Nagyvilág

A német ügyészség szerint Madeleine McCann halott

Kedden az egész világsajtót bejárta, hogy egy 43 éves német férfit gyanúsítanak Madeleine McCann eltűnésének ügyében. Az országban gyilkosság miatt nyomoznak, most pedig az is kiderült, hogy a 2007-ben Portugáliában eltűnt kislány a német ügyészség szerint már nincs életben, írja a Guardian.

Hans Christian Wolters, braunschweigi tartományi főügyész arról beszélt,

a helyi ügyészség gyilkosság gyanújával nyomoz egy 43 éves német állampolgárral szemben. Ebből kiderül, azt feltételezzük, hogy a lány halott.

Fotó: Ole Spata/dpa/AFP

Az akkor hároméves gyermeknek még 2007. május 3-án veszett nyoma egy családi nyaraláson Algarve városában. Szülei a szállásukhoz közeli bárban italoztak a barátaikkal, és bár gyakran ránéztek a gyerekekre, az egyik alkalommal már nem volt ott az ágyban Madeleine McCann.

A szülők ügyvédje most arról beszélt, az elmúlt 13 évben még soha nem volt ilyen erős gyanús senkivel szemben, mint most.

Valaki tudja, hová tűnt Madeleine McCann
A világ legismertebb gyermekeltűnési ügyéről forgatott dokumentumsorozatot a Netflix. Ki és miért rabolhatta el a hároméves brit kislányt?

Kiemelt kép: STRINGER / POOL / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik