Média

Nem kormányközeli figurák a legmeghatározóbbak a digitális médiapiacon

Péntek este ünnepélyes keretek között, a budapesti Hello Baby Barban hirdette ki a Marketing&Media című szaklap, hogy az általa felkért 16 fős tagú zsűri kiket szavazott meg a hazai digitális médiapiac legmeghatározóbb figuráinak.

A lista élén Palocsay Géza, a Jófogás és a Használtautó.hu oldalakat működtető Schibsted Magyarország ügyvezetője végzett. A lista második helyezettje Szigetvári József, a Szállás.hu ügyvezető igazgatója lett.  A dobogó harmadik fokára került 2017-ben Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője, míg a negyedik helyet ugyancsak egy tartalomért felelős médiás, D. Tóth Krisztina, a wmn.hu alapító-főszerkesztője kapta. Ötödik helyre került Várkonyi Balázs, az Extreme Digital webshop vezérigazgató-társalapítója, míg hatodik helyre Heal Edina, a Google Magyarország vezetője került. Hetedikként ugyancsak előkelő helyen végzett Dunai András, a Central Médiacsoport digitális üzletágának igazgatója. (A 24.hu kiadója a Central.)

Nyolcadikként került a toplistára Árvai Péter, a Prezi társalapítója. Kilencedik lett Zalai Ágnes, a Nosalty vezérigazgatója. Tizedik helyen szerepelt Bíró Pál, a YouTube magyarországi képviselője. Tizenegyedik lett Fehér Gyula, a Ustream alapítója, aki tavaly eladta cégét az IBM-nek. A Sixx néven is ismert,  a comment.com gyakran keményen odamondogató bloggere és egyben az Index újságírójaként is dolgozó Varga Attila is bekerült a listára, méghozzá tizenkettedikként, megelőzve ezzel Sopov Istvánt, az Adaptive Media ügyvezetőjét, az IAB Hungary internetes reklámszakmai szervezet elnökét. Tizennegyedik lett Martis István, a Profession.hu állásportált működtető kft. ügyvezetője. Németh Norbert, a Tchibo Magyarország e-kereskedelmi igazgatója tizenötödik lett. Tizennyolcadikként végzett Mészáros Dávid, az ingatlan.com alapító-tulajdonosa, míg Juhász Péter Tibor, aki október végéig a Telekom marketingkommunikációs igazgatója volt, a tizenkilencedik helyen futott be. Gerentsér Imre, a blikk.hu-t és a noizz.hu-t működtető Ringier Axel Springer online portfólióigazgatója huszadik, Soós Gergely, a Neo Interactive alapítója huszonegyedik lett. Huszonkettedik lett Baráth Péter, a Vodafone Magyarország márkaigazgatója, míg Somlai-Fischer Ádám huszonharmadikként végzett. Huszonnegyedikként Rácz Brigitta, a Femina Media főszerkesztője, míg huszonötödikként a listát Weiler Péter, a Dating Central Europe vezérigazgatójának neve zárja. A Weiler Péter vezette cég működteti egyébként a Randivonal, a viszony.hu és a puncs.hu oldalakat. Ez utóbbiak mostanában elég nagy port kavartak fel, de Weiler közreműködött az elmúlt években a brands.hu és az ekönyv.hu oldalakban is. A cég a Marketing&Mediában közölt portré alapján egyébként rendkívül sikeres, tavaly 420 millió forint árbevételük és 76 millió forint adózott eredményük volt.

Így készült a lista

A Marketing&Media által felkért zsűri idén immáron nyolcadik alkalommal állította össze a hazai digitális piac legmeghatározóbb embereinek listáját. A lista elkészítésekor a zsűri kétkörös szavazáson határozta meg a huszonöt fős listát. A szavazás során a zsűri azt vizsgálta, hogy ki mennyire sikeres a maga területén, illetve értékelni kellett azt is, kinek mennyire meghatározó a véleménye a piacon, illetve pontozták a zsűritagok azt is, hogy az elmúlt egy évben milyen irányban változott az illető meghatározó szerepe. A  zsűri tagjai saját magukat, cégük alkalmazottjait, vezetőit és tulajdonosait nem pontozhatták. Öt kategória (véleményvezérek-főszerkesztők, topvezetők, alapító-innovátorok, tophirdetők és digitális szakemberek, e-kereskedők) alapján külön is összeállítottak egy rangsort. A kategóriagyőztesekről a lapban lehet további részleteket olvasni.

Érdekesség, hogy egyetlen kormányközeli médiavállalat munkatársa sem található meg sem az összesített listán, sem a véleményvezérek kategóriában. Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban jelentős területet szereztek a digitális médiapiacon is, és a Marketing&Media által ugyancsak összeállított, a teljes hazai médiapiac meghatározó figuráira vonatkozó tavaszi listát teljesen eluralták olyan nevek mint Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Habony Árpád.

A Top 25 digitális rangsor zsűrije:

  • Ablonczy Ákos, Infinety
  • Ambruszter Géza, Gemius
  • Baradits Szilárd, Meraki
  • Barnóth Zoltán, GroupM
  • Bíró Attila, Mediator
  • Forgács Mariann, Be Social
  • Halaska Gábor, Figyelő
  • Heszler Róbert, Marketing&Media
  • Kalocsai Zoltán, mmonline.hu
  • Novák Péter, Dentsu Aegis
  • Nyomárkay Kázmér, Marketing&Media
  • Ritter Tamás, Marketing&Media
  • Simon Krisztián, Marketing&Media
  • Soós Gergely, Neo Interactive
  • Szabó Zoltán, Index
  • Szalay Dániel, 24.hu
Csurka Gábor, Marquard Media
Új digitálisüzletág-igazgató a Marquard Média Magyarországnál
Csurka Gábor vette át a teljes online portfólió operatív és üzleti felügyeletét.

Kiemelt kép: a toplista első helyezettje Palocsay Géza interjút ad a 24.hu-nak. Fotó: 24.hu / Berecz Valter (archív)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik