Kultúra

Az elektromos központból a kortárs művészet fellegvárává vált Trafó

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2018. 12. 08. 15:32

Az összeomlás előtti utolsó pillanatban megmentett épület egykor a fővárosi elektromos rendszer létfontosságú darabja volt, ma pedig a tánc- és színházművészet lenne kevesebb nélküle.

Százhuszonöt éve, 1893-ban indult meg a budapesti áramszolgáltatás, melyre a fővárossal két cég, a Ganz Villamossági Rt. leányvállalataként született Magyar Villamossági Rt. (MV Rt.), illetve az Osztrák Légszesztársulat alapította a Budapesti Általános Villamossági Rt. (BÁV) – utóbbi a városban a Monarchia összeomlásáig öt transzformátorházat létesített, hogy a Visegrádi utcai központjából induló váltóáramot a háztartások számára szükség egyenárammá alakítsák.

Az épület a kép jobb alsó sarkában, 9084-es számmal jelölt telken, a ma egy élelmiszerboltnak otthont adó Lovarda, illetve az egykori Mária Terézia laktanya és a Gschwindt gyár szomszédságában – egy 1908-as térkép részletén

Így született meg 1909-re Arvé Károly és Gerstenberger Ágost a ferencvárosi Liliom és Tűzoltó utcák sarkán álló épülete, ami a második világháború végéig az egyetlen lehetőség volt arra, hogy a környéken élők áramhoz jussanak. Szerepét lassan átvették a belvárosban épült új állomások, illetve a két évtizedes munkával, 1933-ra megszületett Kelenföldi Erőmű, ami már-már feleslegessé tehette volna az épületet.

Fotó: Ferencz Zsófi
A megelevenedett Verne-film: a kelenföldi erőmű irányítóterme
Az erőmű legrégebbi épületeinek kapui ritkán nyílnak meg a nagyközönség előtt, pedig falai közt sétálni igazán lebilincselő élmény. Ferencz Zsófi fotói.

Nem így történt: a váltóáram elsöprő győzelme után is szükség volt egyenáramra, így a második világháború kitörésének évében újabb átépítések kezdődtek a Nagykörút akkor még jóval szerényebb moraját hallgató, 1918 óta már a főváros tulajdonába tartozó épületben.

in: Építőmesterek Lapja – A Munkaadó, 1940. április 4.

Áramot végül 1960-ig szolgáltatott, bezárása után pedig előbb a Likőripari Vállalat, majd a Ramovill Szolgáltató Szövetkezeti Vállalat volt a tulajdonosa – ezekben az időkben raktárként használták.

Gyors elhasználódását egyik tulajdonosa sem próbálta megakadályozni, ennek fényében pedig nem is meglepő, hogy a rendszerváltás előtti évekre az épületből csak kiüresedett rom maradt, a harmincas években, a magyar modernizmus hullámainak hatására átépített főhomlokzat mögött pedig már csak néhány dolog idézte az egykori elektromos központot.

A Nagykörúttól alig néhány lépésnyire álló, méltatlan állapotba került épületben az első pozitív változást a rendszerváltás hozta el: 1991-ben egy francia anarchista művészcsoport, a La Resonance költözött az ekkor elvileg már a Magyar Hitelbank tulajdonába tartozó falak közé, és az Európa más országaiban szép számmal előforduló foglalt házakhoz (squat) hasonlóan belakta a tereket.

Fotó: Trafó

Azok többségével ellentétben azonban nem otthonokként, hanem képzőművészeti térként – koncertek, performanszok és előadások helyszíneként – hasznosították az épületet, létrehozva a főváros első független művészeti központját.

Fotó: Trafó

A Trafó mai művészeti vezetője, az épületben először ezekben a hónapokban járó Szabó György így emlékezett vissza az első benyomásra:

A Francia Intézet segítségével egy francia anarchista művészeti csoport érkezett városunkba, akik egy nyári művészeti fesztiválra kerestek üresen álló épületet. Magyarországi kapcsolataik révén valahogy nyomára bukkantak a Liliom utcában álló üres transzformátorháznak, sőt kinyittatniuk is sikerült a Hitelbank gazdátlanul hagyott épületét. Ehhez az akkori önkormányzatnak is köze lehetetett, valószínűleg közvetítői szerepet vállalt a tulajdonos és a franciák között. Ez azért is valószínű, mert akkor már egy éve Gegesy Ferenc állt a kerület kormányrúdjánál, aki polgármestersége kezdetétől tudatosan támaszkodott a művészetekre a kerület rehabilitációs folyamatában. Az anarchista művészeti fesztivál híre természetesen azonnal bejárta a várost, így jutottam el magam is az elhagyott trafóházba, ahol éppen Török Ádám készült koncertre. Még ma is emlékszem, a levegőben egy kiszuperált autóbusz lógott egy daru kampóján.

Fotó: Trafó

Az épület tárva-nyitva állt, tereit szabadon bejárhattuk. Megdöbbentő világ tárult a látogató szeme elé, hiszen a szemét és a roncsok tömkelege az utcát is elborította. Mindez az akkor is működő Tűzoltó utcai gyermekklinikától ötven méterre! Mintha egy másik világba csöppent volna az ember a nagykörút közvetlen szomszédságában. Azonnal felmértem az egész épületet: a ház nem volt valami jó állapotban, de erősnek tűnt, és az elképzelt feladatokra is alkalmasnak látszott. A franciák pár hónap elteltével elmentek, és az ingatlan ezt követően senki földjévé vált. Őrzésével ettől kezdve senki, még a tulajdonos sem foglalkozott. A pusztulás és az enyészet vette át a hatalmat. Második látogatásom alkalmával a ház kongott az ürességtől, lépteim viszhangoztak az üres térben – máig a fülemben cseng ez a hang. A tető kezdett erősen beázni, a pincében állt az eső, feltört a talajvíz is, itt-ott egy-két punk horkolása hallatszott.”

Fotó: Trafó

A Magyarországon első alkalommal látott házfoglalásnak a Metra Külkereskedelmi Kft. kezébe kerülése vetett véget, akik megtisztították az épületet, és megpróbálták stabilizálni a falakat. A mentőövet végül a Fővárosi Önkormányzat dobta be: 1994-ben megvásárolták az ingatlant, majd falai közt némi átalakítás, illetve egy új, a Tűzoltó és Liliom utca sarkán lévő foghíjtelekre néző szárny felépítése után itt hívták életre az 1960 óta létezett Fiatal Művészek Klubja (FMK) utódjaként megálmodott Trafó Kortárs Művészetek Házát, ahol az Andrássy úti ősintézményben helyet nem kapott művészeti ágaknak, így a kortárs táncnak is jutott hely.

Az út nem volt azonban ennyire egyszerű: az 1996-os budapesti világkiállításra elkülönített pénz egy részét a főváros egy már álló régi épület megvásárlásával és átalakításával születő új kulturális központra kívánta költeni, ennek a célnak pedig tökéletesen megfelelt a Szabó által javasolt Liliom utcai ház, melynek megvásárlására egy annak lebontását tervező izraeli vállalkozó orra elől elhalászva került sor – írja.

Ilyenek lehettek volna a lemondott 1996-os budapesti világkiállítás épületei
1895-ben világkiállítást akartunk rendezni, de korábbi rossz tapasztalatok miatt mégsem futottunk neki. Száz évvel később újra megpróbáltuk, de újra visszatáncoltunk.

A mai parkoló helyén ekkor még állt egy apró, földszintes ház, ahová az egykori transzformátorházra vigyázó Petőfi Csarnok egyik dolgozója költözött be, a következő hónapokban pedig ő felügyelte az egykor akkumulátorok tárolására szolgált, illetve a jókora gépeknek otthont adó szobákból kialakult próbatermek rendjét, valamint a Csarnok ott tárolt színpadtechnikai berendezéseire vigyázott.

Fotó: leguan

A furcsa szinteltolásokat rejtő, díszes párkányokkal és girlandokkal díszített, romos épületet végül Schnell Judit és Gaskó Mátyás építészek, illetve Réthey Prikkel Benedek belsőépítész tervei szerint alakították át, illetve bővítették. 1998. októberében végül megnyílt a Petőfi Csarnokban néhány hónap alatt már bejáratott névvel rendelkező Trafó, ahol a műemléki jellegű Liliom utcai homlokzat mögött az ötven évnyi pusztulásnak köszönhetően ma már csak néhány, az ipari múltra emlékeztető részlettel találkozhatunk.

Fotó: Trafó
Fotó: Trafó

Ezek közül egyértelműen a legérdekesebb elem a nagyszínpad (korábban az áramátalakító központi gépterme) alatti, ma főként próbákhoz, illetve kisebb eseményekhez használt terem, melyben még mindig láthatóak az óriási transzformátorok súlyát egykor megtartó vaskos oszlopok, melyeket ugyan az átépítés során megritkítottak, de máig emlékeztetnek a közel négy évtizeden át fennálló állapotra:

Fotó: Trafó

Ennél egy fokkal láthatatlanabb az akár négyszázötven főt is befogadni képes, változtatható terű színházterem felett lógó, ma is működőképes, a kilencvenes évek hajnalán még az NDK-ban gyártott Robur busz roncsát (ld. fenn) tartó daru:

Fotó: Vincze Miklós / 24.hu

A 20. születésnapját néhány héttel ezelőtt ünneplő, 2003-ban színházzá nyilvánított intézmény mára a kortárs művészet jelentős európai bázisává nőtte ki magát, akár 450 főt is befogadó nagytermének színpadán pedig világsztárok egész sora, illetve az elmúlt két évtized a világ számos részén sikert aratott magyar művészeti csoportjai, illetve művészei fordultak meg, elhozva Magyarországra a kortárs zene és színház csúcsát.

Bozsik Yvette hosszú éveken át itt játszó társulata mellett a Royal Shakespeare Company, a TÁP Színház, Dean Blunt, Meredith Monk, a dzsessz számos legendája (Joey Baron, Jim Hall, vagy épp David Torn), a Frenák Pál Társulat, a Dollár Papa Gyermekei, valamint a Mundruczó Kornél fémjelezte Proton Színház tagjai tűntek fel a színpadon.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.