Nagyvilág

„Különösen megrendítő ez az évforduló” – 14 éve tűnt el Madeleine McCann

AFP
AFP

14 éve, 2007. május 3-án tűnt el Madeleine McCann egy portugáliai üdülővárosban, amikor szülei a barátaikkal vacsoráztak a szállásuk éttermében. Az akkor hároméves brit kislány azóta sem került elő, és az elmúlt szűk másfél évtizedben ez vált a világ legismertebb gyermekeltűnési ügyévé.

Kapcsolódó
Valaki tudja, hová tűnt Madeleine McCann
A világ legismertebb gyermekeltűnési ügyéről forgatott dokumentumsorozatot a Netflix. Ki és miért rabolhatta el a hároméves brit kislányt?

A gyermek szülei, Kate és Getty McCann megindító posztban emlékeztek meg a lány eltűnésének évfordulójáról. A bejegyzésben hálát adtak minden barátnak és támogatónak az általuk nyújtott segítségért, írja a Mirror.

Mint fogalmaztak, az idei évforduló azért is különösen megrendítő, mert Madeleine május 12-én ünnepelné a 18. születésnapját.

Tavaly az eltűnésével kapcsolatban képbe került egy pedofíliáért elítélt német férfi. Christian Brueckner a helyi ügyészség szerint elrabolhatta és megölhette a gyermeket.

Kapcsolódó

Szüleik ugyanakkor nem adják fel a reményt és remélik, hogy egy napon élve előkerül a lány.

Tudnunk kell, hogy mi történt a lányunkkal. Minden május nagyon nehéz számunkra. Egy emlékeztető az eltelt, ellopott, eltűnt közös évekről. Ez az év azért is különösen megrendítő, mert együtt kellene ünnepelnünk Madeleine 18. születésnapját. Többet nem is kell erről mondanunk. A koronavírus-járvány miatt még nehezebb volt az előző év, de szerencsére a nyomozás tovább folytatódott. Még ha kevés is, kapaszkodunk a reménybe, hogy újra láthatjuk majd őt

– írták a szülők a Madeleine emlékének fenntartott Facebook-oldalon.

Megjegyezték, hálásak a rendőrségnek, hogy nem adják fel a keresést.

A német, a brit és a portugál nyomozók várhatóan idén nyáron Lisszabonban tartanak egy találkozót. Sajtóértesülések szerint a kirakós utolsó darabját keresik, hogy rá tudják bizonyítani a bűncselekményt a 44 éves Bruecknerre.

A férfi jelenleg hétéves börtönbüntetését tölti Hannoverben, amiért megerőszakolt egy nyugdíjast még 2005-ben Praia da Luz városában. Ott, ahol Madeleine is eltűnt.

Ügyvédje, Friedrich Fulscher szerint viszont a kislány eltűnéséhez semmi köze nincs.

Kapcsolódó
Madeleine McCann eltűnése: „Ha a nyilvánosság ismerné a bizonyítékokat, ugyanarra a következtetésre jutna”
A német ügyész szerint már jövő év elején vádat emelhetnek a gyanúsított ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik