Nagyvilág

Terrorszervezetté nyilvánította Kanada a Proud Boys-t

Jose Luis Magana / AFP
Jose Luis Magana / AFP

Kanada kormány szerdán terrorszervezetté nyilvánította a Proud Boys (Büszke Fiúk) nevű ultranacionalista szervezetet, hangsúlyozva, hogy tagjai kulcsszerepet játszottak a washingtoni Capitolium január 6-i ostromában – számolt be az MTI. Bill Blair biztonsági miniszter a nap folyamán jelentette be, hogy a Proud Boys mellett 12 másik szervezetet is feltesznek az ideológiailag motivált erőszakos szélsőségesek listájára.

A kanadai kormány szerint a Proud Boys esetében neonáci szervezetről van szó, amelynek tagjai „nőgyűlölő, iszlámellenes, antiszemita, bevándorlásellenes, illetve fehér felsőbbrendűséggel kapcsolatos ideológiát követnek”.

A Proud Boys tagjai is részt vettek az amerikai törvényhozás öt halálos áldozattal járó ostromában, amellyel Donald Trump volt amerikai elnök hívei meg akarták zavarni az új demokrata párti elnök, Joe Biden megválasztásának kongresszusi jóváhagyását.A csoport tavaly az Egyesült Államokban több alkalommal erőszakos összetűzésekbe került baloldali aktivistákkal.

Az elnökválasztási kampány során, tavaly szeptemberben, egy rendezvény műsorvezetője arra kérte Donald Trump akkori elnököt, hogy ítélje el őket. Mire Trump azt mondta nekik, hogy vonuljanak háttérbe, de álljanak készenlétben. A szervezetnek Kanadában is vannak tagjai, sőt maga az alapítója is kanadai, bár ő azóta már kivált a csoportból.

Kanadában a terrorcsoportok feketelistáján jelenleg olyan szervezetek találhatók, mint az al-Kaida, az Iszlám Állam, a tálib mozgalom és a libanoni Hezbollah. Az intézkedés nyomán a bankok zárolhatják a lajstromra került szervezetek vagyonát, a bűnüldözési hatóságok pedig felléphetnek ezen csoportok tagjai és anyagi támogatóival szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik