Sport
Atlanta, 1996. július 25.
Szalay Gyöngyi párbajtőröző leveszi a sisakját a Margharita Zalaffival vívott csörtéje után a XXVI. nyári olimpián. Szalay Gyöngyi 15:13 arányú győzelmével bronzérmet szerzett az olimpián.
MTI Fotó: Földi Imre

A lány, aki fejben vívott – Szalay Gyöngyi emlékére

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2018. 01. 10. 09:19

Szerda délután egy órakor helyezik örök nyugalomra az olimpiai bronzérmes, hétszeres világbajnok vívónőt a tapolcai új temetőben.
Korábban a témában:

Csak lépegetett. Ütemesen. Előre, hátra, előre hátra. Másokkal ellentétben nem szökdelt könnyedén, miközben kereste a tempót. Elvétve rohanta le ellenfelét, nem erőltette a látványos akciókat. Szinte álló helyzetben, a nyugalom szobraként lépdelt a páston.  Olykor azért kinyúlt, jól előkészítve eleresztett egy-egy kósza, már-már lassú kitörést. Fejben vívott. Az agya és a keze volt gyors. Belül, a sisak alatt. Ahol senki sem láthatta, hogy minden bizonnyal dühöng egy-egy szerencsétlenül bekapott találat után, de ennek a legritkább esetben adta látható jelét.

Épp ez volt az extrája. A nyugalom. A türelem. A kivárás.

Asszó közben a bal lábát ütemesen felemelve, majd visszaeresztve a pástra, kivonta magát a távolságból. A kellő pillanatban aztán nem lépett hátra, könnyed heggyel kikerülte ellenfele kósza próbálkozását, majd vállba szúrta. Vagy kivédte és utána vitte be a találatot. Aztán mintha mi sem történt volna, a párbajtőre hegyét jobb kezébe helyezte, a pengét hajlítgatva, már a következő tusra gondolva sétált vissza a fehér vonal mögé. És kezdődött minden elölről. A lépegetés ütemesen. Előre, hátra, előre, hátra.

Kovács Tamás szövetségi kapitánynak azért fájt a feje, mert a rendszerváltást követően annyi klasszis női párbajtőröző jelent meg egy-egy keretedzésen, hogy két világverő magyar válogatottat is össze lehetett rakni a legjobbakból. Kivételes megtiszteltetésnek számított bekerülni az utazó ötösbe. Rá mégis megkérdőjelezhetetlen szereplőként tekintett mindenki. Ugyan „csak” ezüst és bronzérem jutott neki a világversenyeken – Horváth Mariann, Nagy Tímea, Mincza Ildikó személyében egyéniben akadt nála sikeresebb –, a keret tagjai mégis vezérként néztek rá.

Egyszerűen megbíztak benne. Keveset beszélt, de amikor megszólalt annak vagy súlya volt, vagy halálra röhögte magát az öltöző.

Egyfajta tyúkanyóként, csapatkapitányként fogadták el, akire mindig számíthattak, akire akár vesztett állásánál is rá lehetett bízni az utolsó asszót.

Piszok nehéz volt vívni ellene. Edzéseken a férfiak is megszenvedtek vele. Erőt sugárzott. Aktuális ellenfelei kevésbé, de csapattársai, szövetségi kapitányai megbízhatósága mellett ezt szerették benne leginkább. Mindig hozta a sikerhez szükséges 2-3 győzelmet. Ezért lehetett befejező embere a szakág első, 1989-es denveri világbajnokságától az összes olyan magyar női párbajtőrcsapatnak, amely pályafutása befejezéséig, 2001-ig hét alkalommal nem talált legyőzőre.

A magyar vívósportban nincs megfelelő polcra helyezve Borosné Eitner Kinga. A hetvenes évek végén, zöldfülűként azzal az elhatározással költözött Budapestről Tapolcára, hogy vívást oktasson ott, ahol a sportágat csak hírből ismerik. Az edzőnő első csoportjában ott szorongott Szalay Gyöngyi is. A kezdeteknél csak egy ház szobájában, ahol se fűtés, se egyéb komfort nem akadt. Ott kapta tőle az alapokat. Még tíz éves sem volt, amikor először pengét adott a kezébe.

Kezdetben csak lépegettek. Ütemesen. Előre, hátra, előre, hátra. Egyetlen páston edzettek, majd lavórban mosakodtak. A térségben a vívás példaértékűen fejlődött együtt az edzővel és tanítványával. Tapolcán a sportág sokáig egyet is jelentett velük.

A kisvárosban mindenki ismer mindenkit. Ha van olyan, aki kimagasló eredményt ér el, azt különös megbecsülés övezi. A lakók saját gyerekükként tekintenek rá.

Élete 49 éve alatt kiérdemelte ezt a megtiszteltetést. Imádta városát, a város is szerette őt. Azért nem engedett soha a fővárosi klubok sokkal kecsegtetőbb ajánlatának, mert minden Tapolcához kötötte. Gyermekként, vívóként, majd pedagógusként, önkormányzati képviselőként, Siklósi Gergely korosztályos Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes nevelőedzőjeként neve egybeforrt szülővárosával.

Szalay Gyöngyi halálával is tanított nekünk. 2018. január 10-én, 11.30-tól a római katolikus templomban tartott gyászmisén, 13 órától, az Új temetőben érte hullajtja a könnyeit Tapolca és nem csak a magyar, de az egyetemes vívósport is.

Kiemelt kép: MTI/Földi Imre

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Professor Yuval Noah Harari, author and Professor of History at the Hebrew University of Jerusalem, speaks about themes from his new book 'Homo Deus: A Brief History of Tomorrow' on September 8, 2016 at the Dancehouse Theatre as part of the Manchester Literature Festival in Manchester, England. (Photo by Jonathan Nicholson/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.