Kerékgyártó: A lelked és a neved kell a NER-nek

Dúl a kultúrharc. Eddig is szorongatott helyzetben volt a fideszhátsót látványosan nem nyaló kultúra, de idén nyáron Tusványoson Orbán Viktor kijelölte az irányt:

Új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség a harmadik kétharmad után, és mi tagadás, szeptembertől nagy változások előtt állunk.

Októberben azonban ugyanő így beszélt:

Néha azt hallom, hogy Magyarországon kultúrharc zajlik. Azt gyanítom, hogy az egyes pozíciók körüli lökdösődés… a modern élet megszokott rendjéhez tartozik. Magyarországon inkább kultúrbéke van.

Akkor most mi van? Fideszes legyen a talpán, aki érti ezt.

Egy biztos: kormányközeli körökben beindult a pozíciókért való lökdösődés. Derék, hithű NER kultúrvezetőket kezdtek el kóstolgatni a magukat még hithűbbnek kikiáltó NER harcosok, megtámadták az Operaház igazgatóját, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját, a szentendrei Ferenczy Múzeum vezetőjét, a Balassi Intézetre is rájárt az elvtársi rúd, s még a nagyhatalmú Magyar Nemzeti Filmalap urába, Andy Vajnába is bele-bele martak. Morogtak L. Simon Lászlóra az avantgárd versei miatt, a Müpa vezetése is kapott egy harapást, Káel Csabával az élen. Válogatott fideszes kultúrkorifeusokon ejtettek sebeket.

A kultúrharc száguldó gyorsvonata a Magyar Időkben a Szakács Árpád jegyezte cikksorozat, ami épp egy éve, tavaly novemberben tűnt elő a semmiből és azóta már a 16. résznél dübörög. A cikksorozat célja, hogy a „ballib rettegőkről” lerántsa a leplet. A rettegők hol sivalkodnak, hol visítanak, egyszóval jammerolnak. Pedig semmi okuk erre a sivalkodásra, hisz „miközben diktatúrát kiáltanak, ellehetetlenítésről panaszkodnak, ezalatt szépen ki vannak tömve pénzzel” , írja az egyik cikkében a szerző, másutt meg így viccelődik a balliberális művészekkel:

Rengetegen haltak éhen, hiszen nem volt idejük enni a pénzeszsákok hazacipelése miatt, amivel a mindennapi terror megnyomorította őket.

Amúgy a liberális körökben hangoztatott nézetet, mely szerint gyalázatosak ezek az írások, már csak publicisztikai minőségük miatt is, én nem osztom. Egyben is elolvastam a tizenhat cikket, és úgy láttam, nem írástechnikai problémák vannak itt; sőt, komoly kutatómunka áll a cikkek mögött, Szakács Árpád az irodalom, a képzőművészet, a színházművészet, a filmművészet, a komolyzene, a társadalomtudományok, s még a popvilág általa balliberálisnak tartott kiválóságainak is utánajár, nevesíti őket (123 művészt és tudóst számoltam össze a cikkekben). Csak épp a szerző alaptétele, amire mindent kihegyez, az hazug!  Azt bizonygatja ugyanis, hogy a liberális értelmiség oktalanul sivalkodik, hiszen a művei nyilvánosságra kerülnek, sőt, ezekért az államtól busás juttatást is kap.

Ez bizony nem igaz.

A balliberális könyvek állami támogatása folyamatosan csökken. Egy író a mondjuk két év alatt megírt könyvéért, hónapokra leosztva, havi tíz-tizenötezer forintot keres. A folyóiratok száma és támogatottsága csökkent, egy novella publikálása úgy húszezer forint, a könyvtárakba, művelődési házakba való meghívások száma – ezzel a néhány ezer forintos honorárium – drámaian apadt, ugyanis félnek meghívni minket, kilistázott művészeket, írókat, színészeket, képzőművészeket. A színházak többsége ódzkodik darabjainkat bemutatni, és ha a magánszínházak mégis, akkor most azokat is tönkreteszi a kulturális tao megszüntetése.

A közmédiumok pontosan tudják, hogy kinek a zenéit, rádiójátékait nem szabad lehozni, kinek a műveiről kell hallgatni.

A cikkekben említett művészek zömét ismerem, sokan közülük a létminimumon élnek. Fogynak bevételeik, zárulnak pályázati lehetőségeik, meghívásaik, publikációs felületeik. Persze mindig akadnak ellenpéldák, ha olykor egy önkormányzati vagy állami intézmény meghív egy ilyen ballibnek tartott művészt – erre alapozza a végtelenségig túlzó ítéleteit a cikksorozat –, de a meghívót azonnal feljelentik, pellengére állítják, leváltják, így egyre kevesebben kockáztatnak.

A Magyar Időkben persze nem esik szó azokról, akiket tényleg kitömnek pénzzel. Míg a legkiválóbb írókat tömörítő írószervezet – a liberálisnak tartott Szépírók Társasága – tavaly működésre 750 ezer forint támogatást kapott, idén meg talán semmit, addig a Fidesz-közeli Kárpát-medencei tehetséggondozó/Előretolt Helyőrség Íróakadémia 160 millió forinttal indult, hamarosan 400, majd újabb 300 millióval megtámogatták, és 2018-ra már 1,4 milliárd forintból gazdálkodik. Míg a Szépírók Társaságának nincs irodája, egyetlen szobát bérel erre a célra, addig a Magyar Művészeti Akadémia palotákat kapott, (Vigadó, Andrássy úti villa, Svábhegy) és csak ezek felújítására 12,5 milliárdot költött az állam. Ezen akadémia tagjai havonta több százezer forintban részesülnek.

A legérdekesebb, hogy ebben a kultúrharcban miféle értékeket támogat, jutalmaz ma a hatalom. Nyilván van egy értékrend, ami fontos a számára: ahogy Szálasi tudta, milyen könyveket kell elégetni, ahogy Rákosi tudta, milyen műveket kell indexre tenni, ahogy Acél tudta mely alkotásokat kell tiltani, tűrni és támogatni, addig nyilván a Fidesznek is megvan az értéklistája.

De nem!

Művészi értéktől, minőségtől függetlenül, aki hajlandó a pártot és a vezetőjét elismerni, felülni az ünnepi tribünre, egy-két jó szót szólni a párt érdekében, az az ő emberük. Mondom: művészi minőségtől, irányultságtól függetlenül. Aki meg nem áll be a sorba, és ennek hangot is ad, az lesz az ellenség, az ő művei negligálandóvá válnak.

Volt ugye Imre Kertész, a magyarság árulója, ám amikor elfogadta a Corvin-láncot, és mosolyogva elbeszélgetett Orbán Viktorral, hirtelenjében a hatalom szemében is nagy magyar íróvá nemesedett.

Bereményi Gézáról, mint a sajátjukról írt a pártsajtó, de amikor az megjegyzi, hogy aki őt így címkézi, az nagyon hülye, akkor Bayer Zsolt azonnal „beszari, megfelelési kényszeres, segghülye, alkoholista vén fasznak” nevezi ország-világ előtt.

Egy kiváló íróbarátom, aki pénzt kért a hatalomtól egy jelentős mű magyarra fordítására, azt a választ kapta, hogy gyere közénk, vállalj tanítást a mi íróiskolánkban és akkor havi 400 ezret kapsz, abból aztán fordíthatsz. És az nem lényeges, eddig mit mondtál rólunk.

Az író lelke, neve kellett nekik, az, hogy bezupáljon közéjük. Hát ennyit a hatalom számára fontos értékekről.

Amúgy meg Szakács Árpád írásai igazából a Fidesz-környéki kultúrvezetőknek ártanak, akik elbizonytalanodnak, félni kezdenek. És jó okuk van erre, ha Prőhle Gergely leváltására gondolunk. Az úgymond balliberális művészeknek aligha ártanak már ezek a fröcsögések, hiszen a cikkek megállapításival ellentétben, őket már úgyis lassan kiszárították, kiéheztették. Nem kivégzés vagy megsemmisítés vár rájuk, hanem ellehetetlenítés.

Nem gyárt mártírokat a NER.