Média

Andy Vajna először előzte meg az RTL vezérét

Vidus Gabriella (balra) a 2. helyre szorult vissza, Andy Vajna (középen) most először került az élre. Varga Zoltán egy helyet lépett előre.
Vidus Gabriella (balra) a 2. helyre szorult vissza, Andy Vajna (középen) most először került az élre. Varga Zoltán egy helyet lépett előre.

Gálarendezvény keretében mutatta be szerda későeste Budapesten a Marketing&Media című magazin az általa minden évben elkészített, TOP50 – A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban című listáját, melyből kiderült, kiket tart Magyarország legmeghatározóbb médiavezetőinek a szaklap által felkért zsűri. A lista évek óta elkészül, kezdetben még főleg médiaszakemberek uralták, ám amióta az Orbán-kormány közeli üzletemberek elkezdték megszerezni a még talpon maradt médiumok jelentős részét, a listán is elszaporodtak a kormányközeli személyek, valamint árválkodnak a listán tényleges tartalom-előállító szakemberek: olyannyira, hogy idén egyedül Kotroczó Róbertet, az RTL Magyarország hírigazgatóját találjuk a listán újságíróként, de őt is csak a 24. helyen.

Idén már a lista legelső helyére is egy kormányközeli figura került, Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, a TV2, a Rádió 1, a Bors, a Délmagyarország, a Kisalföld tulajdonosának személyében, aki most először tudta megelőzni a listán évek óta első helyen szereplő Vidus Gabriellát, az RTL Magyarország vezérigazgatóját, aki idén a lista 2. helyére csúszott vissza.

Andy Vajna. Fotó: Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a százéves Filmgyár jubileumi ünnepségén a Mafilm Róna utcai telepén 2017. szeptember 7-én.
Újra Andy Vajna ellen ítélt a bíróság
Vajna megint hiába próbálta ideiglenes bírói intézkedéssel azonnal eltiltatni a békéscsabai helyi rádiót, hogy az tovább működhessen Rádió 1 Start / Rádió 1 Békéscsaba néven.

A lista 3. helyén (tavalyi 4. helyéhez képest egy pozíciót javítva) végzett Varga Zoltán, a többek között a Nők Lapját, a Story magazint kiadó Central Médiacsoport és a portálunkat, a 24.hu-t is működtető Central Digitális Média Kft. tulajdonosa.

A 4. helyen Mészáros Lőrinc, a volt felcsúti polgármester végzett, aki a több mint 200 médiatermék, köztük a Világgazdaság, a Nemzeti Sport és a magyarországi megyei lapok többségének jogaival rendelkező Mediaworks médiavállalat mellett tulajdonosa az Echo TV-nek, valamint egy céges áttételen keresztül tulajdona van az MTVA-csatornák és a TV2 reklámidejét is értékesítő Atmediában, de övé a kecskeméti Gong Rádió, valamint a balatoni Part FM is.

Az 5. helyen Gulyás János, a Wavemaker ügyvezető igazgatója végzett. Ezúttal a 6. helyre került az RTL-es vezérként sokáig éllovasnak számító Dirk Gerkens, aki manapság a TV2 Média Csoportot irányítja. A 7. helyen végzett Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom nyáron leköszönő vezérigazgatója, aki valószínűleg azért kerülhetett fel a listára, mert bár a Telekom korábban eladta az Origót (a vevő kormányközelből érkezett), így a Mattheisen által vezetett távközlési óriás megvált jelentős médiaérdekeltségétől, az iparágban még mindig érdekelt a Telekom mint televíziós kábeles és műholdas műsorterjesztő cég, ráadásul a legnagyobb hirdetők egyikéről van szó, akinek ezáltal is nagy hatása van a médiapiacra. Mattheisen egyébként a gálaest egyik meglepetésvendége volt, de hiába kérdezte Simon Krisztián, a Marketing&Media főszerkesztője, nem árulta el, milyen vállalkozást fog irányítani a közeljövőben.

Ezúttal a 8. helyen végzett Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese, akiről a lap kiemelte: lassacskán 18 éve van csúcson.

Bayer József, a Blikket kiadó Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezető igazgatója is bekerült a TOP10-be, méghozzá a 9. helyre. A 10. hely jutott Lukács Csabának, a Mészáros Lőrinc és Tombor András érdekeltségében lévő Atmedia ügyvezető igazgatójának. Maga Tombor András, a kormányközeli üzletember is helyet kapott a listán a Mandiner.hu és az Atmedia tulajdonosaként: a 15. helyre szavazta meg őt a Marketing&Media által felkért zsűri. Őt egyébként a Tombor András által hitelezett Habony Árpád nem hivatalos kormánytanácsadó, a Lokál és a Lokál Extra című bulvárlapokat megjelentető Modern Media Group társtulajdonosa két hellyel előzte meg a legbefolyásosabb médiavezetők listáján.

A TOP20 közé került még Bíró Pál, a Google Magyarország igazgatója (11. helyezés), Szabó Béla (12.) a Magyar Telekom márka és lakossági kommunikációs igazgatója. 14. helyen végzett Somlói Zsolt, a Mindshare médiaügynökség ügyvezető igazgatója, mely a hazai hirdetői piac meghatározó szereplőit tudhatja ügyfelei között. Málnay B. Leventének, a többek között a TV Paprikát, a Sport 1 és a Sport 2 csatornákat működtető AMC Networks International regionális alelnökének a 16. hely jutott. 17. helyen végzett Mező László, a MediaCom, a legnagyobb hazai médiaügynökségek egyikének ügyvezetője. Novák Péternek, a Dentsu Aegis Network Hungary digitális médiaügynökség ügyvezető igazgatójának ezúttal a 18. hely jutott. 19. helyen végzett Horváth-Magyary Nóra, a K&H Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója. 20. helyen végzett Liszkay Gábor, a Magyar Idők és a Karc FM tulajdonosa, Mészáros Lőrinc Mediaworks cégének elnök-vezérigazgatója.

További helyezettek:

21. Baráth Péter, Vodafone Magyarország márkaigazgató

22. Pajor Attila, GroupM kereskedelmi és stratégiai igazgató

23. Rákosi Tamás, az IKO Csoport tulajdonosa, a TV2 Csoport igazgatósági tagja

24. Kotroczó Róbert, az RTL Magyarország hírigazgatója

25. Guttengéber Csaba, az Atmedia ügyvezető igazgatójának helyettese

26. Király Mária, Ringier Axel Springer Magyarország operatív ügyvezető

27. Szollár Domokos, MOL Csoport, kommunikációs igazgató

28. Lengyel András, Atmedia kereskedelmi igazgató

29. Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing- és kommunikációs igazgatója

30. Németh Béla, a Mediabrands Budapest Group elnöke, az IPG Mediabrands közép- és kelet-európai regionális igazgatója

31. Teszári Zoltán, a DIGI tulajdonosa

32. Mészáros Kinga, a Central Médiacsoport vezérigazgatója

33. Szabó Edina, OMD Hungary, ügyvezető igazgató

34. Vaszily Miklós, az MTVA (közmédia) vezérigazgatója

35. Matolcsy Ádám, a New Wave Media (origo.hu) vezérigazgatója

36. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója

37. Dudás Gergely, az R-Time ügyvezetője, az RTL Magyarország kereskedelmi igazgatója

38. Palocsay Géza, a Schibsted Classified Media Hungary ügyvezető igazgatója (Jófogás, Használtautó.hu)

39. Robert Redeleanu, a UPC Magyarország vezérigazgatója

40. Németh Ottó, a Henkel Magyarország marketingigazgatója

41. Beke Zsuzsa, a Richter pr- és kormányzati kapcsolatok vezetője

42. Bányász Lívia, az Unilever médiaigazgatója

43. Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósáság és az NMHH Médiatanácsának elnöke

44. Cara Anita, a Vodafone Magyarország lakossági vezérigazgató-helyettese

45. Bartosz Witak, a Viacom regionális ügyvezetője

46. Kuna Tibor, a Young&Trinity ügyvezető-tulajdonosa

47. Blaskó Nikolett, az ACG Reklámügynökség alapító tulajdonosa és ügyvezetője

48. Jonathan Cooper, az OMG Hungary elnök-vezérigazgatója

49. Kádár Tamás, a Sziget Kft. vezetője

50. Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnöke,  a 1080p ügyvezető igazgatója, a MAKSZ (Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége) elnökségi tagja, az Operaház kommunikációs tanácsadója

A Marketing&Media legújabb lapszámában a lista mellett az érintettekről részletes portrécikkek, izgalmas statisztikák, illetve a magyar és a külföldi médiapiac állapotával kapcsolatos cikkek is megjelentek. A toplistán kiemelt helyen végzettekkel és a médiapiac aktuális állapotával az RTL Klub Brandmánia című műsora is foglalkozik.

special-effects-media
A Zoom.hu-tól igazolt vezetőt a Special Effects Media
Szabó Zsolt, a zoom.hu volt kereskedelmi igazgatója lett a YouTube-sztárokat, köztük Dancsó Pétert, Viszkok Fruzsinát és Pamkutyát is menedzselő Special Effects Media értékesítési igazgatója.

Kiemelt kép: A Marketing&Media TOP50 kiadványának borítórészlete Vidus Gabriellával, Andy Vajnával és Varga Zoltánnal

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik