Amerikán kívül még soha ekkora szerepe nem volt még más országnak arra, hogy a világon mi kerüljön a mozikba, mint az utóbbi években Kínának. Hiába nem nagyon látunk itt kínai filmeket, a kínai piac befolyása olyan erős, hogy egyre komolyabb hatással van Hollywoodra, kezdve a franchise és szuperhősfilmek egyeduralmától odáig, hogy a blockbusterek alkotói kifejezetten ügyelnek arra, nehogy megsértsék a kínai nézők (vagy inkább a kínai politikai vezetés) érzékenységét. De ha azt nézzük, hogy az előrejelzések szerint 2022-re (mások szerint akár jövőre) már a kínai lesz a világ legnagyobb filmes piaca, nincs is mit csodálkozni azon, hogy ők diktálják a feltételeket. Azt már sokan taglalták, miben jelenik meg pontosan Kína megnőtt szerepe a filmiparban, de hová vezet mindez?
Kína mint Hollywood megmentője
A hollywoodi nagy stúdiók számára az utóbbi évek arról szóltak, hogy keresték a módját, mivel ellensúlyozhatnák az amerikai nézők fokozatos elszivárgását a mozikból. A folyamat még annak ellenére is egyértelműnek tűnik, hogy a tavalyi év váratlanul felívelést mutatott, mintha az amerikaiak visszataláltak volna a moziba. Az majd csak később dől el, hogy ez komolyabb trend, vagy csak egy kivételes év, egyelőre ugyanis hosszabb távon az látszik, hogy a magas jegyárak és a streamszolgáltatók egyre erősebb kínálata következtében a mozinézők száma a legjobb esetben is csak stagnál Amerikában, noha évtizedeken keresztül ők jelentették Hollywood első számú bevételi forrását.
Ezzel szemben a kínai piac folyamatosan bővül: eleve egy 1,3 milliárd fős országról beszélünk, ahol az utóbbi években a gazdasági fejlődés következtében a társadalom egyre újabb rétegei számára nyílnak meg a mozik. Az országban ugyanis még mindig akad egy népes, szegény, főként falusi réteg, amely csak álmodozhat arról, hogy moziba járhasson, de ebből egyre többen lépnek át a mind népesebb középosztályba. Így aztán elképesztő ütemben épülnek a mozik is Kínában, ahol 2017-ben már több moziterem volt, mint az Egyesült Államokban (tavaly november végén ez 59 ezer vásznat jelentett), és ugyan a növekedés lassult, még néhány évre való tartalék van benne. És nem mellesleg, Kínában a Netflix is be van tiltva.
Kína 2012-ben lazított az addigi szigorú politikáján, és az állam az addigi húsz helyett évi 34 külföldi, nagy költségvetésű film bemutatását engedélyezte az országban, innentől számítják az új korszak kezdetét a filmgyártásban. Azóta az amerikai filmek évről évre több és több pénzt hoztak gyártóiknak az ázsiai országban, és így lett egyre fontosabb szempont a kínai piac is Hollywoodban. A tavalyi év húsz legnézettebb filmje közül kilenc amerikai volt Kínában, és közülük négy olyan is volt, amely több bevételt termelt Kínában, mint az észak-amerikai mozikban: a Meg – Az őscápa (ez amerikai-kínai koprodukció volt), a Rampage: Tombolás, a Ready Player One és a Venom, míg az Aquaman közel ugyanannyit hozott, mint otthon. Nem egy blockbuster film járt már úgy az elmúlt években, hogy ténylegesen a kínai nézők mentették csak meg a bukástól: a leghíresebb példa erre a Warcraft: A kezdetek volt 2016-ban, amely az amerikai mozikban a költségvetése negyedét tudta csak összekaparni, Kínában viszont szárnyalt. De ebbe a táborba tartoznak újabban a Transformers filmek is, akárcsak a Halálos iramban franchise, mely filmek közül az eddigi utolsó, a Halálos iramban 8. Kínában az év második legnézettebb filmje volt 2017-ben, az amerikai bevétel csaknem kétszeresével. Persze van példa az ellenkezőjére is: Kínában sokkal gyengébben teljesített a Fekete Párduc vagy a Wonder Woman, mint máshol, bár annyira nem lehet meglepő, hogy a kínai nézőket annyira nem hatják meg a kisebbségi hőseposzok.
Látható tehát, hogy Hollywood számára létfontosságú a kínai piac, és 2012 óta ez egyre jobban rányomja a bélyegét a filmgyártásra. Így például az a tény, hogy Kínában a szuperhősfilmek, a szörnyfilmek és a franchise filmek mennek igazán jól, hozzájárul ahhoz, hogy az egyre inkább a biztosat választó nagy filmstúdiók is ebbe az irányba mennek. A kínai piacon elért sikereknek azonban ára van.
Kína mint Hollywood cenzora
A nagy filmes produkcióknál fontos szempont lett, hogy nehogy bármivel is veszélybe sodorják a film kínai karrierjét. A New York Times tavaly fel is sorolt pár konkrét példát erre. A legismertebb sztori talán a Vörös hajnal című hidegháborús film 2012-es remake-je, melyben eredetileg kínaiak támadták volna meg Washingtont, ám a kiszivárgott forgatókönyv annyira felbosszantotta a kínai állami médiát, hogy végül a készítők meghátráltak, és egymillió dollárt költöttek arra, hogy a már leforgatott jelenetekben, utólag észak-koreaiakra cseréljék a kínai agresszorokat. Éppen ezért jó messzire kell visszamenni az időben ahhoz, hogy nagy költségvetésű amerikai filmben negatív kínai szereplőket láthassunk. Sőt, a Sony még attól is megrettent, hogy a Pixel című filmben a földönkívüliek a Kínai nagy falat robbantották volna fel, ezért a végén inkább a Taj Mahalt repítették a levegőbe az idegenek.
A Doctor Strange című Marvel-képregényben eredetileg az Ősmágus (The Ancient One) nevű gurut idős tibeti férfiként ábrázolják, a filmben azonban Tilda Swinton játszotta, aki se nem férfi, se nem tibeti, márpedig Kína számára Tibet vörös posztó, és kinek hiányzott volna, ha a filmet pont emiatt nem engedik át a kínai cenzorok? A New York Times azt is felemlegeti, hogy régen elmúltak már azok az idők, amikor még Hollywood oda mert csapni Kínának: 1997-ben az év egyik kasszasikere a Hét év Tibetben című film volt, és ugyanabban az évben készült Martin Scorsese Kundunja is – egyik filmben sem ábrázolják a kínaiakat túl pozitívan, sőt. Kína nem is felejtette el ezeket, és az előbbi film főszereplője, Brad Pitt azóta is ki van tiltva Kínából.
A Vulture két éve az alábbiakban foglalta össze a legfontosabb szabályokat, amiket be kell tartani, ha egy film a kínai mozikban szeretne sikereket elérni: nem kell kifejezetten a kínai nézők kegyeit keresni ázsiai főszereplőkkel és helyszínekkel, amire a nagyot bukó Nagy fal című film a legjobb példa; a sztori lényegtelen, mert a monumentális, látványos akciófilm mindentől függetlenül nagyon működik; nem szabad keverni a stílusokat; ha kínai nő jön össze fehér férfival, az nem megy át a szűrőn, ám ha kínai férfi teszi ugyanezt egy fehér nővel, annak semmi akadálya; ne legyenek szellemek a filmben, mert a kínaiak egész máshogy viszonyulnak hozzájuk, szörnyek viszont jöhetnek dögivel.
Kína mint Hollywood vetélytársa
Kína azonban nem elégszik meg azzal, hogy amerikai stúdiók szakítsanak nagy pénzeket az országban, hanem egyre nagyobb mértékben száll be a filmgyártásba is. 2013 előtt csak elenyésző volt a kínai részvétellel készült közönségfilmek száma, azóta viszont tavaly év végéig 41 olyan film is volt, melynek az elkészülését kínai pénz is segítette. Ilyen a Venom, a Halálos iramban 8. vagy a Warcraft, de szerepelnek a listán olyan filmek is, melyek inkább az amerikai/európai piacra készültek, mint a Bridget Jones babát vár vagy a Baywatch.
Sőt, tavaly már a négy legnézettebb film Kínában egyaránt hazai produkció volt – ebben az elképesztő nézettségi rekordokat döntő Wolf Warrior 2. (Farkasharcos 2.) című, 2017-es film volt az úttörő. Ez mutatta meg, hogy Kína képes megverni Hollywoodot is, ha erről van szó. Ez volt a döntő lökés ahhoz, hogy a kínai filmgyártás ráébredjen, itt az idő a saját lábára állva beszállni a blockbuster-készítésbe, ehhez segítségül hívva Hollywood krémjét is, szakembereket és producereket ugyanúgy, mint sztárokat, bár utóbbiaknál ügyelni kell arra, hogy ne a terebélyes feketelistáról válasszanak véletlenül, ahol a már említett Brad Pitt mellett olyan nagy nevek is szerepelnek, mint a vesztére a Dalai Lámával találkozó Lady Gaga.
A Hollywood Reporter tavaly külön cikket is szentelt a kínai filmes agyelszívásnak, felidézve, hogy teljesen megfordult az irány: míg korábban Bruce Lee-től kezdve John Woo-n át Jackie Chanig Hollywoodba ment mindenki, aki nagy karriert akart Kínából, most olyan amerikai sztárok szerepelnek kínai filmekben, mint Michael Douglas, Bruce Willis vagy Adrian Brody. Douglas a nyáron bemutatott Animal World (Állati világ) című képregény-adaptációban játszotta a rejtélyes főgonoszt, a filmet rendes forgalmazásban csak Ázsiában mutatták be, és többen látták Kínában, mint mondjuk a Legendás állatok – Grindewald bűntetteit. Bruce Willis pedig az Air Strike (Légicsapás) című, második világháborús filmben szerepelt, melyet végül – hiába került 65 millió dollárba – mégsem mutattak be a produkcióban egy kisebb szerep erejéig feltűnő Fan Bingbing adóbotránya miatt.
Szerepeltek már A-listás hollywoodi sztárok korábban is kínai filmekben, ám azok még rendes koprodukciók voltak, melyekkel amerikai producerek akartak nagyot szakítani egyszerre az ázsiai és az amerikai piacon is. Ilyen volt a már említett, bukást hozó Nagy fal, Matt Damon főszereplésével, és még korábban a Christian Bale-t felvonultató, a nankingi mészárlásról szóló The Flowers of War (A háború virágai). Csakhogy az új kínai szuperprodukciók már kizárólag a hazai mozikat célozzák meg, és ezt egyre nagyobb sikerrel teszi. Ráadásul egyre több pénzből készülnek ezek a filmek: a tavalyi második legnézettebb film Kínában, a Detective Chinatown 2. 60 millió dollárból készült, amely nem egetverően magas összeg ugyan nemzetközi viszonylatban, de ha megnézzük, hogy az első Detective Chinatownnak három évvel korábban még csak 15 milliós költségvetése volt, akkor nyilvánvaló a trend. Az egyre nagyobb büdzsékből tehát már hollywoodi sztárok is megfizethetők, ráadásul a megaprodukciókra koncentráló amerikai stúdiók már egyre kevesebb ilyen középkategóriás filmet forgatnak, a kínaiak pedig benyomulnak a résbe.
Ezekben a filmekben pedig számos külföldi közreműködő dolgozik: operatőrök, zeneszerzők, vizuális effektekkel foglalkozó szakemberek és így tovább, már csak azért is, mert nincs elég kínai szakember, aki képes lenne kiszolgálni a növekvő igényeket, miközben Hollywoodban egyre kevesebb a filmes munkalehetőség. Ráadásul a kínaiak tényleg a legjobbakat képesek már szerződtetni – több olyan, készülő szuperprodukcióról tudni, melyben A gyűrűk ura, a Bosszúállók: Végtelen háború, a Deadpool vagy a Mátrix jelmeztervezői illetve kaszkadőr-szakértői dolgoznak (sőt, a már említett Wolf Warrior 2-ben is dolgoztak amerikaiak). Vagyis Kína egyre kevésbé lesz rászorulva az amerikai szuperprodukciókra a jövőben, bár egyelőre még nem tartunk ott, hogy ne tudnák eladni a hollywoodi szuperhősfilmeket az országban.
Így aztán nem ritkaság az olyan életút sem, mint a finn Renny Harliné, aki korábban a Die Hard 2 vagy a Cliffhanger rendezőjeként vált ismertté, és aki néhány éve egy Jackie Chan-film miatt érkezett Pekingbe, de azóta végleg oda is költözött, és ott rendez filmeket (igaz, az egyikből történelmi bukás lett tavaly). De már olyan nagynevű rendező is szívesen dolgozna Kínában, mint az idén Oscar-eső előtt álló Alfonso Cuarón, és animációs filmkészítők is egyre nagyobb számban teszik át a székhelyüket Kínába. Sőt, a kínaiak azt is tudják, hogy Hollywood évtizedeken keresztül csábította magához a legtehetségesebb európai filmeseket, és most nem akarják megvárni, amíg azok Amerikában hírnevet szereznek, hanem még olcsóbban megpróbálják megszerezni őket.
Fontos adalék egyébként, hogy a kínai filmgyártás nemcsak minőségben fejlődik, de egyre változatosabb is a kínálat, amit mi sem bizonyíthat jobban, hogy a harmadik legnézettebb kínai film tavaly (Dying to Survive, azaz Meghalni a túlélésért) egy valós történeten alapuló, releváns társadalmi kérdéssel foglalkozó, és még az államhatalmat is kritizáló film volt: egy rákbeteg kínai kereskedőről szólt, aki Indiából csempészett be rákellenes gyógyszert a rászorulóknak, miután szembesült azzal, hogy a kínai kórházakban megfizethetetlenül magas áron juthatnának csak hozzá. A kis költségvetésű film elképesztően nagy siker lett, és még Li Ko-csiang miniszterelnök is megdicsérte, miközben megoldást sürgetett a problémára. A kínai filmipar ráadásul nemcsak Amerika felé nyitott: számos japán és indiai filmet is sikerrel mutattak be az országban, így például a Bolti tolvajok című, Aranypálma-nyertes japán film a többszörösét hozta be annak, mint amennyit Amerikában, tehát távolról sem csak a szuperhősfilmekkel lehet tarolni az országban. Még az is lehet, hogy a végén kiderül, Hollywood alábecsüli a kínai nézőket.
Kiemelt kép: Emmanuel Wong/Getty Images/ Paramount Pictures
