Emmanuel Macron francia elnök kedden a 34 éves Gabriel Attalt nevezte ki miniszterelnöknek, ezzel ő a legfiatalabb (az eddigi rekorder a 37 éves Laurent Fabius volt 1984-ben) és az első nyíltan meleg miniszterelnöke az országnak, amióta a jelenlegi, 1958-ban elfogadott van érvényben, vagyis megalakult az Ötödik Köztársaság.
Attal kinevezésére azután került sor, hogy hétfőn kelletlenül, de nem meglepő módon lemondott a 62 éves Élisabeth Borne, aki másfél éve volt miniszterelnöke, és akinek az elmúlt évben meg kellett küzdenie
- a nyugdíjkorhatár megemelése miatti tüntetésekkel,
- az egy héten át tartó utcai zavargásokkal (miután egy rendőr lelőtt egy tinédzsert),
- valamint át kellett erőltetnie a bevándorlási törvény szigorítását (ami megkönnyíti a bevándorlók kitoloncolását).
- És persze Franciaországban is érezhetően növekedtek a megélhetési költségek.
Elemzők úgy gondolják, Borne lemondására azért került sor, mert a júniusi európai parlamenti választás előtti közvélemény-kutatások szerint a kormányzópárt lemaradt az egyre jobban álló szélsőjobbos, Marine Le Pen vezette Nemzeti Front mögött. Macron pedig lendületet akart adni utolsó három elnöki éve centrista reformpolitikájának.
A francia elnöki rendszerben az államfő nevezi ki a miniszterelnököt. A kormányfő illetékes a belpolitikáért és a gazdasági intézkedésekért, míg a köztársasági elnök a kül- és ezzel az európai politikáért, valamint ő a fegyveres erők főparancsnoka is.
A jelenlegi, 2027-ig tartó ciklusa a második a 46 éves Macronnak, az alkotmány alapján a harmadikért már nem indulhat, ha ezek közvetlenül követik egymást.
Olvashattam és hallhattam: a történelem legfiatalabb köztársasági elnöke kinevezi a történelem legfiatalabb miniszterelnökét. Én ezt a bátorság és a haladás jeleként értelmezem. Ez egyben – és talán mindenekelőtt – a fiatalokba vetett bizalom szimbóluma
– nyilatkozta Attal megbízatása átvételekor.
A kinevezésre reagálva Le Pen az X-re azt írta ki: „Mit várhatnak a franciák a hetedik éven belüli negyedik miniszterelnökétől és ötödik kormányától? Semmit.”
A mini Macron
A másik fő ellenzéki csoportosulás, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország alapítója, Jean-Luc Mélenchon szintén ezen a közösségi oldalon Attalon gúnyolódott, amiért
visszatért szóvivői pozíciójába. A miniszterelnöki funkció megszűnik. Az elnök-uralkodó egyedül irányítja udvarát.
Mélenchon arra utalt, hogy a Macron mozgalmához 2016-ban csatlakozó Attal országos ismertséget a koronavírus-járvány elleni intézkedések idején és Macron újraválasztási kampányakor, a 2020 és 2022 közötti időszakban szerzett, amikor kormányszóvivő volt. 2016-ot megelőzően a Szocialista Párt tagja volt – ahogy korábban Macron is –, Francois Hollande elnöksége alatt az egészségügyi miniszter tanácsadójaként tevékenykedett.
Az akkor még „En Marche!”, azaz „Előre!” néven ismert Macron-pártban először szóvivőként, majd 2018-tól oktatási államtitkárként tevékenykedett a kormányszóvivőségig. Ezt követően az államháztartásért felelős tárcát vezette, 2023 júliusától mostanáig pedig az oktatási minisztérium feje volt – ezzel az egyik legnagyobb presztízsű kormányzati pozíciót foglalta el.
Akárcsak felettese, jó alkalmazkodóképességéről ismert. Dacára annak, hogy csatlakozott a szocialistákhoz (ez 2006-ban történt, amikor még nem is volt szavazókorú), jó véleménnyel van róla a mérsékelt jobboldali tábor is. A konzervatív, ellenzéki Köztársaságiak elnöke, Eric Ciotti bátornak nevezte az abaja betiltásáért, a korábbi elnök, Nicolas Sarkozy pedig állítólag biztatta, hogy induljon a 2027-es elnökválasztáson.
Attal nem sokkal azután, hogy 2018-ban kormánytag lett, a nyilvánosság előtt is felvállalta homoszexualitását, és azt, hogy élettársi kapcsolatban él a Renew Europe vezetőjével, Stéphane Séjourné-vel. Noha erről nyilvánosan nem beszéltek, a Politico úgy tudja, most már nem alkotnak egy párt.
Ezért aztán Macronék azt remélik, hogy a tavalyi történések okozta bénultságukból ki tudnak törni a fiatal politikussal.
„Tudom, hogy számíthatok az energiájára és az elkötelezettségére” – fogalmazott az elnök, aki bízik benne, hogy Attal új életet lehel „2017 szellemébe”. Ez volt az az év, amikor a politikai életet felrázva, meglepetésre a centrista Macront választották Franciaország elnökének. Patrick Vignal, az államfő Reneszánsz pártjának képviselője azt mondta, Attal a 2016-os Macronra emlékezteti.
Ugyanakkor kritikusai szerint túlzottan is hűséges Macronhoz, és nincs elég tapasztalata a kormányfői szerepkörhöz. Mivel pedig egy jómódú párizsi családból származik, és egy neves magániskola, a l’Ecole Alsacienne tanulója volt (ahol egyébként elmondása szerint zaklatásnak volt kitéve), nem lehet sok fogalma arról, mivel küszködnek a fővárostól távol élő emberek.
Az új miniszterelnök tunéziai zsidó származású apja filmproducer volt, 2015-ben hunyt el, családja egy részét a II. világháború alatt deportálták. Ennek ellenére (mivel a szülei gyerekkorában elváltak) ortodox keresztényként nevelte fel az orosz gyökerekkel rendelkező anyja.
Mit várhatunk tőle?
A hírek szerint Attal osztja Macron centrista, pragmatikus kormányzási megközelítését, és nem tartózkodik a társadalmat megosztó döntésektől. Amint említettük, oktatási miniszterként az egyik első intézkedése volt, hogy betiltotta az állami iskolákban az abaja viselését. Nem függetlenül attól, hogy Macron is jobbra fordult migrációs és biztonsági kérdésekben azután, hogy egyre nagyobb befolyásra tesz szert Le Pen bevándorlásellenes pártja.
Attal mégse tartozik Macron legszűkebb körébe, a hírek szerint nagy támogatója viszont az elnök 70 éves felesége, Brigitte Macron, aki korábbi tanárként közelről figyeli az oktatás ügyét. Együtt dolgoztak az iskolai zaklatás felszámolására irányuló kezdeményezéseken, és a first lady támogatta abban is, hogy néhány állami iskolában kísérletezzenek az egyenruha bevezetésével.
Attal első kormányfői beszédében három fő témát jelölt meg:
- a foglalkoztatást,
- a vállalkozások eljárásainak egyszerűsítését
- és a fiatalokra összpontosítást.
Életszerű, hogy Macron őt nézte ki utódjának, hiszen az elnök 2027-ben már nem indulhat újra az államfői székért. Ennek azonban nem örül mindenki a kormányban. Például korábbi felettese, Bruno Le Maire gazdasági- és pénzügyminiszter, a belügyminiszter Gérald Darmanin (és a korábbi miniszterelnök, az Együtt pártszövetségéhez tartozó Horizontok párt elnöke, a második legnépszerűbb politikus, Édouard Philippe, akinek nem titkoltan az elnöki pozíció a célja). Minden valószínűség szerint ennek ellenére mindkét miniszter marad a posztján az Attal-kabinetben is.
Noha a francia politika éppen generációváltáson esik át – nem elég, hogy Macron és Attal korának összege sem éri el Joe Biden amerikai elnök életkorát, de a Nemzeti Front EP-listavezetője, Jordan Bardella is mindössze 28 éves –, nem volt még az Ötödik Köztársaságban olyan elnöke Franciaországnak, aki a miniszterelnöki székből azonnal átülhetett volna a köztársasági elnökibe. Georges Pompidounak és Jacques Chirac-nak is csak később sikerült ez.
Ha ez mégis összejönne Attalnak, akkor 38 évesen lehetne államfő, egy évvel fiatalabb lenne tehát, mint Macron, amikor hivatalba lépett.
A Le Pen-veszély
Ám nem csak a pártján belüli harcok akadályozhatják meg abban, hogy 2027-ben ő legyen Macron utódja, ebbéli reményei – ha vannak – már nyáron eloszolhatnak. Amellett, hogy Párizsban olimpiát rendeznek, jön az EP-választás is: Bardella népszerűsége (36 százalék) pedig alig marad el az övétől, de ha a két párt jelenlegi támogatottságából indulunk ki, a Nemzeti Front elsöprő győzelmet arathat. Hacsak nem jön be Macron mesterterve Attal előtérbe állításával, aminek eredménye nem is a választási győzelem, hanem minimalizálása lehet.
- a szavazatok 28 százalékát szerezheti meg a Nemzeti Front,
- 24 százalékot érhet el a Mélenchon pártját is magába foglaló Új Ökológiai és Szociális Népszövetség (NUPES),
- és csak őket követi Macron pártszövetsége 19 százalékkal.
Úgy tűnik tehát, hogy egyre inkább érvényét veszíti Macronnak a 2017-es, első választási győzelme után tett ígérete: „Mindent megteszek azért, hogy az elkövetkező öt évben ne legyen okunk a szélsőségekre szavazni.”
Attalnak ugyanazzal a problémával kell megküzdenie, amivel Borne-nak: a kisebbségi kormányzással. Az Együtt pártszövetség a 2022-es parlamenti választáson elveszítette parlamenti többségét, ennek ellenére Macron vélhetően további reformokra fog törekedni. Az köztudott, hogy munkaerő-piaci változtatásokat akar, Le Maire pedig a közkiadások visszafogását ígéri. Az átalakításokhoz viszont, ahogy Borne-nak, alkotmányos kiskapukra (mint a nyugdíjreform esetében) és kényelmetlen paktumokra (a jobboldali Köztársaságiaknak kellett engedniük a bevándorlási törvény elfogadásához) lesz szüksége.
A konzervatív Le Figaro úgy véli, a miniszterelnök-csere ellenére a politikai helyzet továbbra is törékeny marad.
Az arc megváltoztatása a csúcson nem módosít az összképen.
A lap szerint az új kormányfőnek is egy „hatalmas halom politikai vészhelyzettel” kell szembenéznie, így a széttöredezett nemzet egyesítésének feladatával is.
