Kultúra

Ilyenek lehettek volna a lemondott 1996-os budapesti világkiállítás épületei

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2017. 09. 03. 19:00

1895-ben világkiállítást akartunk rendezni, de korábbi rossz tapasztalatok miatt mégsem futottunk neki. Száz évvel később újra megpróbáltuk, de akkor is visszatáncoltunk. Néhány terv azonban fennmaradt, így láthatjuk, milyenek lehettek volna a kiállítás magyar épületei.
Korábban a témában:

A honfoglalás ezredik évfordulójára készülő Osztrák-Magyar Monarchia 1895-ben világkiállítás rendezését tűzte ki célul, de az ötlet végül a tíz évvel korábbi Országos Kiállítás során szerzett rossz tapasztalatok miatt nem vált valósággá – épp úgy, mint az 1920-as budapesti olimpia, melyet a világháborúnak köszönhetően nem rendezhettünk meg, sőt, a vesztes országként az indulás jogát is megvonták tőlünk – annak ellenére, hogy a háború előtt a mai fővárost még toronymagas esélyesként emlegették. Ez nem jelentette persze azt, hogy feladtuk volna az olimpiáról, vagy világkiállításról szóló álmokat, bár a következő valamirevaló próbálkozásra közel hetven évet kellett várni:

1987-ben Grósz Károly, illetve az Ausztriát akkor irányító Franz Vranitzky a Monarchia-beli idők emlékére már Bécs-Budapest közös világkiállításról (1995) álmodik,

mely a következő évben elmés szlogent is kap: “Hidak a jövőbe”.

A vasfüggöny lehullása után Budapest főpolgármesteri székébe kerülő Demszky Gábor első útján azonnal egy évvel eltolta az időpontot, így az a honfoglalás 1100. évfordulójára, 1996-ra került volna.

1992-ben a helyet is kijelölték: a Lágymányos-Ferencváros-Csepel-sziget háromszögbe (ezen a területen áll most a Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája, a Rákóczi híd, és a közeljövőben itt készülne el a főváros első igazi toronyháza, ami egyáltalán nem jó ötlet) megálmodott 172 hektáros területre tucatnyi ország pavilonját, illetve a magyar építészek krémjének munkáját vizionálják, miközben Bécs lakosságának hetven százaléka nemes egyszerűséggel leszavazza a tervet.

A magyar kormány persze ennek ellenére nem táncol vissza, sőt, az 1992-ben már “Kommunikáció egy jobb világért” (???) mottóval bíró Expo ’96 magyar épületeinek tervezése is megkezdődik.

A Fidesz eleinte hevesen kikel a világkiállítás ellen, egy fiatal politikus, Orbán Viktor 1991. november 5-én például így fogalmazott a Parlamentben:

„…a budapesti Expo egy bizonyos Grósz Károly MSZMP-főtitkár által megálmodott szocialista nagyberuházás hagymázos álmának, a bécs–budapesti expónak a folytatása. Az akkori terv célja több mint nyilvánvaló volt: a kádári »legvidámabb barakk« ütött-kopott építményét lett volna hivatott reklámozni a fejlett Nyugaton, nem kevés politikai tőkét kovácsolva ezzel a hazai kommunista vezéreknek. Időközben, hál’ Istennek, történt egy s más, így az akkor logikusnak ígérkező koncepciót elsöpörte a történelem, főszereplőivel együtt. Maga a terv azonban, programirodájával és kormánybiztosával az élen, sajnos, maradt.” 

Az idő változásával persze megváltozott a véleményük.

Az előre kitűzött 117 milliárdos költségvetés pedig lassan másfélszeresére hízott: a Horn-kormány által becsült 176,5 milliárd forintos költségből 125,37 milliárdot közpénzekből, 31,13 milliárdot pedig vállalkozói forrásból fedeztek volna – utóbbi kalapban 1994. június 30-ig azonban csak 0,23 milliárd gyűlt össze, a ferencvárosi telkeket nem sikerült eladni, a kormány pedig fontolgatta a világkiállítás lemondását.

A Fidesz nemet mondott az ezt eldöntő törvényre, de 232 igen és 94 nem szavazat (valamint hat tartózkodás) mellett a Parlament végül döntött, 1994. november 8-án az eseményt felügyelő BIE (Bureau International des Expositions) elvette Magyarországtól a rendezési jogot, a huszonhét jelentkező ország pedig helyszín nélkül maradt.

Ez persze nem jelentette azt, hogy nem készültek volna tervek a magyar pavilonokra, sőt, néhányukat a Kós Károly Egyesülés lapja, az Országépítő 1995/1. száma is bemutatta, benne egy szürreális, a központi épületet tervező építésztől származó idézettel:

Turányi Gábor – Magyar pavilon

“A kiállítási pavilon épülettömbjét, a központi kupolacsarnokot, a négy tornyot és azok belső tereit, valamint a látogatók által bejárható útvonalat Kárpát-medencei magyar tér-idő kontinuumnak tekinthetjük, nemcsak abban az értelemben, hogy a közönség egy adott idő alatt a pavilon tereit végigjárja. […]

A terek, amelyek persze az időfaktortól elválaszthatatlanok, horizontálisan 5 bejárható – összetartozó – részre, az omphaloszra, kismama pocakjára emlékeztető központi csarnok és a 4 torony az emberközpontú világ, tradicionális világkép szerinti alaprajzára épül (szűkebb világegyetemünk, a Naprendszer ellipszis alakú “körére” a négy fő égtájjal szemben (a térben) és a négy év-, illetve napszakkal (az időben). Egyúttal a Kárpátok koszorújára emlékeztetve a magyar nép által lakott szűkebb és tágabb hazát is modellezi… Az épület vertikálisan is tér-idő egységet fejez ki. Három szintje a múlt (alsó szint), a jelen (középső szint), amelyben a látogató a jelen kinti nyüzsgéséből, mint a jelen valóság élő alanya érkezik, és a jövő (felső szintek: a kupola és a tornyok felső, csak látható, de be nem járható terei) […]

A látogatót a felgyúló és kialvó fények, a felerősödő és elhalkuló, egymásba folyó hangeffektusok mellett útjában a Fal tereli. A fal, mely spirál alakban viszi le a múltba, és vezeti vissza a jelenbe, egy alul nagy, súlyos és régi, felül kisebb és újabb kövekből, téglákból rakott bástyafalra emlékeztet, melybe mint a püspökkenyérbe a dió és a mazsola, beépültek múltunk emlékei. Itt egy ablaktöredék, a résben be is lehet látni, amott egy szobortorzó vay oszlopfő, egy falba szorult 49-es ágyúgolyó jelzi, hol tartunk az időben.”Dévényi Sándor – Dél-dunántúli pavilon

Reimholcz Péter – Közép-magyarországi pavilon

Makovecz Imre – Somogy-zalai pavilon


Bodonyi Csaba – Észak-magyarországi pavilon – Két variáció, az egyik egri, a másik hollókői utcaképpel

Ekler Dezső – Nyugat-magyarországi pavilon

Finta József – Dél-alföldi pavilon

Bán Ferenc – Kelet-magyarországi pavilon

Ferencz István – EXPO-tornyok, Fő tér, pincedomb és borozó

Ekler Dezső – A skanzen részlete

Korántsem a magyarországi volt az egyetlen Expo, amit az elmúlt évtizedekben lemondtak, hiszen 2004-ben a franciaországi Seine-Saint-Denis, 2002-ben az ausztráliai Gold Coast, valamint a fülöp-szigeteki Manila, 1992-ben Chicago, 1960-ban pedig a venezuelai Caracas is hasonlóra kényszerült.

Fotók: Országépítő, 1995/1, a kiemelt fotó a Héttorony Fesztivál oldaláról származik, az információkat pedig az Eörsi János által a témában írt Beszélő-cikk adta
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.