Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Kanye West elnökjelöltsége leginkább az amerikai álom határait mutatja meg

Donald Trump és Joe Biden harcol az amerikai elnöki posztért, e verseny árnyékában jelentette be Kanye West a Twitteren, hogy független jelöltként indul az amerikai választáson. Nyilván elképzelni is lehetetlen, hogy ő kerül majd a Fehér Házba, ám Amerika a lehetőségek hazája. Mutatjuk, hogyan jutott különösen ambiciózus döntéséig.

Tegyük újra naggyá Amerikát!

– ez a szlogen díszelgett Kanye West sapkáján, mikor a rapper jó két éve meglátogatta a Fehér Házban Donald Trump amerikai elnököt, aki mellett – meglepő módon – teljes mellszélességgel kiállt a médiában is. Akkor azt mondta, kedveli Hilary Clintont, de Trump piros sapkájától ő is igazi szuperhősnek érzi magát a gyerekei előtt. A szürreális látogatást pár hónappal később felváltották a „többet nem érdekel a politika”-féle mondatok, felesége, Kim Kardashian viszont továbbra is Trumpot támogatta, így nagyjából egyértelművé vált, hogy a rap- és reality-vonalon mozgó család a republikánus oldal felé húz. Alighanem inkább személyi szimpátia, mintsem a sziklaszilárd politikai meggyőződés miatt.

Ma pedig úgy állunk, hogy a rapper független jelöltként indul a választáson, aminek sokak szerint Trump eléggé örül. 

A Paula és Paulinában kevesebb dráma volt

Kanye West korábbi politikai állásfoglalásáról vajmi keveset tudunk, de 2014-ben egyértelműen állást foglalt a demokraták oldalán: Barack Obamával fényképezkedett, többször anyagilag is támogatta a pártot. Egy évre rá, 2015-ben – egy díjátadón – már azzal borzolta közönsége kedélyeit, hogy ő alapvetően nem politikusnak való figura, de indul majd a 2020-as elnökválasztáson. Mint akkor fogalmazott, ez nem a személyéről szól, sokkal inkább az ötletekről, az új víziók megvalósításáról:

Amikor arról az ötletről beszélek, hogy elnök lennék, azt nem politikai értelemben mondom. Csak az emberiségről és az igazságról van véleményem. Ha van bármi, amit tehetek a változásért, amíg élek, állok elébe.

Akkor nem volt egészen világos, hogy ez médiahekk, netán valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állt a rapper, amikor ezt bejelentette, az viszont bizonyos, hogy 2016-ban egyáltalán nem szavazott, ám ha megtette volna, biztosan Trumpra adta volna a szavazatát – utóbbiról ő maga dicsekedett egy koncertjén, a kijelentést erős pfújolással fogadta a közönség.

Kijelentése azért is furcsa, mert a fekete előadóművészek, sportolók, celebek igen kis része vallja magát Trump-hívőnek (köztük van Mike Tyson és Dennis Rodman), a többség a demokrata oldalhoz húz, így tesz például Oprah Winfrey vagy Jamie Foxx, akik színes bőrű ikonokként Clintont támogatták.

A 2015-ös MTV Video Music Awards-on mesélt elnöki ambícióiról először. Fotó: Kevork Djansezian / Getty Images North America / Getty Images Via AFP

A közéleti kérdésekben nem túl sűrűn megnyilvánuló West 2016-ban személyesen is találkozott Trumppal, hogy kulturális kérdésekről vitatkozzon vele, mivel azt állította, Amerika tele van megoldatlan kérdésekkel az ügyben  – ilyen például a muszlimok helyzete. Állítólag a találkozó jól sikerült, a rapper ennek ellenére pár hónappal később  minden Trump-támogató anyagot eltávolított a közösségi oldalairól. A TMZ úgy tudja, nem volt elégedett az elnök addig meghozott döntéseivel és általános politikai ténykedésével. Úgy tudni, később lecsillapodott köztük a háborús hangulat (talán tetszett neki Trump ajándéka, miután elküldte Time magazinos, aláírt címlapképét a rappernek), mert 2018-ban már az ikonikus piros sapkában virított a nyílt utcán, továbbá arról írt Twitter-oldalán, hogy nem kell Trumppal egyetérteni mindenben, de szeretni még lehet – sőt, egyes hangok szerint még a 2020-as elnökjelöltségét is elnapolta volna négy évvel, csakhogy Trump tovább hivatalban maradhasson. Ezek után már Obamába is beleszállt, így kivívva a demokraták haragját: „Obama nyolc évig volt hatalmon, és Chicagóban semmilyen változás nem történt” – írta akkor. Szintén 2018-ban West már az Ovális Irodába látogatott egy ebédre, hogy szeretett elnökével találkozhasson.

A már jól ismert baseballsapkában lépett a kamerák és fotósok kereszttüzébe, ő maga is megjegyezte Trumpnak, hogy a fejfedőről próbálták őt lebeszélni, de nem hagyta magát, mert ez ad neki férfias energiákat (de azért az „újra” szót kivehetné a szlogenből, mert sértő a feketékre, akikhez sosem volt jó ez az állam).

Az egész nagyjából olyan volt, mintha Sacha Baron Cohen álruhában bement volna a Fehér Házba, hogy trollkodjon kicsit valamelyik új filmje apropóján, ám a történet  komolyra fordult: Kanye West ölelgette Trumpot, dicsérgette, sőt azt is kijelentette, hogy az elnök egy nap alatt lerendezte a gondokat Észak-Koreával – de

azt még ő se láthatta előre, hogy „egy ilyen faszagyerek fogja támogatni a kampányát”, mint amilyen ő.

A Fehér Házban 2018-ban. Fotó: Sebastian Smith / AFP

A fekete rapperközösséget nagyon megosztotta a találkozó: Snoop Dogg egyenesen azt írta, hogy West „olyan volt, mint egy Uncle Tom”, ami kimondottan durva sértésnek számít a közösségben. Ugyanis az amerikai angolban arra a fekete rabszolgára használták a kifejezést, aki megalázkodva behódol a gazdájának és elismeri, hangoztatja a bőrszíne miatti alsóbbrendűségét. A régi időkből fennmaradt jelző végigsöpört a neten, a T.I. művésznéven futó rapperkollégája pedig szégyenteljesnek, lélekáruló mutatványnak nevezte Kanye West Fehér Házban mutatott performanszát. Maga Trump pedig így írta le a találkozást:

Ez azért nem volt semmi.

Elérkezett 2019 januárja, amikor West még inkább Trump mellett tette le voksát egy Twitter-bejegyzésben. A zavaros szövegben arra célzott, agykontrollt alkalmaznak bizonyos szavazópolgárokon: „Trump bármikor, csakhogy tudjátok, ki mellett állok 2019-ben. Nem fognak beprogramozni! A feketék 90%-a demokrata párttal van, ez eléggé túlsúlynak hangzik nekem.”

Trumpnak jól jön a rapper indulása?

Ahogy a demokratáktól való elfordulása sem teljesen világos, úgy az sem, hogy miért döntött az indulás mellett Kanye West. Már csak azért is, mert például a független jelölteknek hamarabb kell jelentkezniük az elnöki pozícióért, minekután West hat államban nem is lehet rajta a szavazólapokon, mert kicsúszott a határidőből. Texasban, Észak-Karolinában, New Yorkban, Maine-ben, Új-Mexikóban és Indianában szinte nem is játszik – világít rá Nathan Gonzales választási szakértő.

Általában

egy ilyen celebindulás (amilyen idehaza Berki Krisztiáné is volt,még ha a két érintett sztárstátusza és teljesítménye között beláthatatlan távolság van is) a komolytalan kategóriába kerül.  

Donald Trump a legfrissebb felmérések alapján veszélyben tudhatja pozícióját Bidennel szemben. Az adatok alapján Kanye West sem segít neki, még ha nagyon nehéz is elképzelni, hogy egyáltalán megmozgasson olyan mennyiségű szavazatot, hogy érdemes legyen a politikai hatásokról beszélni.

Rachel Bitecofer politikai elemző szerint az egész egy nagy trükk a Trump-West-Elon Musk triótól, akik „így akarják a feketék szavazatait elvonni Bidentől”. A Wall Street Journal és az NBC News közvélemény-kutatása segít megérteni, ez miért lenne hasznos Trumpnak: Bident az 50 év alatti fekete férfiak 70%-a támogatja (hozzájuk lehet sorolni Kanye West rajongóit is), Trumpot viszont mindössze 17%-uk. Azaz bármilyen megoldás jól jön Trumpnak, ami csökkentheti a Bidenre szavazó színes bőrűek számát, így a demokrata politikus előnyét vele szemben.

Meglehet, nem Biden jár majd rosszul Kanye West indulásával. Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Képtelenség lenne egyedül finanszírozni a kampányt

Miután egy hete arról szólnak a hírek, hogy West felesége, Kim Kardashian belépett a milliárdosok klubjába (ami amúgy nem igaz egyelőre), adja magát a kérdés: egyedül tervezik finanszírozni az elnöki kampányukat? Érdemes feleleveníteni, hogy 2016-ban Hilary Clinton közel egymilliárd dollárt fektetett a végül vesztes kampányába, míg Trump kicsivel több mint hatszázmilliót költött. Bár rettenetesen sok pénze van a Kardashian-West családnak, ne felejtsük el, hogy pár éve majdnem csődbe ment a rapper, összvagyonuk pedig valahol kétmilliárd dollár környékén lehet a Forbes becslései szerint.

Ha minden pénzét ebbe fektetné, az sem térülne meg, vélekedik az anyagi vonzatról a Reutersnek Larry Sabato, a Virginiai Egyetem politológiai intézetének vezetője:

Még azelőtt is hosszú út van, hogy egyáltalán meggyőzzön minket arról, mennyire komolyak a szándékai.

Sabato úgy véli, komoly erőfeszítés sem hozna eredményt, mindössze a szavazatok pár százaléka landolna a rappernél. A szakember Evan McMullin indulását hozta példának 2016-ból, aki augusztusban vágott bele a kampányba és csak tizenegy államban szavazhatták rá a kései indulás miatt, így az összes szavazat 0,53%-át kapta meg, ami konkrétan semmit nem ért.

Új lemez előtt mindig nagy sajtóvisszhang

A mostanság miséket is celebráló és celebeket behálózó West új albumon dolgozik, ami hamarosan a boltokba kerülhet God’s Country címmel. Érdemes megfigyelni, hogy az utóbbi években három lemezt dobott piacra, melyek időben pontosan egybeestek a rapper valamely közéleti ámokfutásával. A The Life of Pablo stúdióalbum 2016 februárjában jelent meg, pár hónappal azután, hogy bejelentette, indulni fog a 2020-as választásokon. 2018 júniusában jött a Ye, akkoriban élte a piros baseball-sapkás korszakát és az előre bejelentett Trump-találkozó is ekkoriban esett meg (még egy riportert is kirakatott a New York-i divathétről). Közeledünk 2019 októberéhez, mikor a Jesus Is King megjelenik, ekkor már a feketék agykontrolljáról írogatott.

Az tiszta sor, hogy marketingben ügyes West, mindig generál kisebb-nagyobb balhékat lemezei megjelenése előtt, de még mindig nem tudni, hogy mennyire komoly az elnöki ügy. Papíron megválasztható: amerikai születésű, elmúlt harmincöt éves. Ám indulása inkább annak lesz a bizonyítéka, hogy az amerikai álomnak is megvannak a határai.

Korábban már írtunk arról is, hogy Dwayne Johnson elnöki terve miért lesz számára élete legnehezebb kérdése:

Kiemelt kép: SAUL LOEB / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.