Kultúra koronavírus

Koronavírus: Gördeszkán jön az irodalom a karanténba

Most, hogy a koronavírus miatt a legtöbb időnket otthon töltjük, jól jön egy-két izgalmas könyv. De hogyan jussunk hozzá az olvasnivalóhoz, ha nem tudunk vagy nem szabad könyvesboltba menni? A brit üzleteknek van pár kreatív ötlete.

Az egyik helyen például arra ösztönzik vásárlókat, hogy írják meg nekik, mi volt a legutolsó könyv, amit olvastak, és tetszett nekik – olvasható a Guardian összeállításában. A bolt alkalmazottai ez alapján ajánlanak egy új könyvet, amit, ha elnyeri a vevő tetszését, szívesen házhoz is szállítanak. Méghozzá biciklivel. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy pár nap alatt több százan reagáltak a felhívásra a közösségi médiában. Az emberek elsősorban fikciót kérnek: olyan műveket, melyeknek olvasásával kicsit kiszakadhatnak a négy fal közül, távoli tájakra utazhatnak, izgalmas kalandokba keveredhetnek – mesélt a tendenciákról az egyik ötletgazda. E mellett az is megfigyelhető, hogy a vásárlók sokkal inkább a rövidebb, könnyen befogadható történeteket keresik, melyekre nem kell hosszú ideig koncentrálni.

Egy másik kereskedő a fizikai boltját ugyan bezárta, de helyi kézbesítéseket továbbra is vállal – a bicikli mellett gördeszkával viszik házhoz az irodalmat. Megint mások jelentős kedvezményeket adnak a könyveikre, vagy önkénteseket toboroznak, akik a kiválasztott könyveket és társasjátékokat (hiszen a gyerekek szórakozásáról is gondoskodni kell) kiszállítják az érdeklődőknek. Olyan könyvesbolt is akad, melynek dolgozóit fel lehet hívni telefonon, ha valaki azzal szeretné enyhíteni a magányát, hogy beszélget egy jót legutóbbi kedvenc olvasmányáról; mint ahogy sok helyen történeteket olvasnak fel Facebook Live formájában.

De nem csak az üzletek, az írók is összefogtak, és ötletes megoldásokkal igyekeznek minél több ember számára elviselhetőbbé tenni az otthon töltött hosszú napokat. Stuart Neville krimiíró kezdeményezésére például többen – köztük A Lánc című kötetével a magyar közönségnek is bemutatkozó Adrian McKinty – gyűjtést szerveznek, hogy a befolyó összegből olyan könyvcsomagokat állítsanak össze, melyeket otthoni karanténjukat töltő emberekhez fognak eljuttatni.

A koronavírus negatív hatással van minden kicsi, független könyvárusító helyre szerte Nagy-Britanniában. Ezeknek a sokszor egyébként is alacsony költségvetésű helyeknek most még nagyobb konkurenciát jelentenek az olyan, eleve online rendeléssel és házhoz szállítással operáló gigacégek, mint az Amazon. Ennek ellenére sokan úgy gondolják, hogy a jelenlegi helyzetben üzleteik bezárása a felelősségteljes döntés, és bíznak benne, hogy leleményességüknek hála nem veszítik el vásárlóikat – írja a Guardian.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik