Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Lelassították Bernie Sanders menetelését a demokrata szavazók

A Demokrata Párt középutas szárnya feltámadt az előválasztás legfontosabb napján. Joe Biden lelassította a párt balszárnyát képviselő Bernie Sanderst, aki arra számított, a mai nap bebiztosítja végső győzelmét. A két nagy öreg küzdelme azonban még korántsem ért véget.

A Demokrata Párt előválasztásának legfontosabb napját tartották helyi idő szerint kedden az Egyesült Államokban, ahol 14 államban dönthettek a párt választói arról, hogy kit szeretnének indítani Donald Trump ellen a novemberi elnökválasztáson.

A tét nagy. Az elnökjelölt személyéről hivatalosan a nyáron tartandó elnökjelölő gyűlésen döntenek az egyes államokból érkezett delegáltak, akik az előválasztásokon voksoló választók döntése alapján szavaznak az elnökjelöltre. A győzelemhez 1991 delegált szavazata szükséges, és mai szuperkedden 1357 delegált sorsáról dönthetnek a demokrata választók.

Alig pár napja még úgy tűnt, hogy a párt balszárnyát képviselő Bernie Sanders vermonti szenátor ma este be tudja biztosítani végső győzelmét, és gyakorlatilag megállíthatatlan lesz a még hátralévő előválasztásokon. A mérsékelt, középutas politikát képviselő Joe Biden egykori alelnök, aki az első előválasztásokon csúfosan leszerepelt, azonban nagy erővel tért vissza a versenybe, és 9 államban sikerült győznie, köztük a második legnagyobb fogásnak számító Texasban, ahol 228 delegált sorsa a tét.

Sanders ugyanakkor megnyerte a 14 állam közül a legnagyobbat, a 415 delegáltat adó Kaliforniát, de azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy győzelme pontosan mekkora, és azzal mennyi delegáltat sikerült megszereznie. És ezt lehet, hogy csak több nap múlva lehet csak megtudni.

A legfrissebb (magyar idő szerint reggel tíz órai)  adatok szerint Biden 453, Sanders pedig 382 delegálttal rendelkezik, de ebben még nincsen benne minden szuperkeddi állam, és a számok nagyot változhatnak az elkövetkező órákban, ahogy érkeznek a hivatalos eredmények.

(Cikkünket frissítjük a legfrissebb eredményekkel)

A nagy visszatérő

Az este nagyon jól kezdődött a Demokrata Párt mérsékelt, középutas szárnyát képviselő Joe Bidennek. Barack Obama egykori alelnöke magabiztosan hozta Virginiát, Észak-Karolinát és Alabamát, annyira, hogy az amerikai sajtó már rögtön a szavazóhelyiségek bezárása után, az exit-pollok alapján őt nevezték meg győztesnek ezekben a déli államokban, jelezve, hogy nem csak győzött, de nagyon győzött.

Később Biden további jó eredményeknek örülhetett: megnyerte Tennessee, Oklahoma, Arkansas, Minnesota és Massachusetts államokat. Legnagyobb eredménye azonban Texas megnyerése volt, ahol szoros küzdelemben győzte le Sanderst (92 százalékos feldolgozottság mellett Biden 34 százalékon, Sanders 30 százalékon áll).

Egy hete még úgy tűnt, hogy Biden kampányának vége van, és Bernie Sandersnek van a legnagyobb esélye a végső győzelemre. Aztán jött Biden nagy győzelme a Dél-Karolinában tartott előválasztáson, és az mindent megváltoztatott. A volt alelnök kampánya január óta mondogatta, hogy a nagyszámú fekete szavazóval rendelkező déli állam lesz az, ahol igazán beindul kampánya, és várható is volt győzelme, de az mégis nagy meglepetés volt, hogy a választók majdnem a fele őt választotta.

A közvetlenül a szuperkedd előtt aratott győzelme óriási lendületet adott kampányának, amit csak még jobban felerősített, hogy magabiztos győzelem hatására gyorsan visszalépett a szintén a mérsékelt szavazókat megszólító Amy Klobuchar és Pete Buttigieg és rögtön be is álltak a volt alelnök mögé.

Lelassult a progresszív gyorsvonat

Bernie Sanders kampánya tudta, hogy az este nem fog jól indulni a vermonti szenátornak. Várható volt, hogy a párt balszárnyának jelöltje nem fog jól teljesíteni az első eredményeket közlő déli, jellemzően konzervatív államokban, ahol a demokrata választók jelentős része fekete, akiket Sanders nem tudott hatékonyan megszólítani – pont úgy, mint négy éve, amikor Hillary Clintonnal küzdött meg a demokrata elnökjelölti címért.

Sanders az eredményeket csak későn közlő nyugati államokra számíthatott, főleg a legnagyobb trófeának számító Kaliforniára, ahol 415 delegált sorsa a tét. A vermonti szenátor nem véletlenül tartotta legnagyobb kampányrendezvényeit Kaliforniában.

Sanders az első győzelmét saját államában, Vermontban aratta, ahol 2016-ban a szavazatok több mint 85 százalékát szerezte meg Hillary Clintonnal szemben. Rossz hír támogatói számára, hogy idén a voksok alig több mint felét szerezte meg, az adatok 76 százalékos feldolgozottsága mellett. Ezután több óra telt el, mire az amerikai sajtó újabb győzelmet jelzett neki, a 64 delegáltat adó Colorado államban, majd Utah államban.

Sanders: nyerni fogunk!

Sanders még a texasi és kaliforniai eredmények nyilvánosságra hozatala előtt mondott beszédet vemonti kampányváró rendezvényén, amikor az eseményeket követő amerikaiak még a televíziók előtt ültek, helyi idő szerint este tíz órakor. A szenátor azzal kezdte:

Magabiztosan kijelenthetem, hogy el fogjuk nyerni a demokrata elnökjelöltséget.

Közölte, olyan mozgalmat vezet, amit szembeszáll a gazdasági és politikai elittel, a Wall Sreet, a gyógyszergyárak és az egészségügyi biztosítók kapzsiságával, és a klímaváltozásért felelős olajcégekkel. Kiemelte, ő a legesélyesebb Trump legyőzésére, mert olyan kampányt vezet, ami megszólítja a fiatalokat, és a munkásosztályt, és lelkes tömegeket vonz a novemberi elnökválasztásra, hogy rá szavazzanak. Ehhez pedig új politikára van szükség, nem a régi langymeleg ígéretekre, utalva Bidenre, és a középutas, mérsékelt demokratákra.

Sanders kijelentette, óvatosan optimista, hogy az este folyamán meg fogja nyerni a legnagyobb államot, Kaliforniát. 

Ez végül igaznak bizonyult. Az AP amerikai hírügynökség a kaliforniai szavazóhelyiségek bezárása után, az exit-poll felmérések alapján közölte, hogy Sanders nyert az államban. Ezzel a legfontosabb győzelmet ő aratta. Hogy ez pontosan mekkora győzelem lesz, azaz, hogy mennyi delegáltat mondhat magáénak a 415-ből, azt még nem lehet tudni, és lehet, hogy még több napig nem is derül ki.

Biden: egyesítem az országot

Biden csak pár perccel Sanders beszéde után jelent jelent meg saját eredményváróján, hogy beszédet mondjon támogatói előtt. A volt alelnök nagy lelkesedéssel vetett magát a beszédbe, Sanderséhez hasonló, de nem annyira radikális programját, egészségügyi reformot, megfizethető egészségügyi ellátást és oktatást ígérve az embereknek, és küzdelmet a klímaváltozás ellen. A munkás- és középosztályt megszólítva kijelentette:

Nem a Wall Street építette fel ezt az országot, hanem ti.

Olyan jelöltként állította be magát, aki gyógyítani tudja az országot, aki egyesíti az embereket, és nem megosztja, mint Trump

Nem lehetünk olyan, mint Trump

— jelentette ki Biden, egy nem is olyan finom utalásként Sandersre, akinek támogatóit gyakran hasonlítják Trump támogatóihoz.


Biden beszédét tiltakozó zavarták meg, akiknek sikerült feljutniuk a színpadra, nagy riadalmat okozva. A jelenet felvetette a kérdés, hogy Bidennek és Sandersnek nem járna-e ki a Secret Service védelem, amit Trump már egy évvel az elnökválasztás előtt megkapott.

A vesztesek

A nap nagy vesztese Elizabeth Warren. A liberális szenátor tavaly ősszel még vezette a mezőnyt, de már az első előválasztásokon csalódást keltő eredményeket ért el. A mai választásokon ez folytatódott, rendre messze lemaradt Biden és Sanders mögött, de az igazán nagy meglepetés, hogy nem tudta hozni saját államát, Massachusetts-t.

Elizabeth Warren szenátor egy michigani kamányrendezvényen. Fotó: AFP/ Scott Olson/Getty Images

Egy hozzá közel álló magas rangú demokrata tisztségviselő még a texasi és a kaliforniai eredmények nyilvánosságra kerülése előtt azt mondta a CNN-nek, hogy a massachusettsi szenátor nem akar kiszállni a versenyből, és alternatívát akar kínálni Biden és Sanders mellett a demokrata választóknak. Ugyanakkor elismerte, hogy egyre reménytelenebbnek tűnnek az esélyei.

A másik nagy vesztes Michael Bloomberg, aki abban bízott, hogy Biden kampánya összeomlik, mire az előválasztási verseny eljut a szuperkeddig, és ő léphet elő, mint a mérsékelt szárny megmentője, valaki, aki képes lesz legyőzni Sanderst, és utána Donald Trumpot az elnökválasztáson. Nem jött be. A New York-i milliárdos egyetlen egy győzelmet könyvelhetett el magának, a nem igazán jelentőségteljesen Amerikai Szamoában.

Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztük

– ismerte be a CNN-nek Bloomberg egy tanácsadója, már akkor, amikor még csak az első államokban elért eredményeit lehetett tudni. A Guardian tudósítója szerint Bloomberg eredményváró rendezvényén idegesen nézegettek körben a milliárdos támogatói és kampányának tagjai.

A nagy kérdés, hogy ezek után Bloomberg visszalép-e a versenyből, és beáll-e a milliárdjaival Biden mögé. Kampánya az este ezzel kapcsolatban csak egy semmit sem megválaszoló közleményt tett közzé, amit kétféleképpen lehet értelmezni: marad, vagy feladja.

A kiemelt képen egy szavazó választ Virginia államban, a demokrata előválasztáson. Fotó: AFP / Samuel Corum/Getty Images/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik