Véget ért a US Open, az amerikai nyílt teniszbajnokság, és már a döntő előtt eldőlt, lezárul egy korszak a férfi teniszben. 10 év óta először játszottak olyan döntőt, ahol nem volt jelen sem Roger Federer, sem Rafael Nadal, sem Novak Djokovics, sem Andy Murray. A nagy triász más néven, kiegészülve Murrayvel.
Federer integetése jelképes is lehet
Fotó: europress
Tíz éven át ez a három-négy teniszező uralta a férfi teniszt, a többiek csak messziről nézték őket. Előtte pedig Roger Federer pár éven át. Aki igazi isten (volt) a tenisz történelmében, számos rekorddal, igazi zseni, aki mindig tudott alkalmazkodni a helyzethez, az ellenfele játékához, és a saját fizikai állapotához – pályafutása során egy meccset sem adott például fel sérülés miatt. Hosszú pályafutása során csak egy vitéz akadt, aki rátalált az ellenszerére – Rafael Nadal lett Federer mumusa, vagy ahogy Roger mondta „teremtettem magamnak egy szörnyet”.
Tény, az utóbbi években Federer csak elvétve győzte le a spanyolt, és rengetegszer beremegett, hibázgatott ellene, de ehhez kellett Nadal, az ő brutális fizikai játéka, és brutális mentális ereje. Az istenség ellen induló hérosz – igazi mítosz volt az ő párharcuk.
Djokovics ehhez a két óriáshoz csatlakozott a szintén hihetetlen és feljavuló fizikai állapotából, illetve szintén erős mentális állapotából következően. Mindazonáltal Djokovics már kisebb istenség volt, ettől függetlenül 2011-ben szétverte a világot, elérte, hogy Nadal szemében majdnem akkora mumus legyen, mint a spanyol Federer szemében.
Djokovicot azért még nem írnánk le százszázalékosan
Fotó: europress
Andy Murray pedig mindig ott állt a nagy győzelem küszöbén, ami a Wimbledonnal el is érkezett, de ő leginkább fejben nem állta ki a próbát a nagy hármassal szemben. Ahogy a többiek, legbelül ő is úgy érezte, olykor lehet esélye, de össze kell jönnie nagyon a körülményeknek, hogy a fent ragyogó hármas csillagzatot le lehessen verni az égboltról egy ideig.
Ez a nagy távolság, ami létező fölény volt, bénította az elmúlt tíz év generációit abban, hogy felülkerekedjenek. Igazán elkeserítő lehet, hogy akármit csinálok, legyőznek. Bejutok egy Grand Slam-torna döntőjébe, és legyőznek. Kemény pályán Federer, Djokovics, salakon Nadal, füvön Murray vagy Federer. Egy Ferrer, egy Berdych, egy Tsonga, egy Roddick kellett, hogy beletörődjenek, rosszkor születtek. Kitalálhatnak ők bármit, a tökéletes taktikát, nem fognak tudni győzni (Andy Roddick wimbledoni döntője Federer ellen volt ennek a legfényesebb bizonyítéka – ha két napig játszanak, sem tudta volna az amerikai legyőzni a svájcit).
De az istenek ettől istenek: felette állnak a halandóknak, és az utóbbiak tudják ezt. És ezt tudta a közönség is. Kultuszok épültek, az isteneknek papjai lettek, táborok feszültek egymásnak.
És ezek a kultuszok épülnek most lassan le. Az idő kikezdi a legnagyobbakat is: Federer már egyszerűen nem elég ahhoz, hogy megnyerjen hét meccset zsinórban egy Grand Slam-tornán, Nadalt felőrölte fanatizmusa és maximalizmusa, félévente lesérül (és a 2016-ban megnyitandó tenisziskolája már előrevetíti, hogy nem sokáig tervez profi versenyzőként), Djokovics pedig motivációs gondokkal küzd, Murray úgyszintén. Nem arról van szó, hogy ők már sosem nyernek Grad Slam-tornát, hanem arról, hogy már nem elérhetetlen messzeségben tündöklő csillagok ők. És amikor az ember megérzi, hogy legyőzheti az isteneit, könyörtelenül meg is teszi.
Cilic, az új bajnok
Fotó: MTI
Az új bajnokok pedig nem lesznek istenek, hisz az istenek árnyékában nőttek fel. A csodálatos Wawrinka karján ott a tetoválás: „Próbálod. Elbuksz. Nem gond. Próbáld újra. Bukj el újra. Csináld jobban.” Ebből a hozzáállásból nem lehet az ember isten, csak istenölő. Nadal egyenrangú félként állt Federer elé, azt mondván „bár veled nem ér fel senki, én emberfeletti fegyelemmel és győzni akarással legyőzlek”. Cilic, Nisikori, Wawrinka, Dimitrov, Kyrgios nagy játékosok, és még nagyobbak lehetnek, de nem lesznek istenek.
Most az emberek ideje jön el. Valószínűleg változatosabb lesz a tenisz, kiegyensúlyozottabb. Emberibb. Amit valaki értékelni fog, valaki pedig az üres égre néz majd fel. És fejcsóválva továbbmegy.
