Annak idején az értelmiség egy része rutinszerűen fordult a Soros Alapítványhoz. Ez nem zsebpénz, ez nem apanázs és nem alamizsna volt, ezért dolgozni kellett: itthoni vagy külföldi könyvtárakat bújni.
Le volt írva, hogy mi mindent finanszíroznak, de foglalkoztak egyéni kérelmekkel is. Először kérni kellett, majd az erre avatott kurátorok döntöttek.
Adtak, vagy nem adtak. Utóbbi miatt jó néhányan megsértődtek. (Ennek még lesz jelentősége.)
Ha adtak, a pénzzel, utólag, el kellett számolni.
Talán van, aki emlékszik még egy réges-régi társasági eseményre – a helyi tévé is tudósított róla -, ahol egy viszonylag nagy visszhangot kiváltó, sokak szerint nyomdafestéket nem tűrő antiszemita beszédet mondott egy hajdanvolt újságíró. A neve: Franka Tibor.
A megboldogult Kárpáti István akkor talált rám, amikor nem tudta elérni, hogy eljárás induljon F-fel szemben.
Hozzám fordult. Pontosabban mondva a műsorom által biztosított nyilvánossághoz. Akkor született meg a projekt terve. Az elképzelést tett követte, és KeljFelJancsi című műsorom felhívására sokan jelentkeztek.
Először legépeltettem a beszédet. Utána az ügyvédem kihúzta a vezetékneveket, az utólagos pereket elkerülendő. Ezután részekre bontottam a szöveget, amit a jelentkezők felolvastak, majd kommentálták. A sok amatőr mellett, volt két profi: Hegedűs D. Géza, és Kézdy György.
A Budapest Rádió tulajdonosai pont addig lelkesedtek a projektért, amíg el nem készült. Akkor a szó szoros értelmében hallani nem akarták. A 2002-es választások előtt nem vállaltak rizikót.
Abban az időben a pengeélen táncoló Tilos Rádióhoz fordultam. Annyit elértem, hogy összeült valami kuratórium, de húzták-halasztották a döntést. Hallgatóim dűlőre akartak jutni, ezért betelefonáltak a reggeli adásba, amin a két műsorvezető kiakadt.
Soros neve hallatán WB és OCS szinte epét hányt. Közölték az okvetetlenkedőkkel, hogy az Alapítvánnyal a hátam mögött, oldjam meg magam a problémámat.
Már-már a pár százezer forintos támogatás visszafizetés rémével néztem szembe, amikor az ügyvédem javaslatára engedélyt kértem, és kaptam arra, hogy az anyagot feltegyem az internetre, ahonnan tízezres nagyságrendben töltötték le.
A Budapest Rádió a választás után leadta a „műsort”. Hogy nem volt alaptalan a korábbi gyanú, bizonyítja az a feljelentés, ami miatt összeült akkor a panaszbizottság, és annak rendje és módja szerint el is marasztaltak.
Mindez onnan jutott eszembe, hogy mostanában megint sokat hallani Sorosról. A nagyobbik kormánypárt szerint ő finanszírozza a civileket, az ellenzéket.
Mivel a nagyobbik kormánypárt prominensei közül többen is élvezték az Alapítvány támogatását, megszületett a kérdés: mit kell ilyenkor tenni?
A legutóbbi Kormányinfón ezzel kapcsolatban Lázár János a következőket mondta:
megkérdeztem az ügyben Orbán Viktor miniszterelnököt, aki maga is Soros-ösztöndíjjal tanult. A kormányfő, azt felelte, hogyha ez probléma, és Soros Györgynek kell a pénz, akkor minden érintett fideszes politikus, illetve kormányzati szereplő visszafizeti az ösztöndíjat.
Gondjaim a következők:
- Soros eddig a fentiekkel kapcsolatban nem mondott semmit, és nem kért vissza semmit,
- hogy ez kinek probléma, kinek nem, nagyjából megfelel: az, akinek nem inge, ne vegye magára alapesetnek, végül, de nem utolsósorban,
- a miniszterelnök hogyan dönthet mások helyett, amikor tárgyidőben az érintettek egy része nem a párt égisze alatt működött.
Ennél csak már az a nagyobb baj, hogy az idő kereke sem visszaforgatható.
Ráadás, hogy a Soros-pénzt nem kölcsönbe kaptuk.
Hát akkor?
Hát akkor:
- anno a Soros ösztöndíj elismerés volt, azt nem lehet visszaadni vagy kérni,
- azt a tudást, azt a karriert, azt az időt, amit a támogatással elnyertünk, azt sem lehet visszaadni.
Tetszettünk volna akkor nem kérni… de nem tetszettünk. Utólag a segítő kéz gazdájáról rosszat mondani lehet, de nem illő.
Teszem hozzá, hogy a jó modorról nem szól az Alaptörvény, ahogy elődje, az Alkotmány sem említette.
Sajnos.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Julien Warnand
