Nagyvilág

Vádat emeltek Ukrajna volt vezetői ellen a 2014-ben vérbe fojtott tüntetések miatt

(MTI/EPA/Roman Pilipey)
(MTI/EPA/Roman Pilipey)

Az ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) befejezte a nyomozást a 2014-es kijevi Majdan-tüntetések szétverése és tüntetők agyonlövése ügyében, az ukrán főügyészi hivatal pedig ennek nyomán vádiratot terjesztett a bíróság elé Viktor Janukovics akkori elnök és több magas rangú volt tisztségviselő ellen – közölte honlapján a DBR és a főügyészség szerdán.

Janukovicson kívül az ügyészség vádat emelt többek mellett Vitalij Zaharcsenko volt belügyminiszter, Olekszandr Jakimenko, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) akkori főnöke, Pavlo Lebegyev volt védelmi miniszter és Szerhij Kuszjuk, az azóta feloszlatott Berkut rohamrendőri osztag vezetője ellen.

A nyomozóiroda közleménye szerint megállapítást nyert, hogy ezek a tisztségviselők 2014. február 18-án és 20-án megalapozott indok nélkül és a hatályos jogszabályok normáit megsértve hozták meg a döntéseket, amelyekkel engedélyezték a rendészeti szervek tagjainak különleges eszközök, katonai felszerelések, lőfegyverek használatát a demonstrálók erőszakos feloszlatása, valamint a tüntetések végleges leállítása érdekében. Az említett tisztségviselők „terrorellenes művelet” címén támadást szerveztek a kijevi főtéren, a Majdanon tüntetők ellen, majd február 20. reggelén elrendelték a demonstrálók lelövését. Ezt hivatali hatáskörük túllépésével, minden jogalap nélkül tették – szögezte le a DBR.

A nyomozók kiemelték: az exállamfő és a bűnüldöző szervek volt vezetőinek ezen lépései sok áldozatot követeltek Kijev központjában a tüntetők körében, egy nap alatt 67 civil halálát okozták, továbbá 887 civil és 132 rendőr sérült meg. Több mint 16 millió hrivnya összegű vagyoni kár keletkezett.

A felelősségre vonás elkerülése érdekében a volt tisztségviselők elmenekültek Ukrajnából, ezért az előzetes vizsgálatot távollétükben folytatták le. A felsorolt tisztségviselőket bűnszervezet tagjaként végrehajtott bűncselekményekkel, köztük a gyülekezési jog gyakorlásának jogellenes akadályozásával, hivatali visszaéléssel, több rendbeli, szándékosan elkövetett súlyos testi sértéssel, gyilkossággal, valamint terrorcselekmény megszervezésével vádolják.

Az előzetes vizsgálat azt is megállapította, hogy az SZBU volt vezetője, és az ukrán belügyminisztérium belső csapatainak parancsnoka a Szovjetunió összeomlása után Oroszország fegyveres erőinél szolgált, és megkapta az orosz állampolgárságot, hozzáférést kapott az orosz katonai és államtitkokhoz, és mindenféle támogatást nyújtott az orosz fegyveres erőknek.

Azzal, hogy parancsot adtak a tüntetők elleni erőszak alkalmazására, az Oroszországi Föderáció érdekében jártak el, amelyre esküt tettek. Tekintettel arra, hogy a vádlottak egy része az ideiglenesen megszállt Krími Autonóm Köztársaság területén bujkál, őket őrizetbe veszik és azonnal átadják a bíróságnak, miután az ukrán fegyveres erők felszabadították a területet

– tette hozzá a nyomozóiroda.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik