Kultúra

Mariah Carey végre kiadhatja rocklemezét

DIA DIPASUPIL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
DIA DIPASUPIL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Mariah Carey már többször elhintette, hogy a kilencvenes években kísérletezett más műfajokkal is, sőt, az is, hogy el is készült akkor egy rocklemezzel, amelyet most, majdnem két évtizeddel később adhat ki. Az énekesnő, akiről nem épp a rock és annak bármelyik alműfaja juthat az ember eszébe a Rolling Stones podcastjében beszélt arról, hogy miközben a Daydream című albumán dolgozott, 1995-ben csak úgy mellesleg felvett egy alternatív rocklemezt, ám kiadója, a Columbia nem engedte, hogy az ő neve alatt megjelenjen, mivel féltek, hogy a stílusváltás árthatna az énekesnő imázsának. Így végül az egyik barátnője, Clarissa Dane énekelte fel a dalokat Carey háttérénekével, amely aztán Someone’s Ugly Daughter címmel jelent meg 1995-ben a Chick alkotói név alatt.

Az énekesnő a 2020-ban megjelenő memoárja kapcsán vallott az albumról, amelyről azt mondta, hogy a grunge-alternatív rock vonallal szerette volna megalkotni saját maga vagány, lázadó, kissé punkos alteregóját, azt az oldalát kidomborítani, amelyet popdívaként a világ sosem láthatott. Az album dalai máig fellelhetők a zenemegosztókon, ám ezeken a felvételeken nem ő énekel, a memoár kiadása előtt örvendezett is amiatt, hogy megtalált néhány eredeti felvételt az albumból az ő hangjával. Most viszont a podcastban arról beszélt, hogy újabb előrelépés történt az ügyben, és immár saját énekével adhatja ki az albumot majdnem húsz év után. Az énekesnő hozzátette, hogy csapatával már megszerezték az eredeti felvételeket, amelyen ő énekel, és azok átdolgozásával már készül is a lemez, amelyen több közreműködő is feltűnik majd.

Az albumról több információt nem árult el, ám addig is el lehet kezdeni a hangolást a Carey-féle grungealbumra például azzal, hogy ezt a számot elképzeljük az énekesnő előadásában:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik