csatári János a selejtezőkből bejutott a döntőbe, és végeredményben – akárcsak a 2016-os linzi világbajnokságon – a második helyet szerezte meg: így ő lett hazánk első para-karate Eb-érmese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik