Hajós Alfréd nevét a legtöbben az első újkori olimpiához kötik: nem véletlenül, hiszen ő volt az első magyar, aki aranyéremmel – sőt, rögtön kettővel! – tért haza az ötkarikás játékokról.
A száz és ezerkétszáz méteren is verhetetlen, nevét Guttmann Arnoldról Hajós Alfrédre változtatott úszó nem maradt azonban sokáig a medencék közelében: a Budapesti Torna Club játékosaként pályán volt az első magyar futballmérkőzésen (majd két bajnokságot is nyert a BTC-vel), tíz éven át vezette a magyar és külföldi klubcsapatok, illetve a válogatott egy-egy meccsét, élete túlnyomó részében azonban építészként járult hozzá a XX. századi Magyarország fejlődéséhez.
A többek közt a debreceni Aranybika szállodát (Villányi Jánossal közösen) megálmodó Hajós persze ezekben a tervezéssel töltött évtizedekben sem szakadt el teljesen a sporttól, hiszen 1922-ben az újpesti Egyesült Izzót vezető Aschner Lipót felkérésére a Megyeri úton megépítette az ország első vasbetonvázas stadionját (1948-tól a Népstadion 1953-as átadásáig ez volt a magyar válogatott otthona is), Lauber Dezsővel közös tervével ezüstérmet nyert (aranyérmet nem osztottak ki) az 1924-es olimpiai építészeti versenyén, sőt, a gyökereihez visszanyúlva ő álmodhatta meg a ma a nevét viselő margitszigeti sportuszodát (1930) is.
Azt azonban csak kevesen tudják róla, hogy ő volt az évtizedeken át dédelgetett nemzeti stadionépítési álom életben tartója, sőt, 1912-től egészen a második világháborúig megpróbálta összefogni a megvalósításra tett kísérleteket. A lehetséges helyszínek évről évre változtak: Hajós hosszú időn át a Margitszigeten, a Vérmezőn, vagy a Városliget szélén képzelte el a sportesemények mellett rendezvényeket is befogadni képes épületegyüttest, mások azonban a Magyar Lovaregylet egykori Kerepesi úti pályájának helyét (itt áll ma a Kisstadion, illetve itt épül újra a Puskás Ferenc Stadion), az óbudai Aranyhegy oldalát, vagy épp a ma a Kopaszi-gát által elfoglalt területet emlegették.
Egymást érték a viták, a feszültség pedig tapinthatóvá vált: 1934 elején még mindig nem volt meg a végleges helyszín, Hajós Alfréd pedig a Lipótvárosi Társaskörben tartott február közepén tartott előadásán hirtelen új területet ajánlott:
Az Ujság 1934. február 15-én megjelent száma így foglalta össze az előadáson elhangzottakat:
A területre ötven-hatvanezres stadiont, százméteres medencével felszerelt, tízezer férőhellyel rendelkező úszóstadiont, teniszpályákat és zárt teniszcsarnokot, tornacsarnokot, lőteret, valamint egy ezer autót befogadó parkolót képzelt el.
Előadásának végén mindezek mellett kijelentette:
A spekulációmentes hangulat emlegetése, illetve a mérleg nyelvét Lipótváros felé billentő érvek miatt számos, fellendülésben bízó óbudai száját hagyhatták el keresetlen mondatok, egyikük azonban ennél jóval tovább ment, és
Az Ujságban megjelent cikk másnapján, február 16-án kelt levél az építész születésének száznegyvenedik évfordulójára a FUGA-ban rendezett kiállításon kapott helyet, ahol a magyar építészettörténet kevéssé ismert epizódjairól mesélő Térlátás szerzője figyelt fel rá.
A meglepő módon felháborodott, de mindvégig választékos stílusú, aláírás helyett egy egyszerű kereszttel szignózó levélíró – talán egy, a helyes központozással nem túl közeli barátságot ápoló építész, aki óriási hasznot remélt a leendő stadion körüli telkek beépítéséből? – a kor legerősebb ütőkártyáját hozza fel:
A levél teljes szövege:
A lap alján Hajós néhány nappal később kelt, az okot meglepő módon nem a néhány órával korábbi előadásában látó jegyzete is olvasható:
Az építész nyilvánvalóan nem ijedt meg a keresetlen szavaktól, de csakhamar megfeledkezett a pesti helyszínről: alig két hónappal a Lipótvárosi Kaszinóban tartott beszéde után már újra egy óbudai helyszín, a ma a Sziget Fesztiválnak is otthont adó Hajógyári-sziget beépítését javasolta.
Ezzel talán már a levélíró is meg volt elégedve, de a Hajós által távoli tervként megálmodott, a Nemzeti Stadion mellett 80-100 méteres állóvízi evezőspályákat, tornászokat, vívókat és egyéb sportolóknak gyakorlóteret adó, kisebb csarnokokat, valamint egy tízezer emberre méretezett Ünnepi Tornamezőt is magában foglaló komplexum álma hamarosan szintén semmivé foszlott.
Az előbb az első világháború, majd a trianoni béke okozta gazdaségi nehézségek, az 1929-ben indult világválság, a tervek közti döntésképtelenség, a pénzhiány, majd a második világháború miatt a beruházás végül egészen a Rákosi-korig csúszott, így csak közel hatvan évvel az athéni olimpia után, 1953. augusztus 20-án vált valósággá – ekkor adták át ugyanis a Dávid Károly, Juhász Jenő és Kiss Ferenc tervei szerint megszületett Népstadiont, ami egészen 2016-os lebontásáig az ország elsőszámú stadionja volt.
