Élő Nagyvilág

Megakadtak a túsztárgyalások a Hamásszal

MOHAMMED ZAANOUN / MIDDLE EAST IMAGES / AFP
MOHAMMED ZAANOUN / MIDDLE EAST IMAGES / AFP
  • Bizonytalan az újabb túszcsere, miután „eredmény nélkül” értek véget Egyiptomban a Hamászszal zajló tárgyalások.
  • 469 izraeli katona halt meg a háború kezdete óta.
  • Brutálisan nőtt a nyugtató-fogyasztás az izraeli lakosság körében.
  • Libanonba is átlőtt az izraeli hadsereg, egy idős nő életét vesztette.

A gázai háború december 20-i eseményeiről itt olvashat.

Az ENSZ követeli Izraeltől egy gázai háborús bűncselekmény vizsgálatát

Vizsgálatot követel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága Izraeltől egy feltételezett gázai háborús bűncselekmény ügyében, amelyet hadserege követhetett el. Izrael elfogultnak tartja a kérést.

Szerdai keltezésű közleményében az ENSZ-hivatal közölte, hogy “aggasztó értesüléseket” kapott tizenegy fegyvertelen palesztin férfi Gázavárosban történt halálával kapcsolatban. A férfiak kedden haltak meg, amikor az izraeli hadsereg a város egyik olyan lakóházát támadta meg, amelyben több család is lakott.

Az izraeli katonák „jelentések szerint különválasztották a férfiakat a nőktől és a gyerekektől, majd tüzet nyitottak, és a családtagjaik szeme láttára megöltek legkevesebb tizenegy férfit” – közölte az Euromed Emberi Jogi Megfigyelő Központ.

Az ENSZ-hivatal megerősítette a tizenegy palesztin férfi halálát, de hozzátette, hogy „még nem fejezték be a gyilkosságok körülményeinek kivizsgálását”. Az izraeli hatóságoknak “haladéktalanul független, alapos és hatékony vizsgálatot” kell lefolytatniuk az ügyben a hivatal szerint.

Izrael genfi ENSZ-képviseletének közleménye szerint ezek a vádak „alaptalanok és hazugok”. Az izraeli hadsereg vizsgálata alapján semmi nem támasztja alá az ENSZ-hivatal állításait, azok a képviselet szerint gyakorlatilag „vérvádnak” felelnek meg.

Több mint két hónappal a gázai háború kezdete óta az izraeli hadsereget egyre hevesebben bírálják, és egyre nagyobb a fegyverszünetet követelő nemzetközi nyomás. Heves vitát váltott ki, hogy a múlt héten egy izraeli katona megölt egy anyát és a gyermekét Gáza egyetlen katolikus temploma előtt, valamint hogy izraeli katonák tévedésből lelőttek három olyan izraeli fiatalt, akik előtte a Hamász túszai voltak.

A Hamász Izrael elleni október 7-i támadásának megtorlására – amelyben mintegy ezerkétszáz embert mészároltak le, és mintegy 250 túszt ejtettek -, Izrael háborút indított az iszlamista szervezet ellen a Gázai övezetben, amiben eddig mintegy húszezer ember halt meg. Az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) csütörtökön kiadott jelentése szerint a háború miatt több mint 570 ezer ember éhezik a Gázai övezetben.

(MTI)

Gáza északi részén már nincs működő kórház

Gáza északi részében gyakorlatilag már nincs működő kórház az üzemanyag, személyzet és utánpótlás hiánya miatt, közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön.

A Gáza egész területének 36 egészségügyi intézménye közül csupán kilenc működik részlegesen, s ezek mind az övezet déli részén találhatók

– mondta csütörtökön Richard Peeperkorn, a WHO gázai képviselője Jeruzsálemből videokapcsolaton keresztül az újságíróknak.

Mint hozzáfűzte, az al-Ahli kórház volt az utolsó működő intézmény északon, de jelenleg már csak minimális szolgáltatást nyújt, a kórházban lévő betegeket még kezeli, de új pácienseket nem fogad.
Peeperkorn az al-Ahli kórházat egy olyan hospice-hoz hasonlította, ahol nagyon korlátozott gondozás zajlik. A tíz főből álló személyzet, orvosok és ápolók, csupán elsősegélyt nyújtanak, fájdalomcsillapítást és sebkezelést végeznek a források hiánya miatt.

Peeperkorn hangsúlyozta, hogy már nincs működő műtő a kórházban, amely két napja még az utolsó olyan egészségügyi intézmény volt, ahova az operációra szoruló sérülteket be lehetett szállítani.

A WHO gázai képviselője hozzátette, hogy a legutóbbi izraeli támadások áldozatainak holttestét a kórház udvarán helyezték el, mivel nem tudják őket biztonságosan és méltó módon eltemetni.
Peeperkorn arról is beszámolt, hogy Gáza északi részén három “minimálisan működő” kórház van még, amelyekben több ezer menekültet helyeztek el.

(MTI)

Libanonba is átlőtt az izraeli hadsereg, egy idős nő életét vesztette

Izraeli támadásban meghalt egy idős nő, férje pedig megsebesült dél-libanoni otthonukban csütörtök hajnalban – közölte Libanon állami hírügynöksége. A Reuters adatai szerint az incidens az elmúlt hetekben Dél-Libanonban elkövetett izraeli támadások miatti polgári áldozatok – köztük újságírók és gyerekek is vannak – számát 20-ra növelte.

Az egyik éjszakai izraeli csapás megölte a Hezbollah fegyveres csoport egyik tagját is. A szervezetnek több mint 100 harcosa halt meg október 7. óta.

AFP

Brutálisan nőtt a nyugtató-fogyasztás az izraeli lakosság körében

A háború kezdete óta a vényköteles nyugtatók fogyasztása 21 százalékkal, a vény nélkül kapható nyugtatók fogyasztása pedig mintegy 90 százalékkal nőtt Izraelben. A szakemberek szerint a háború kitörésétől december elejéig mintegy 30 százalékkal nőtt a depresszióval és szorongással diagnosztizált betegek száma az előző év azonos időszakához képest – írta az MTI.

A gyerekek egy része, főleg a Gázai övezet környékén, az ágy alatt alszik még ma is, több mint két hónappal az október 7-i terrortámadás után – közölte Tali Smueli pszichiáter, a Makkabi egészségbiztosító pénztár mentálhigiénés osztályának igazgatója a Háárec című újságban. A felnőtteket is olyan súlyos tünetekkel utalják mentálhigiénés kezelésre, mint a kontrollálhatatlan sírógörcs, munkába állási nehézségek és számos más, depressziós tünet.

469 izraeli katona halt meg a háború kezdete óta

Az izraeli hadsereg (IDF) folytatja támadó hadműveleteit és előrenyomulását a Gázai övezetben – jelentette be a katonai szóvivő csütörtök reggel.

A gázai szárazföldi hadműveletek során számos fegyvert találtak az övezet északi részén fekvő Dzsabália egyik iskolájában. Az IDF jelentése szerint az elmúlt napon több tucat légitámadást hajtottak végre az iszlamista Hamász terrorszervezet hozzávetőleg 230 célpontja ellen a Gázai övezetben.

A délen található Hán-Júnisz térségében a légierő megsemmisített egy rakétakilövő-állomást és egy épületet, ahol terroristákat azonosítottak. Sati térségében a levegőből semmisítettek meg egy fegyveres osztagot, az izraeli haditengerészet a terrorszervezetek tengeri erőit támadta a Gázai övezet partjainál.

Éjjel két, Libanonból indított rakéta esett lakott területre északon, a határhoz közeli Kirjat Smóna városban. A városból korábban kitelepítették az ott élőket, s a helyi önkormányzat szerint senki nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett. A Hezbollah libanoni síita milícia vállalta magára a támadást.

A libanoni mentők jelentése szerint egy nő életét vesztette egy épület elleni izraeli támadásban a határ melletti Marun al-Rasz faluban. A libanoni jelentés szerint a nő élettársa is megsérült.

Az izraeli hadsereg csütörtök reggel bejelentette, hogy elesett három – egy 19, egy 20, és egy 21 éves – katona a Gázai övezet északi részén folyó harcokban, nyolcan pedig súlyosan megsebesültek. Ezzel a szárazföldi harcok október végi kezdete óta 137, a háború október 7-i megindítását kiváltó terrortámadás óta pedig 469 izraeli katona vesztette életét.

ISRAELI ARMY / AFP

Bizonytalanok a túszcsere-egyezmény kilátásai

Bizonytalanok a túszcsere-egyezmény kilátásai, miután az egyiptomi tárgyalások a Hamászszal „eredmény nélkül” értek véget – írta a Guardian. A palesztin szervezet ragaszkodik Izrael gázai offenzívájának teljes befejezéséhez, enélkül nem kívánnak engedményeket tenni.

A tárgyalások szerdán kezdődtek az egyiptomi fővárosban az izraeli hadsereg és a palesztin szélsőséges Hamász szervezet közötti tűzszünetről és arról, hogy a palesztin civileknek szánt segélyek eljuthassanak Gázába, és kiszabaduljanak a túszok. A Hamász közlése szerint megérkezett Kairóba a palesztin szervezet vezetője, Iszmail Haníje, akinek legutóbbi, november eleji egyiptomi látogatását követően bejelentették a konfliktus eddigi egyetlen fegyvernyugvási megállapodását, egy egyhetes humanitárius szünetet, amelynek során több mint 100 túszt engedtek szabadon.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik