Az EU-tag Észtország úgy döntött, hogy nem enged be turistavízummal érkező oroszokat a legészakibb balti országba. Ukrajna orosz megszállása után az Európai Unió már megtiltotta a légi utazást Oroszországból, az oroszok azonban szárazföldön továbbra is utazhatnak akár Észtországba is, ahonnan sokan más európai célállomásra repülnek – írta az Euronews.
“Tudni kell, hogy Oroszország lakosságának csak mintegy 10 százaléka utazik külföldre, főleg Moszkvából és Szentpétervárról, és pont ők azok, akiknek a véleménye számít otthon” – mondta Kaja Kallas észt kormányfő. A politikus szerint ezt támasztja alá az is, hogy Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök személyesen őt is megtámadta a Twitteren. “Ebből látszik, hogy ez az Achilles-sarkuk. Ez olyasmi, amitől nagyon tartanak, vagyis ez hatásos szankció lehet” – fejtette ki Kaja Kallas.
Kallas arra is kitért, hogy az Oroszországból beutazók esetében nem egyenlő a terhek megoszlása az európai országok között. “Európa kitiltotta a légteréből az orosz repülőket. Így az oroszok csak három országon keresztül léphetnek be Európába; Finnországon, Észtországon vagy Lettországon át. Így nem tartom méltányosnak, hogy más schengeni országok kiadják a vízumokat, de a tényleges terheket nekünk hármunknak kell viselnünk” – tudatta Kaja Kallas.
Az észt szankció augusztus 18-tól lép életbe. Az új szabályozás nem vonatkozik például a huzamos észtországi tartózkodási engedéllyel rendelkező orosz állampolgárokra, a közeli hozzátartozóikat meglátogatókra, illetve az Észtországba humanitárius okokból érkezőkre sem.
Észtország és Finnország vezetői már kedden arra kérték az EU tagországait, hogy függesszék fel a turistavízumok kiadását orosz állampolgároknak, mert oroszoknak nem lenne szabad Európában nyaralniuk, miközben az orosz kormány háborút folytat Ukrajna ellen.