Sport

Albert és Török Budapest díszpolgára lesz

A Fradi legendás Aranylabdása és az öttusa olimpiai bajnok is megkapja az egyik legrangosabb fővárosi kitüntetést.

Az elismerést november 17-én, a főváros egyesítésének évfordulóján adják át, akkor már az új városvezetés képviselői.

Az idei díszpolgárok a fővárosi közgyűlés csütörtöki döntése alapján:

Tendzin Gyaco (a XIV. dalai láma), Demjén Ferenc zeneszerző, Donáth László evangélikus lelkész, Lázár Egon színházi gazdasági igazgató, Miklósa Erika operaénekes, Nádas Péter író, Polgár László operaénekes, Snétberger Ferenc gitárművész, Szörényi Levente zeneszerző, Ungvári Tamás író, Zsámbéki Gábor színházigazgató-rendező, valamint Albert Flórián, a Ferencváros Aranylabdás legendája és Török Ferenc öttusa olimpiai bajnok.

Albert Flórián, a Császár 1941. szeptember 15-én született Hercegszántón. 1952-től 1974-ig a Ferencvárost szolgálta, 351 mérkőzésen 256 gólt szerzett. 1958 és 1974 között 75 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, ezeken a meccseken összesen 31 gólt rúgott.

1966-ban és egy évvel később az Év labdarúgója, 67-ben ráadásul egyedüli magyarként megkapta az Aranylabdát. Minden egyes mérkőzést figyelembevéve a Fradiban 537 alkalommal lépett pályára, ezeken 383 gólt szerzett. 1960-ban olimpiai bronzérmes, 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes a magyar válogatott tagjaként.

Nevét viseli a Ferencváros Üllői úti stadionja.

Török Ferenc 1935. augusztus 3-án született Csillaghegyen. A Budapesti Honvéd csapatának legendás öttusázója. Egyéniben 1964-ben Tokióban, csapatban 1968-ban Mexikóvárosban lett olimpiai bajnok (Balczó Andrással, valamint a nemrégiben elhunyt Móna Istvánnal), a japán fővárosban még begyűjtött egy csapatbronzot is. Sokszoros világbajnok és világbajnoki érmes.

1976-tól az öttusa válogatott szövetségi kapitánya volt, egészen 1989-ig. A MOB és a Nemzetközi Öttusa Szövetségben is vezető szerepet töltött be, de 2003-ban kinevezték a Wesselényi Közalapítvány kuratóriuma elnökének is.

Jogász, a Szabad Demokraták Szövetsége tagjaként mandátumot szerzett az 1990-es országgyűlési választásokon. 1998-ban kilépett a pártból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik