Nem könnyű a korrupt politikus élete. Kihasít magának a közösből néhány milliárdot, és mégsem mondhatja a kis József Attilával, hogy „Míg a cukrot szopogatnám/ Új ruhámat mutogatnám/ Dicsekednék fűnek, fának/ Mi jó dolga van Attilának.” Neki bizony kussolnia kell.
Ő nem dicsekedhet fűnek, fának, mekkora pénzre, vagyonra, micsoda cégekre tett szert, neki el kell rejtenie, úgy kell tennie, mintha csak abból a rongyos néhány millióból élne, amit hivatalosan keres – és ez nagyon nehéz. Pontosabban korábban retteghetett, manapság már kevésbé kell tartania a leleplezéstől, mert jelentősen csökkent a leleplezésére hivatott szervek és médiumok száma.
Korábban az ilyen politikusok offshore cégekbe mentették ki a pénzüket vagy a dobozban átvett kötegeket otthon, esetleg külföldi széfben tartották, de mára a strómantartás jött divatba.
Keres a politikus egy mindenre kapható régi cimborát, akinek azt mondja:
Barátocskám, gazdaggá teszlek, de olyan gazdaggá, amit te el sem tudsz képzelni. S nem is kell neked azt elképzelni, elég, ha azt teszed a pénzzel, amit mondok. Úgy élsz, mintha a tiéd lenne, de most nagyon figyelj, ide nézz a szemembe, és jól jegyezd meg! Ez valójában az én pénzem. Ha egyszer azt mondom neked, hogy ide vele, akkor szépen visszaadod. Persze nálad is hagyok belőle valamit, ez majd attól függ, hogy viselkedsz.
Ám a fölényes szavak mögött ott a rettegés.
Mert a tolvaj politikus folyton azon retteg, nem veri-e át a strómanja. Nem lopja-e el az ő gondosan összelopott pénzét. Nem mondja-e neki egykor, hogy:
Drága barátom, most már nem vagy miniszterelnök/miniszter/államtitkár, nincs hatalmad, pláne fölöttem, a dúsgazdag üzletember fölött. Papírt ugye nem készíthettünk a mi kis ügyletünkről, de ha lenne is, azonnal följelentenélek. Tehát húzzál el a… (itt szóhasználatának megfelelő hűvös, hideg vagy éppen meleg helyet javasol).
Ez jár a strómantartó fejében, erre ébred izzadtan éjszaka, aztán az egyik reggel kiadja a parancsot a sajtónak, a hozzá hű famulusainak, hogy tessék tönkretenni, lejáratni X stróman urat, aki aztán át is adja a vagyont Y úrnak, az új strómannak, hiszen nincs kedve börtönbe vonulni. Nem könnyű megtalálni a helyes arányt, mert, ugye, egy-két stróman kevés, száz meg már sok, tehát fáradságos munkával ki kell választani azt az öt-tíz alakot, aki egymás ellen is kijátszható. Sőt, mostanában divatba jött, hogy a strómanok tulajdonoljanak egymás vagyonából zsíros részeket, így egymást is figyelik.
Aztán fogas kérdés az is, mennyire legyen okos a stróman. Kezdetben eszes strómant volt szokás tartani, de aztán kiderült (elég csak Simicska és Spéder strómanokra gondolnunk), hogy az effélék gondolkodnak, okoskodnak, gyakran a saját érdeküket a strómantartójuk elébe helyezik, tehát csak a gond van velük. A sziklahűség és kellő ostobaság a ma divatos strómanok legfontosabb tulajdonságai.
De hogy a strómantartó továbbra se aludjon nyugodtan, felhívom a figyelmét egy régi történetre.
A monarchia hadseregében a honvédelmi minisztérium egy vidéki garnizonból egy „átlagos képességű csapattisztet” (ami a kellően ostoba elegáns megfogalmazása) vezényelt a minisztériumba, hogy ott elolvasson minden főhatósági leiratot, és ha megértette, akkor mehetett a rendelet a csapattestek felé, ha meg nem, akkor még dolgoztak kicsit a szövegen. A derék vitéz nagyon jól érezte magát a fővárosban, sőt, kiokosodott a finom környezetben. Egy-két év után már nem volt átlagos képességű, ezért visszaküldték a csapatához, és hoztak helyette újat. és ezzel elveszíti az eredeti hamvasságát, ami oly kedves volt az Orbán-családnak.
Ne gondoljuk tehát, hogy könnyű a dolga egy strómantartónak, hisz’, akár a gondos juhásznak, számon kell tartani állatait, etetni őket, figyelni, nehogy a kosok egymásban kárt tegyenek, pontosan jegyezni a szaporulatot – szóval ezernyi feladat adódik a strómanbirkákkal, tartójuk alig tud egy kis időt szakítani a kormányzásra és az újabb EU-s pénzek ellopására.
Ezért nem csodálkoztam, amikor néhány napja igen érdekes, a strómanok jövőjét aláásó cikket hozott le az ellenzéki sajtó.
Csekély visszhangja volt a hírnek, pedig korszakalkotó.
Alig egy hónapja Mészáros Lőrinc egyik cége, a Konzum PE Magántőkealap eladta az Appeninn Nyrt.-ben lévő 20,59 százalékos részesedését egy Tiborcz István többségi tulajdonában lévő vállalkozásnak, a BDPST Zrt.-nek.
Magyarán Lőrinc barátnak szólt a főnök, hogy adjál csak szépen oda a lányoméknak egy hatmilliárdos pakettot, de izibe. És ez valami nagyon új. A strómantól elindult vissza a vagyon az igazi tulajdonosi körhöz. Azt hiszem, ez folytatódni fog. A Mészáros tulajdonában lévő vagyonelemek között bőven van, ami a fiatal párt igencsak érdekelheti: szállodák, az idegenforgalom számára fontos telkek, ingatlanok.
Igyekezni kell, Lőrinc barát felesége, gyerekei, úgy hírlik, maguk is kedvet kaptak a tulajdonláshoz, számos cégük mellett a három gyerek nevének kezdőbetűiről elnevezett B. Á. L. Zrt. állami tenderek sorát nyeri el, már hárommilliárd fölött az éves nettó árbevétele. Szóval mielőbb le kell rendezni ezeket az ügyeket, hiszen ki tudja, hogy a strómanok gyerekei strómanjai-e a strómantartók gyerekeinek. Bonyolult világ ez.
Kiemelt kép: Beliczay László / MTI
