Kultúra

Faszoborral is gyűjtött az ország az első világháború hadirokkantjainak és árváinak

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2018. 01. 09. 10:17

A százéves szobor történeténél hányatottabbat keresve sem tudnánk találni.

1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, ezzel pedig kezdetét vette az első világháború, melynek négy éve alatt Magyarország és Horvátország összesen 3,4 millió katonával járult hozzá a harcokhoz – közülük 530 ezer azonban sosem tért vissza, további 830 ezer fogságba esett, 1,4 millióan pedig könnyebb, vagy súlyosabb sebesüléseket szenvedtek. A magyar veszteségek pontos száma még ma, száz évvel a háború befejezése után sem ismert, az azonban biztos, hogy a harcok számtalan magyar családból ragadták el az apát, vagy épp okoztak neki olyan soha be nem gyógyuló lelki, vagy testi sebeket, melyekkel képtelen volt visszatérni a korábbi életéhez.

Ezeket a családokat itthon is több segélyalap, illetve intézmény próbálta támogatni – így a Gyorssegély-Auguszta Alap és a Hadsegélyező Hivatal is, akik egy évszázadokon át gyakorolt szokást, a vastuskókét ültették át a megváltozott körülményekre, hogy mindamellett, hogy fenntartsák a hadi lelkesedést, illetve a figyelmet, még pénzt is gyűjthessenek a jövőben elkerülhetetlen veszteségek enyhítésére.

A vastuskók

Az Európa-szerte elterjedt német szokás (Stock im Eisen) igen egyszerű volt: a város egy pontjára felállított egyszerű fatuskóba az arra járó, céhes vándorútjukat töltő mesterlegények mind bevertek egy szöget, így az egyszerű fadarab néhány év alatt egyedi vastuskóvá változott.

 

Egykor Budán is állt egy hasonló, ma azonban már csak a másolatát találhatjuk meg – alig néhány méterre Cseh Tamás fantasztikus emlékművel díszített egykori otthonától.

Az 1915 tavaszán felállított Nemzeti Áldozatkészség Szobor Végrehajtó Bizottság hamar konszenzusra is jutott a szobor témájában, így szeptember 12-én az akkor még az Anker Élet- és Járadékbiztosító Rt. székházának, illetve bérlakásoknak otthont adó Anker-ház előtt felállíthatták a minden kétséget kizáróan Bartolomeo Colleoni zsoldosvezért ábrázoló, Velencében látható Andrea del Verocchio-szoborból inspirálódott, de Mátyás-korabeli lovagot ábrázolni kívánó Nemzeti Áldozatkészség szobrát.

Az Andrea del Verrocchio-féle eredeti / fotó: Didier Descouens

 

Az embereket egy számos lapban megjelent felhívással buzdították, hogy vegyenek részt a szobor alakításában:

in: Gazdasági Mérnök, 1915. 08.04

 

A Csernoch János, Magyarország hercegprímása által tartott beszéd után, Tisza István miniszterelnök jelenlétében leleplezett szoborra –  Sidló Ferenc munkájára – ezek után két korona ellenében kerültek fel “a jóság, a hála s a segítés vágya” (A Kert, 1915.06.01) által vezérelt bronzpikkelyek, melyekre a vásárlók sokszor a saját nevüket is felvésették.

Mindemellé persze egy emléklap is járt, melyen szerepelt a megvásárolt pikkely helye is:

Nem ez volt persze a támogatás egyetlen módja, hiszen a szoborról készült képeslapok, illetve a két koronába kerülő Nemzeti Áldozat Jelvényéből származó bevételek egy része is az alap kasszájába került.

Két év alatt négyszázötvenezer korona gyűlt össze, melyen a két ötletgazda osztozott, majd fordíthatták azt a hadirokkantak, illetve az elesettek családjának megsegítésére.

A világháború utáni hónapokban aztán az alkotás nemkívánatossá vált – a mű Köztérkép-adatlapján említett 1919. februári cikk például tudatos rongálásról számol be:

„Néhány hét óta azonban furcsa dolgok történnek az áldozatkészség szobra körül. Déltájban kis iskolások jelennek meg a szobornál, kis vésőkkel és zsebkésekkel felszerelve és sorra feszegették le a pikkelyeket. Már minden iskolásfiu sapkáján van egy ilyen bronzpikkely. Az iskolában rendes adásvétel tárgyát képezi. Már ázsiója is van.”

1919. május elsején a Tanácsköztársaság május elsejei ünnepségén a megrongált lovasszobrot (a millenniumi emlékműhöz hasonlóan) letakarták, dísztribünt építettek rá, melynek oldalára Szabó Ervin óriási, gipszből készített mellszobrát helyezték el:

A rendszer bukása után az egykor a “jótékonyság pánczéljával emlékké emelt” (in: A Kert, 1915.06.01) szobor még öt évig állt a helyén, de a látványa egyre hervasztóbbá vált, így a Ludovika udvarára száműzték, ahol egészen a második világháború utánig láthatták a kíváncsi akadémisták.

Az alkotást végül a Rákosi-éra intézte el: feldarabolták, majd részeit a Kiscelli Múzeum és a Hadtörténeti Múzeum raktárainak mélyére süllyesztették.

A Kiscelli Múzeum kiállításán 2016-ban / fotó: Horváth Péter Gyula, Nullahategy

A fej legutóbb két évvel ezelőtt, a Kiscelli Múzeum egy időszakos kiállításán a szobor életnagyságú makettjével együtt volt látható, de azóta újra egy polc mélyére került.

 

A cikk megszületéséhez Szabó Dániel A nemzeti áldozatkészség szobra című tanulmányát, illetve a szobor Köztérkép-adatlapját használtuk fel
– a jelvény és a plakát képét a Bedő Aukciósház archívuma, az évtizedes lapokat pedig az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével értük el.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.