Kultúra sorozatkritika

És akkor Amerika elnöknek választott egy celebet, aki lepaktált Hitlerrel

A Philip Roth regényéből készült HBO-s sorozat egy alternatív történelmet tár a néző elé, nyomasztóan hitelesen ábrázolva a demokrácia fokozatos ledarálását.

Régi dilemma, hogy van-e bármi értelme a „Mi lett volna, ha…?” kezdetű történelmi kérdéseknek. Az egymásnak feszülő történészek az idők végezetéig elvitakozhatnak az ilyen felvetések szakmaiságán, de egy biztos: az irodalom és a film számára kimeríthetetlen aranybányát jelentenek ezek a gondolatkísérletek.

  • Mi lett volna, ha Hitler nyeri a második világháborút?
  • Mi lett volna, ha egy párizsi moziban mészárolják le a teljes náci vezérkart?
  • Mi lett volna, ha nem sikerül megölni Kennedyt?
  • Mi lett volna, ha egy lecsúszóban lévő filmsztár és betépett dublőre megakadályozza a Manson-gyilkosságokat?
  • Mi lett volna, ha a túlélő nácik elrejtőznek, és újra megerősödnek a Hold sötét oldalán?

Mindegyik kérdésre legalább egy híres regény, film vagy sorozat igyekszik megadni a komoly, vagy épp kevésbé komoly választ. És ahogy az már ebből a listából is látszik, a második világháború és a nácik itt is erősen felülreprezentáltak. De hát miért épp az alternatív történelmi művek jelentenének kivételt a főszabály alól, miszerint Hitlerrel a borítón bármilyen történetet el lehet adni? Tavaly zárult le például a Philip K. Dick regényét továbbgondoló Ember a fellegvárban, ami egy nácik és japánok által uralt Amerikában zajlik. Legutóbb pedig az Al Pacino főszereplésével készült nácivadászos sorozat, a Hunters játszott el a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a vereség után beszivárgó német tisztek puccsot terveznek, hogy az Egyesült Államokban hozzák létre a Negyedik Birodalmat. Ezek azonban elég gyengére sikerültek. Már vagy rögtön az indulásnál, de legkésőbb félúton beáldozták a sztoriban kódolt izgalmas kérdésfelvetést az olcsó fordulatok kedvéért.

Nácikra vadászni nemcsak megengedett, de jó móka is
Legalábbis ezt sugallja a Hunters című sorozat, amelyben Al Pacino alakítja a titkos bosszúosztag vezetőjét. De vajon mi igaz a sztoriból, és szabad-e a holokausztot felturbózni?

Philip Roth klasszikus regényének friss feldolgozása, az Összeesküvés Amerika ellen messziről elkerüli ezt a hibát. Az HBO hatrészes minisorozata ráadásul nemcsak hitelesebb, de sokkal aktuálisabb is amazonos riválisainál. Ugyanis Rothnál nem külső, erőszakos puccsról, vagy náci háborús invázióról van szó, hanem arról a sokkal kényelmetlenebb kérdésről, hogy mi történik, ha egy nagy és büszke ország önszántából, lépésről-lépésre adja fel demokratikus alapelveit, először elfogadva, majd bátorítva és törvényerőre emelve a gyűlölködést és a kirekesztést.

Videók a témában:

A történet 1940-ben indul, amikor Amerikában arról zajlik a vita, hogy az országnak be kell-e szállnia az Európában zajló háborúba, vagy jobb, ha kimarad az egészből, és törődik a maga dolgával. Ezen a ponton zökken ki a történelem a jól ismert vágányból: a valóságban nyertes Franklin D. Roosevelt helyett ugyanis a republikánus színekben induló karizmatikus sztárpilótát, Charles Lindberghet választják meg elnöknek, aki nemcsak a semlegesség elkötelezett híve, de antiszemita nézetei is közismertek. Lindbergh meg nem támadási szerződést ír alá Hitlerrel, amitől kezdve egyre szorosabb barátság szövődik az Európát letaroló Németország és az Egyesült Államok között, és ezzel együtt az amerikai társadalomban is felerősödnek az idegenellenes hangok.

Fotó: HBO

Mindezt azonban nem a nagypolitika szemszögéből, hanem egy keleti parti, zsidó munkáscsalád mindennapjain keresztül követhetjük, amelyhez Roth sokat merített a saját gyerekkorából. Hitler például fel se tűnik, csak egy-két villanásra jelenik meg a híradóbejátszásokban, de Rooseveltet, sőt, még magát Lindberghet is alig látjuk közelről. Utóbbinak inkább csak az ország minden nappaliját belengő jelenlétét érezhetjük, ami még a meghitten induló családi vacsorákat is pillanatok alatt képes megmérgezni. Ez a következetesen megőrzött alulnézeti perspektíva kiválóan érzékelteti, hogy a politikai folyamatok ugyan a kisemberek feje fölött zajlanak, mégis elementáris hatással vannak az életükre.

A sorozatot létrehozó David Simon – és többszöri alkotótársa, Ed Burns – meggyőzően ülteti át ezt a kettősséget a képernyőre. A Drót, a Treme és a Fülledt utcák megálmodójánál jobb kezekbe nem kerülhetett volna Philip Roth regénye, ugyanis az alkotópáros számtalanszor bizonyította már, hogy mestere az egyéni sorsdrámák és a rendszerszintű problémák hiteles és izgalmas összefésülésének.

Itt ugyan egyetlen családra koncentrálunk, így a merítés jóval szűkebb, mint korábbi sorozataikban, amelyek sokszor teljes társadalmi keresztmetszeteket vonultattak fel. Ám a tablószerűség így is jól érvényesül: a Levin-családban és közvetlen környezetükben ugyanis minden lehetséges válaszreakció megjelenik a hatalom és a társadalom fasizálódására. Van, aki csendesen tűr, más aktívan kollaborál, megint más esténként dühöng a rádió mellett ülve, aztán ott van még a szorongó beletörődés, a politikától való óvatos távolmaradás, a menekülés, a megúszásra játszás, illetve a fegyveres ellenállás stratégiája is.

És az a szép, hogy mindez nem elvont tételfigurákban, hanem hús-vér karakterekben ölt testet, akik maguk is vívódnak, tévednek és változnak az idővel. A sorozat ugyan tekinthető szenvedélyes állásfoglalásnak a demokrácia megőrzése mellett, de egy pillanatra sem ringat minket abba a veszélyes illúzióba, hogy létezne egy recept a történelem viharainak átvészelésére. Minden epizódban összetett helyzeteket és valódi dilemmákat látunk, és elgondolkodhatunk azon, hogy vajon tényleg az-e a hősiesség netovábbja, ha elszökünk a háborúba „nácikat ölni”, hogy aztán az első csatából láb nélküli „kripliként” térjünk vissza, vagy pedig az, ha megpróbáljuk kompromisszumokkal jobb belátásra téríteni a politikai vezetést.

És vajon tényleg azt diktálja a tisztesség, hogy végsőkig, makacsul ragaszkodjunk a jogainkhoz egy zsarnokságba csúszó országban, vagy inkább azt, hogy a túlerőt látva kimentsük a szeretteinket egy biztonságosabb helyre?

A hitelesség egyik fontos pillére az egységesen erős szereplőgárda: John Turturro vagy Winona Ryder jól szervesül a kevésbé ismert színészek közé, és az eseményeket dermedten figyelő gyerekarcok is tökéletesen lettek kiválasztva. A rendezés nemcsak a korabeli atmoszférát teremti meg hitelesen, de hatásosan fokozza az állampolgári klausztrofóbiát is. Maga az elbeszélés elég komótosan indul, de épp ez a lassúság teszi olyan nyomasztóvá. A jogállam lemorzsolódása ugyanis sokkal hihetőbbnek tűnik attól, hogy nem egy csapásra, hanem apránként, lépésről-lépésre történik, így a résztvevők is minden szinten megideologizálhatják maguknak az apró megalkuvásokat.

Fotó: HBO

Nem véletlen, hogy most dolgozták fel ezt a történetet, amely 2020-ból nézve egy áthallásokkal teli, allegorikus tanmesének tűnik. Maguk az alkotók sem csináltak titkot abból, hogy az elmúlt évek politikai folyamatai inspirálták őket. A Lindbergh-Trump párhuzam egyértelmű, egy ikonikus celebből elnökké váló politikai kalandor, aki hatékonyan csatornázza be az emberek zsigeri félelmeit az éppen aktuális kisebbségekkel és idegenekkel szemben. És bár a nácikkal szimpatizáló, antiszemita nézeteket hangoztató Lindbergh a valóságban nem indult a választáson, az izolacionista nézeteket és a nemzeti elzárkózást legjobban kifejező „America first”-szlogent tényleg az ő köreitől kölcsönözte Trump.

Ennek fényében lenyűgöző, hogy Roth 2004-ben játszott el egy ilyen populista forradalom gondolatával, tehát a valóság csak jóval később zárkózott fel a regényhez. David Simon el is mondta, hogy először 2013-ban, vagyis nem sokkal Obama újraválasztása után keresték meg a projekt ötletével, de ő akkor úgy érezte, hogy ez most nem időszerű, mert Amerika épp nagyon más irányba tart. A 2016-os választás után azonban újraértékelte az elhamarkodott ítéletet, és elkezdett lobbizni az HBO-nál a sorozatért. Simon több interjúban beszélt arról, hogy kísértetiesnek találja a könyvbéli retorika hasonlóságát a valósággal, csak most a zsidók helyett inkább a feketékre, a muszlimokra és a latin-amerikai bevándorlókra irányul a gyűlöletkeltés.

Fotó: HBO

Az Összeesküvés Amerika ellen tehát nem a múlt újraírását tűzi ki célul, hanem a jelenünket próbálja történelmi távlatokba helyezni a fikció segítségével. Figyelmeztetve a nézőt, hogy a történelem nem ért véget, így semmit nem szabad magától értetődőnek venni, a demokratikus vívmányokat sem. Ha tehát helyesen tesszük fel a „Mi lett volna, ha…?” kérdést, a jelen dilemmáival találjuk szemben magunkat.

Összeesküvés Amerika ellen, 2020, 6 epizód, HBO, 24.hu értékelés: 9/10 

Kiemelt kép: HBO

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.