Média

Elverte Sebestyén Balázsékat két állami rádió

Már nem csak egész napos átlagot tekintve (ahogyan korábban), de a reggeli műsorfolyam alatt is elverte az állami Petőfi Rádió az Andy Vajna tulajdonában lévő Rádió 1-et, derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb, a Kantar Hoffmann és az M-Meter konzorciuma által mért rádióhallgatottsági adatai alapján. Az alábbi két grafikonon is jól megfigyelhető a jelenség, hogy a Rádió 1 legsikeresebb műsora, a Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani vezette Balázsék című műsort is kiütötte a Petőfi Rádió „Talpra magyar!” című műsora, sőt a Kossuth Rádió „180 perc” című műsora is valamelyest népszerűbbnek bizonyult Balázséknál a 15 éves és annál idősebb hallgatók körében idén májusban.

Igaz, a Petőfi és a Kossuth Rádiónak van némi technikai előnye a Rádió 1-hez képest, ha az országos elérést nézzük, hiszen az állami rádiók közel teljesen országos adóhálózattal rendelkeznek, míg a Rádió 1 vételkörzete a hálózatba kapcsolódásokkal körülbelül 30 városból és ezek térségéből áll, ami azonban így is igen jelentősnek számít. Ráadásul a korábbi időszakban még ezzel a technikai háttérrel sem maradt el a Balázsék népszerűsége az állami rádiók reggeli műsorától. Az adatok azért is érdekesek, mert a korábbi időszakban, az idei év első negyedében ugyanez a mérőkonzorcium mért – szintén a médiahatóság megbízásából – jelentős rádióhallgatottságot a Rádió 1-nek Dunaújvárosban, Veszprémben és Szolnokon úgy, hogy az említett városokban a mérés idején még nem is sugárzott a Rádió 1.

Rádiók hallgatottsága országosan negyedórás bontásban 2018 májusában a 15 éves és annál idősebb hallgatók körében. Az ábrán szereplő Retro Rádió június 15. óta Magyar FM néven üzemel, vagyis az ábra nem az azóta elindult, POP FM-ből lett Retro Rádió adatait tartalmazza. Forrás: NMHH Rádió Napló; Kantar-MMeter/RSH; 2018 május.
Rádiók hallgatottsága országosan negyedórás bontásban 2018 májusában a 15 éves és annál idősebb hallgatók körében. Az ábrán szereplő Retro Rádió június 15. óta Magyar FM néven üzemel, vagyis az ábra nem az azóta elindult, POP FM-ből lett Retro Rádió adatait tartalmazza. Forrás: NMHH Rádió Napló; Kantar-MMeter/RSH; 2018 május.

Az alábbi ábrán az is látszik, hogy a Petőfi Rádiónak (Talpra magyar) átlagosan 13 százalékos elérése volt reggelente, a Kossuth Rádiónak (180 perc) 10,75 százaléka, míg a Rádió 1-nek (Balázsék) 10,62 százaléka.

Az adatokra egyébként a Petőfi Rádió és a Kossuth reklámidejét is értékesítő, Mészáros Lőrinc volt felcsúti polgármester közvetett érdekeltségében lévő Radio Sales House (RSH) hívta fel a sajtó figyelmét. Ez is arra utal, hogy a rádiós piacon Andy Vajna kormánybiztos Rádió 1 hálózata és Orbán Viktor miniszterelnök felcsúti barátjának érdekeltsége között nagy csata bontakozott ki a rádiós reklámbevételekért.

Balázsék számára mindenesetre további rossz hírt jelenthet a következő mérés szempontjából, hogy éppen május végén Mosonmagyaróváron és Székesfehérváron is lekapcsolták a Rádió 1 helyi adását a szintén Vajna-közeli, országos Retro Rádió indulásához kapcsolódva. Ez elképzelhető, hogy további pozíciógyengülést okoz majd a Rádió 1 számára a későbbiekben, és megmagyarázza azt is, hogy miért sugározzák tovább a Rádió 1-et Tihanyból még most is, annak ellenére, hogy a Rádió 1 a Balaton térségében egy ideje engedély nélküli kalózrádiónak minősül, amit a Médiatanácsnak már rég le kellett volna kapcsoltatnia.

Fehérvár Rádió
Felvásárolták a Fehérvár Rádiót
Az új tulajdonos Andy Vajna és a Rádió 1 közvetlen közeléből érkezett. A változás miatt egy velencei kereskedelmi rádiós frekvencia is Vajna Rádió 1 hálózatához kerülhet.

Kiemelt kép: a Balázsék három műsorvezetője, Rákóczi Feri, Sebestyén Balázs és Vadon Jani. Fotó: Rádió 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik