Élő Nagyvilág

Nagyon nehéz éjszaka vár a kijeviekre, Szijjártó azt javasolta, Budapesten legyenek a béketárgyalások

Daniel LEAL / AFP
Daniel LEAL / AFP

Pénteken is folytatódott az orosz-ukrán fegyveres konfliktus. Alább pontokba szedtük, hogy melyek voltak a Magyarország szomszédságában zajló háború második napjának legfontosabb mozzanatai:

  • A nap középpontjába a főváros, Kijev került. Az orosz erők pénteken behatoltak a város külterületére: délelőtt elérték az első szárazföldi csapatok is az ukrán fővárost. A belvárosban lévő parlamenttől nagyjából 9 kilométerre található Obolon kerületben is feltűnt több orosz tank, ezt az ukrán védelmi minisztérium is megerősítette.
  • Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy erői ellenőrzésük alá vonták az északnyugaton fekvő stratégiai fontosságú Hosztomel repülőteret.
  • Az EU és az Egyesült Királyság kezdeményezte Vlagyimir Putyin és külügyminisztere, Szergej Lavrov külföldi tulajdonban lévő vagyonának befagyasztását.
  • Putyin felszólította az ukrán hadsereget, hogy buktassa meg a vezérkart, amelyet kábítószerfüggők és neonácik bandájának nevezett.
  • Volodimir Zelenszkij tárgyalni hívta Putyint. Az ukrán elnök szerint Ukrajna inváziója nem csupán egy invázió, hanem egy háború kezdete Európa ellen. A Kreml válaszul jelezte: az orosz elnök kész delegációt küldeni Minszkbe az Ukrajnával folytatandó tárgyalásra. Szijjártó Péter Budapestet javasolta a tárgyalások helyszínéül, erről az ukrán kormányt és Lavrov orosz külügyminisztert is tájékoztatta.
  • Az amerikai hírszerzés szerint Kijev néhány napon belül orosz ellenőrzés alá kerülhet.
  • Megkezdődött a Kijevben rekedt magyarok kimenekítése.
  • A NATO jelentős többletcsapatokat fog telepíteni a szövetséghez tartozó kelet-európai országokba, közölte Jens Stoltenberg főtitkár.
  • Oroszországot kizárták az Euróvízós Dalfesztiválról, és a Bajnokok Ligája döntőjét sem Szentpéterváron rendezik meg.
  • Az ukrán elnök és Vitalij Klicsko polgármester is nagyon nehéz éjszakára számít Kijevben az orosz roham miatt. Zelenszkij azt mondta, Ukrajna sorsa most dől el.

A Mazsihisz krízisvonalat indított a menekülteknek

A Mazsihisz pénteken bejelentette, hogy krízisvonalat hozott létre a kárpátaljai magyarság, a zsidó hittestvéreink és minden más, segítségre szoruló ukrajnai menekült számára.

Ahogy mindenki, mi is szomorúan és aggódva figyeljük az Ukrajna elleni hadműveleteket. Együttérzünk Ukrajna polgáraival, a kárpátaljai magyarsággal, az ott lakó zsidó barátainkkal

– írta Facebook-oldalán a szervezet. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a JCC Budapest – Bálint Házzal közösen vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül segítséget nyújt az Ukrajnából menekülteknek. Az erre a célra működtetett krízisvonal telefonszáma:  +36 30 541 8771

Putyin Minszkben tárgyalna Zelenszkijjel

Oroszország kész küldöttségét Minszkbe küldeni Ukrajnával való tárgyalásra – mondta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságíróknak.

A Ria hírügynökség szerint Peszkov közölte azt is, hogy a küldöttségben a honvédelmi és külügyminisztérium, valamint az elnöki adminisztráció képviselői kapnának helyet.

Orosz katolikus püspökök a háború ellen 

Megdöbbentette őket az orosz-ukrán háború, ami halált, pusztítást hoz és a világ biztonságát fenyegeti. Azt írták, a két ország népeit nemcsak a közös történelem köti össze, hanem a közös szenvedés is, ami a múltban éppen a „háború esztelensége” miatt szakadt rájuk – idézte az oroszországi katolikus püspökök levelét a Magyar Kurír. Szerintük a két népnek kijár az a béke, ezért felszólítanak minden politikai szereplőt, hogy vessenek véget a konfliktusnak. Arra buzdítanak mindenkit, különösen a keresztényeket, hogy szálljanak szembe a hazugsággal és a gyűlölettel, „legyenek a kiengesztelődés forrásai, ne pedig a gyűlölet és az erőszak gyarapítói”.

Az EU befagyasztja Putyin és Lavrov vagyonát

Az Európai Unió Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov külügyminiszter vagyonát is zárolja. Arról nincsenek nyilvános információk, hogy az orosz vezetők mekkora vagyonnal rendelkeznek az uniós országokban, vagy, hogy rendelkeznek-e itt bármilyen vagyonnal. A döntés ellenére Putyin és Lavrov továbbra is korlátozások nélkül utazhat EU-s országokba.

A szankciós feketelistára több orosz nagybank és más szektorba tartozó nagyvállalat is felkerülhet, erről az uniós külügyminiszterek már a mai napon döntést hoznak. A legfrissebb, szigorúbb szankciós csomagba azonban nem került bele az orosz bankok leválasztása a nemzetközi banki üzenetküldő hálózatról, a SWIFT-ről, mert ezt több ország, köztük Magyarország is ellenezte.

(Portfolio)

Ismét szólnak a szirénák Kijevben

Nagyjából egy fél órája újból felsírtak a légvédelmi szirénák Kijevben. A város polgármestere Vitalij Klicsko arra kéri a lakosokat, hogy maradjanak az otthonukban vagy vonuljanak óvóhelyre, mert a főváros ostrom alatt áll. Az egykori profi ökölvívó pénteken arról beszélt, hogy személyesen is fegyvert ragad hazájáért, ha a helyzet úgy hozza.

Egy közösségi médiában cirkuláló felvételen fegyverropogás hangja hallatszik Kijev külvárosában, Obolonban.

Putyin a kínai elnöknek azt mondta, hajlandó tárgyalni Ukrajnával

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken telefonon egyeztetett Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és elmondta: Oroszország hajlandó magas szintű tárgyalásokat folytatni Ukrajnával.

A kínai külügyminisztérium hivatalos weboldalán közreadott közlemény szerint Putyin ismét mondta a már korábban is ismertetett érveit:

Az Egyesült Államok és a NATO hosszú ideje figyelmen kívül hagyta Oroszország jogos biztonsági aggályait, több alkalommal megszegték ígéreteiket, és folytatták a terjeszkedést keleti irányba.

A kínai elnök az MTI szerint elmondta: a helyzet Ukrajna keleti részén rendkívül gyors változáson esett át, amely jelentős aggodalmat keltett a nemzetközi közösségben. Hangsúlyozta: a kínai fél az ukrán kérdés különböző vetületeit egyaránt figyelembe véve hoz döntést az állásfoglalásáról. Hszi a hidegháborús gondolkodás elvetését szorgalmazta, és arra szólította a feleket, hogy vegyék figyelembe és tartsák tiszteletben egymás jogos biztonsági aggályait. Arról biztosította az orosz vezetőt, hogy Peking támogatja a tárgyalásos rendezést.

Kína kész a nemzetközi közösség minden tagjával együtt hirdetni a közös, átfogó, együttműködésen alapuló és fenntartható biztonsági nézeteket, továbbá határozottan védelmezni az ENSZ-központú nemzetközi rendszert, valamint a nemzetközi jogon alapuló nemzetközi rendet – fogalmazott Hszi Csin-ping.

Peking az orosz hadművelettel kapcsolatos eddigi nyilatkozataiban elsősorban az Egyesült Államokat és szövetségeseit tette felelőssé az Oroszország és Ukrajna között kialakult feszültségekért, és többször is úgy foglalt állást, hogy megérti az orosz biztonsági aggályokat. A kínai vezetés továbbá elutasította az „invázió” megjelölést az orosz katonai akció leírására.

Putyin és Hszi február 4-én személyesen is egyeztetett. Az orosz elnök akkor a téli olimpiai játékok megnyitójára látogatott Pekingbe. A két elnök személyes megbeszélését követően kiadott közleményben a NATO terjeszkedésének leállítását sürgették.

Körkép az Ukrajnában zajló harcokról: Kijev tartja magát, egy megyében visszaverték az inváziót

Az ukrán fegyveres erők megsemmisítették az oroszok húsz harckocsiját és 15 egyéb haditechnikai eszközét a Fehéroroszországgal szomszédos Csernyihiv megyében, ezzel a térségben visszaverték a támadó csapatokat – közölte pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál a szárazföldi erőkre hivatkozva.

Így Csernyihiv térségében az ukrán katonák tartják védelmi állásaikat.

A kelet-ukrajnai Harkiv megyeszékhely felett egy ukrán repülőgép lelőtt egy orosz Szu-35-ös vadászgépet – közölte a Telegram üzenetküldő portálon Musztafa Najem, az infrastrukturális miniszter helyettese. Szerhij Borzov, a nyugat-ukrajnai Vinnicja megye kormányzója pedig a Facebookon arról adott hírt, hogy az ukrán erők lelőtték az orosz támadók egyik cirkálórakétáját a régió légterében.

A romániai határ közelében, a Krím félszigettől nyugatra fekvő Kígyó-szigetet Ukrajna ismét ellenőrzése alá volta – állította Vadim Deniszenko, a belügyminiszter tanácsadója.

A határőrszolgálat tagjai továbbra is őrzik Ukrajna határait a Fekete-tengeren

– tette hozzá.

A Donyeck megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolban azonban minden irányban heves harcok folynak – adta hírül Vadim Bojcsenko, a város polgármestere.

A Fehéroroszországgal határos Zsitomir megyében pedig az orosz erők tüzérsége egy katonai laktanyát lőtt pénteken, egyelőre áldozatokról veszteségekről nem érkezett hír.

Kijevben, a Dnyeper folyó bal partjának egyik külső kerülete felett a hajnali órákban a légvédelem lelőtt egy ellenséges repülőgépet, feltehetően egy drónt. A robajokat a kerület lakói légi- vagy tüzérségi támadásnak vélték, később derült ki, hogy nem történt ilyen támadás. A repülőgép roncsai azonban lakott területre zuhantak, két ház kigyullad, de áldozatokról, sérültekről nem érkezett hír.

Anastasia Vlasova / Getty Images Ukrán katonák egy kijevi ellenőrzőponton.

Olekszij Aresztovics, az elnöki iroda vezetőjének tanácsadója kijelentette, hogy

egyelőre minden, Kijevbe behatolt szabotőr csoportot megsemmisítettek vagy elfogtak.

Csak péntek reggel három ilyen csoportot derítettek fel a főváros különböző kerületeiben.

Az ukrán védelmi minisztérium péntek reggeli helyzetjelentése szerint az ukrán fegyveres erők mintegy nyolcszáz orosz katonával végeztek Ukrajna területén. A tárca adatai szerint péntek hajnali három óráig az orosz csapatok hét repülőgépet, hat helikoptert, több mint harminc harckocsit és 130 egyéb páncélozott harcjárművet veszítettek.

(MTI)

Porosenko egy kalasnyikovval a kezében nevezte őrültnek Putyint

Petro Porosenko volt ukrán elnök a CNN-nek nyilatkozott egy kalasnyikovval a kezében. Többek között arról is beszélt, hogy az ukránok szabad emberek, és európai jövővel rendelkeznek. Arra a kérdésre, hogy szerinte meddig tudnak kitartani, azt mondta: örökre. A CNN tudósítása szerint Putyint őrültnek nevezte, és úgy fogalmazott, az orosz elnök nemcsak Ukrajna, hanem az egész világ ellen indított háborút.

Az oroszok bejelentették, hogy elfoglalták a Kijev melletti repülőteret

Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy átvették az irányítást a Kijev melletti Hosztomel repülőtér felett – írja a BBC. Elmondásuk szerint ezt 200 katonai helikopterrel tették meg. Azt is közölték, hogy „Kijev el van zárva a nyugattól”.

Komoly harc folyik a reptér megszerzéséért, már csütörtökön lehetett olyan híreket olvasni, hogy az oroszok elfoglalták a repteret, később viszont Ukrajna azt állította, hogy visszaszerezték az ellenőrzést a kiemelt jelentőségű reptér felett.

„Itt születtünk, itt is akarunk meghalni” – videó Beregszászról

Beregszászon a magyar konzulátus előtt kezdtük a napot, ahol olyan környékbeliek várakoznak türelemmel, akik mostanáig még nem igényeltek magyar útlevelet, vagy lejárt a dokumentumuk érvényessége. Videó a helyszínről:

Kapcsolódó
„Itt születtünk, itt is akarunk meghalni”
Beregszászon a magyar konzulátus előtt kezdtük a napot, ahol olyan környékbeliek várakoznak türelemmel, akik mostanáig még nem igényeltek magyar útlevelet, vagy lejárt a dokumentumuk érvényessége.

A BBC ukrajnai tudósítójának otthona is megsemmisült az egyik kijevi bombatámadásban

Nem mindennapi pillanatok zajlottak le a minap a BBC stúdiójában. A vendég Olga Malchevska, a BBC ukrajnai tudósítója volt, akiről kiderült: az egyik olyan kijevi lakóházban nőtt fel, amelybe bomba csapódott. Mint mondta, amikor csütörtökön beleegyezett, hogy a műsor vendége lesz, nem gondolta, hogy helyi idő szerint hajnal háromkor arra ébred majd Londonban, hogy az otthona megsemmisült.

A műsorból kiderült: szülei biztonságban vannak, óvóhelyen húzzák meg magukat, így nem voltak a házban.

Zsúfoltak a szállodák az ukrán határ közelében, de még van szabad szoba

Az Ukrajnából menekülő lakosság jelentős része a magyar-ukrán határátkelőkhöz közeli települések szállodáiban éjszakázott. Ez derül ki a környékbeli hotelek, panziók által adott tájékoztatásból. Bár a szállások jó része szinte teljes kapacitással üzemel, azért a legtöbb helyen foglalható szabad szoba. Még a tiszabecsi határátkelőhöz mindössze harminc kilométerre található Tunyogmatolcson is tudtunk volna szállást foglalni péntekre.

Ugyanezt tapasztaltuk a beregsurányi átkelőhöz közeli, csupán húsz kilométerre fekvő Vásárosnaményban, ahol van kiadó szoba. A Tiszabecshez még közelebbi Fehérgyarmaton lévő szálloda telt házas volt csütörtök éjjel, a recepcióstól megtudtuk, most még van szálláshely, de arra számítanak, hogy pár órán belül már nem lesz. A nagyobb városokban, így a határhoz közelebbi Mátészalkán, és a távolabbi Nyíregyházán is lehet szobát kivenni. Igaz, mindenhol érzékelhető, hogy jelentősen megnőtt a foglalások száma az Ukrajnából menekülők miatt.ho

Áthajtott egy tank egy autón Kijevben, a sofőr túlélte a balesetet

Áthajtott egy tank egy szabályosan közlekedő autón Kijev belvárosában péntek délelőtt.

Csodával határos módon az autót vezető idős férfit élve mentették ki az autóból.

Egy nap alatt több mint tízezer ukrán érkezett Romániába

Több mint tízezer ukrán állampolgár érkezett Romániába az utóbbi 24 órában, egyharmaduk pedig már el is hagyta az országot Magyarország és Bulgária felé. Menedéket mindössze tizenegy ukrán állampolgár kért Romániától, közölte pénteki sajtóértekezletén Lucian Bode román belügyminiszter.

Az Ukrajna elleni orosz hadműveletek megkezdése után mintegy húsz százalékkal nőtt a forgalom a román határátkelőkön, írja az MTI. Bode szerint a román határrendőrség felkészült a megnövekedett forgalomra, ugyanakkor a határvédelmet is megerősítették.

Zelenszkij tárgyalni hívta Putyint

Volodimir Zelenszkij pénteken napközben elismételte, hogy tárgyalni szeretne Vlagyimir Putyinnal.

Újra Oroszország elnökéhez szeretnék fordulni. Egész Ukrajna területén harcok dúlnak. Üljünk tárgyalóasztalhoz és ne veszítsünk el több emberéletet

– mondta a közzétett videóbeszédében az ukrán elnök, majd Európa lakosságához szólt.

Ukrajna inváziója nem csupán egy invázió, hanem egy háború kezdete Európa ellen. Háború Európa egysége ellen. Az alapvető európai emberi jogok ellen. Az együttélés minden szabálya ellen

– fogalmazott.

Szijjártó Péter: Kockázatos magyarok mozgásáról szóló információk nyilvánosságra kerülése

Ukrajnában háború van, az országon belüli mozgás nem kockázatmentes, ezért minden, a magyarok mozgásáról szóló információ nyilvánosságra kerülése – mielőtt biztonságos helyre érnének – súlyos kockázatokat hordoz az adott személyekre vonatkozóan, közölte Szijjártó Péter a Facebook-oldalán.

Mi, akik politikai felelősséget viselünk, ezt minden tájékoztatásnál figyelembe vesszük. Tisztelettel kérünk minden újságírót, hogy legalább háborús helyzetben tanúsítsanak felelős magatartást és szenzációhajhászás helyett a magyar emberek biztonságát helyezzék az első helyre

– írta legfrissebb posztjában a külgazdasági és külügyminiszter.

Feltehetően arra reagált, hogy az azonnali.hu megírta, elkezdték kimenekíteni a magyarokat Kijevből.

Brit védelmi miniszter: már 450 orosz katona életét vesztette

Ben Wallace, az Egyesült Királyság védelmi minisztere a Radio 4 műsorában azt mondta, hogy a brit hírszerző szolgálatok adatai szerint körülbelül 450 orosz fegyveres vesztette életét a háború kezdete óta. Értékelése szerint miután az ukránok több helyen ellenálnak, ezért az oroszok nem érték el az első napon a kitűzött céljaikat.

Putyin azt hitte, hogy felszabadítónak gondolják, de tévedett

– mondta Wallace.

ENSZ: legalább 25 civil áldozata van az orosz légicsapásoknak

Az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának közlése szerint eddig legalább 127 civil áldozata van az orosz-ukrán háborúnak, írja a BBC. Legalább 25-en bombázások és légicsapások áldozatai, illetve ezekben minimum 102-en megsérültek.

A szóvivő hozzátette, hogy a valós számok vélhetően ennél magasabbak lehetnek.

Magyar tankok állnak Vásárosnamény egyik utcáján

Egy brüsszeli újságíró éppen Magyarország keleti határáról tudósít, amikor az alábbi videót készítette. A felvételen látható, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Vásárosnaményben magyar tankok várakoznak a városban, vélhetően a határ felé tartva.

Egy orosz tudós azt mondja, alábecsülte az őrültség mértékét

Órákkal azt követően, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, Mihail Gelfand, a Szkolkovo Tudományos és Műszaki Intézet bioinformatikusa lemondta összehasonlító genomikáról szóló szokásos előadását, és helyette egy őszinte Zoom-beszélgetést folytatott hallgatóival. A részletekről alábbi cikkünkben olvashat:

Kapcsolódó
Orosz tudós: Alábecsültem az őrültség mértékét
Mihail Gelfand orosz bioinformatikus tiltakozó levelét már több százan írták alá.

Megkezdődött a Kijevben rekedt magyarok kimenekítése

Megkezdődött a Kijevben rekedt magyarok evakuálása, több autóval több tucat ember indult útnak sofőrökkel az ostrom alatt lévő ukrán fővárosból – értesült az Azonnali.

Péntekre már körülbelül hatvan magyar civil várta a kijevi magyar nagykövetségen, hogy valahogyan hazajuthasson. Arról egyelőre semmit nem lehet tudni, hogy mikor fognak tudni biztonságban Magyarországra érkezni.

Olvasói sztorik