Nagyvilág
Élő
Hétfőn rakétatalálat ért egy bevásárlóközpontot a Közép-Ukrajnában fekvő Kremencsukban.
Élő
A NATO jóval 300 ezer fő fölé emeli magas készültségi katonai erőinek létszámát, hogy kezelni tudja az Oroszország által jelentett biztonsági kihívásokat – jelentette ki Jens Stoltenberg a szervezet főtitkára hétfőn, a szövetséges országok madridi csúcstalálkozója előtti brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Élő
A Reuters úgy tudja, hogy az ukrán elnök arra kérte a G7 vezetőit, hogy ne engedjék a háborút a télig húzódni.
2022. 06. 27. 15:19
Élő
Az EU eszközöket juttat Ukrajnának a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris fenyegetések esetére
Az Európai Unió orvosi felszereléseket, védőeszközöket és speciális felszereléseket juttat Ukrajnának egyebek között a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris fenyegetésekkel kapcsolatos népegészségügyi kockázatok kezelésére – közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Élő
A G7 országok továbbra is pénzügyi, humanitárius, katonai és diplomáciai támogatást nyújtanak, és kitartanak Ukrajna mellett, ameddig csak kell – olvasható abban az összefoglalóban, amelyet hétfőn tettek közzé.
Élő
Oroszország tagadja, hogy több mint száz év után először csődbe ment volna, miután éjfélkor lejárt a határidő a devizakötvények kamatterhének törlesztésére.
2022. 06. 27. 12:43
Élő
Az Európai Unió energiabiztonságának javítása érdekében az Európai Unió tagállamainak energiaügyekért felelős miniszterei elfogadták az európai földgáztartalék biztosítását célzó rendeletet az ukrajnai háborúval összefüggésben - írja az MTI.
2022. 06. 27. 12:43
Élő
Vasárnap este lejárt a mintegy 100 millió dollárnyi elmaradt kötvénykifizetésre vonatkozó türelmi idő, amelyet Moszkva az ellene kirótt szankciók miatt nem tudott teljesíteni.
2022. 06. 27. 12:20
Élő
Evakuálásra szólította fel az utolsó ukrán kézen maradt luhanszki város, Liszicsanszk lakóit a régió kormányzója, Szerhij Hajdaj.
2022. 06. 27. 10:45
Élő
Több mint száz holttestet találtak egy házban az oroszok által megszállt Mariupolban – közölte a város polgármesterének tanácsadója.
2022. 06. 27. 10:12
Élő
Oroszország az 1917-es forradalom óta először nem fizette ki külföldi adósságát – írja a Bloomberg.
2022. 06. 27. 08:10
Élő
Az Oroszország által támogatott szakadárok közölték, hogy benyomultak Liszicsanszkba, az utolsó nagyvárosba, amelyet még ukrán csapatok tartanak ellenőrzésük alatt a keleti Luhanszk tartományban.
2022. 06. 27. 07:54
Élő
Vlagyimir Putyin orosz elnök a jövő héten Tádzsikisztánba és Türkmenisztánba látogatva az ukrajnai háború kezdete óta első alkalommal fogja elhagyni Oroszországot, derült ki a Rosszija 1 állami tévécsatorna Moszkva.
Élő
Vasárnap hajnalban ismét orosz támadás célpontja volt Kijev egyik negyede, a támadásban egy ember meghalt, négyen pedig, köztük egy hétéves kislány, megsérültek.
Élő
Az ukrán kormány vasárnap további fegyvereket és Moszkva elleni szankciókat kért a nemzetközi közösségtől, miután hajnalban ismét orosz támadás célpontja volt Kijev egyik, a városközponthoz közel található negyede, írja az MTI.
Élő
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szemlét tartott az Ukrajnában harcoló orosz hadseregcsoportosulásnál, közölte vasárnap az orosz katonai tárca.
- 03:19 Foci-vb: Kolumbia–Ghána 0-0 (élő)
- 02:44 Félelmetes csatában jutott tovább Argentína
- 02:11 „Fejbe rúgtak, elvesztettem az eszméletemet” – tizenéves algériai szurkoló bostoni kálváriája
- 00:52 Doppingbotrány: nyolc tunéziai játékos tesztje is pozitív lett
- 23:22 Addig csalta a futball Argentína, amíg majdnem kiesett a Zöld-foki szigetek ellen
- 22:15 A Marozsánt kiejtő teniszező Fucsovicsot is elintézte
- 21:12 Kapitány István: Visszahívtam Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöki és tagi tisztségéből
- 20:56 A nap hírei - 2026. 07. 03.
- 20:51 Hegedűs Zsolt: Feljelentést tettem egészségügyi miniszterként
- 20:35 Nem készült a kormányváltásra a Magyar Közút, nincsenek meg a megyetáblák
- 20:34 Minősített vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt
- 20:31 „Kiheréled a férjedet!” – magyar szülők mesélték el, milyen, amikor az apa marad otthon a gyerekkel
- 19:50 Hiába a taktikai kapuscsere, Egyiptom tizenegyesekkel kiejtette Ausztráliát
- 19:45 Ötéves kisfia mellett esett össze egy férfi a metrón
- 19:43 Semjén Zsolt beperelte Tordai Bencét a Zsolti bácsizás miatt
- 16:37 A megállóban hagyta a 13 éves lányt egy busz a 40 fokos hőségben
- 20:34 Minősített vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt
- 13:50 Egy ukrán nő robbanthatta fel a szankcionált oligarchát Monacóban
- 10:31 Meghalt Szilágyi Tibor
- 21:12 Kapitány István: Visszahívtam Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöki és tagi tisztségéből
- 20:35 Nem készült a kormányváltásra a Magyar Közút, nincsenek meg a megyetáblák
- 12:09 Mégiscsak a HM állta Szalay-Bobrovniczky pihenését az isztambuli Four Seasons luxuslakosztályában
- 19:43 Semjén Zsolt beperelte Tordai Bencét a Zsolti bácsizás miatt
- 11:30 Török Gábor: Ami a választás óta a Fideszben történt, az ellenzéki párt számára majdnem annyira tragikus, mint a választási eredmény
- 14:31 Egy orvos tévesen nyilvánított halottnak egy arizonai kisfiút, hiába győzködték a nővérek, hogy hibát követ el
