– Főni, közeledik március tizenötödike, ki kell találnunk, kit tüntessünk ki az ünnep alkalmából – mondta Liliom Lajos kabinetfőnök Ficak Róbert polgármesternek, aki politikai stratégiájának megfelelően a sarokban ült.
Liliom tanácsadó még a legutóbbi választási sikert megelőző kampányban találta ki, hogy
Felkészítőt írt az elöljárónak, akit azzal győzött meg, hogy ezzel a húzással a hűség mintaképeként, a hagyományok embereként pozícionálhatják.
Az ötlet megszületése után ki is rendelték a megyei laptól interjúzni Rideg riportert, akinek nyitókérdésként azt írták fel: „Miért az irodája sarkában ül, Ficak úr?” A polgármester erre, papírra feljegyzett műveltségét fitogtatva, latin szentenciával felelt: „Nomen est omen, vagyis a név kötelez.”
A kampányhúzás nagyon bevált, Ficak magabiztosan nyert, így aztán is ragaszkodott a sarkos megoldáshoz. Most is ott ült tevebőr foteljében, amikor Liliom előállt a forradalmi évforduló ügyével. Ficak, mielőtt felelt volna a felvetésre,
hogy ilyen körültekintő kabinetfőnököt választott. Lilimot a pártban vette észre, huszonöt volt a fiatalember, amikor a hóna alá csapta, nem is csalódott benne, jól jöttek az ambiciózus srác meglátásai a választási diadalokhoz.
Liliom ezúttal azt találta ki, hogy március tizenötödike alkalmából kitüntetik Létváralja milliomosait.
A kabinetfőnök hosszan magyarázta, hogy nincs nagyobb bátorság annál, mint a gazdagokat jutalmazni, azok erőfeszítéseit díjazni, akikről mindenki azt hiszi, olyan könnyen élnek. Pedig nekik is nehéz, hiszen példát kell mutatniuk. Liliom kiemelte Kriston patikust, aki rendszeresen adózik. Arra is rávette Ficakot, hogy a város érdemérmét, a legnagyobb helyi kitüntetést adják doktor Rejtő szemész-nőgyógyásznak, aki nem csak sokoldalúsága miatt emblémája a városnak, társadalmi felelősségvállalása is példaértékű. Elég csak arra gondolni, hogy
azaz nem csak telefonon reklamált, hogy miként merik cédulázni a járgányát. Sőt odáig ment, hogy tíz piros zacskóért fizetni is hajlandó.
Rajtuk kívül Pasumek nagyvállalkozó kap még plecsnit abból az alkalomból, hogy először fizetett iparűzési adót. Igaz, csak egy fogadás miatt: nem bízott abban, hogy évi húszmilliárd forint fölött lesz az éves bevétele, így bátran mondta doktor Rejtőnek, ha átlépi az álomhatárt, befizeti az iparűzésit. Vesztett, hát utalt, az ilyen becsületességet díjazni kell.
Ficak elégedett volt Liliom tervével. Liliom meg elégedett volt, amiért Ficak elégedett volt a tervével.
Amikor Létváralján járt Káposzta politikus, a Magyar Magyarok Pártjának választmányi elnöke, külön szólt az ifjú tanácsadónak, hogy figyeljen Ficakra, mert mindenáron meg kell tartaniuk a várost.
Liliom megígérte, hogy nagyon figyel Ficakra. Nem mondott ezzel sokat, hiszen éppen azért került a közelébe, hogy figyelhessen rá. Amikor a Magyar Magyarok Pártja hatalomra került, kirúgták Liliom apját, aki a helyi könyvtár igazgatója volt. Azt mondták, a múlt embere, kommunista. Hiába mondta az öreg, hogy hát szegénypárti, se több, se kevesebb, esetleg annyi még a bűne, hogy minden könyvet elolvasott, ami a polcokra került. Mindegy volt, mit mond, ki lett rúgva. Liliom akkor esküdött bosszút. Elhatározta, hogy
Úgy, hogy megmutatja az embereknek az igazságot.
Ennek jegyében munkálkodott évek óta Ficak mellett, ám kevés sikerrel, mert hiába próbálkozott annyi mindennel, ostobábbnál ostobább ideákkal, a polgármester egyre népszerűbb lett. Liliom azért hitt abban, hogy egyszer majd sikerrel jár, a március tizenötödikei akcióban például nagyon bízott. Mielőtt kiment, még odafordult Ficakhoz, hogy elmondja, a beszédbe beleírja majd, hogy a hirtelen adózó Pasumek nagyvállalkozó hősiességétől elmaradnak a pesti srácok ’56-os próbálkozásai, doktor Rejtő meg egyenesen Létváralja Kossuth Lajosa, a közösség fáklyája, amellyel szabadságot és igazságot gyújtanak a létváraljai magyar emberek szívében. Liliom kitalálta, hogy egy szegényt meg is neveznek mint bűnbakot, rossz példát, elmondják, hiába dolgozik, csak a közmunkásbért kapja, kapirgálja majd örökké a virágföldet, soha nem lesz többje, nincstelen nyomorult marad, mert nem úgy élt, mint doktor Rejtő.
Liliom elégedett volt, végül is csak megszokásból kérdezte meg a polgármestert:
– Jó lesz ez így, Főni?
Ficak bólintott, aztán annyit azért még odavetett:
– Csak ne felejtsék el, hogy a mikrofon a színpad sarkában legyen, mikor felmegyek beszélni. Tudod, nomen est omen. Nomen est omen.
Kiemelt kép: MTI/Marjai János
