Nagyvilág

4,5 millió idő előtti halálesetet okoz évente a légszennyezettség

Világszerte 4,5 millió idő előtti halálesetet okoz évente a légszennyezettség, amely ráadásul évente 2900 milliárd dolláros terhet ró a gazdaságokra.

A számokat a Centre for Research on Energy and Clean Air (Energia és Tiszta Levegő Kutatóközpont – CREA) és a délkelet-ázsiai Greenpeace szerdán mutatta be.
A halálesetek meghatározásakor azoknak a részecskéknek és más káros anyagoknak a hatásából indultak ki, amelyek a fosszilis tüzelőanyagok használata során keletkeznek. Emellett figyelembe vették a korábban már megjelentetett tudományos eredményeket is.

Csak Kínában 1,8 millió, Indiában egymillió a légszennyezettség miatt idő előtt elhunytak száma. Az Európai Unióban 398 ezer halálos áldozattal számolnak évente, míg az Egyesült Államokban 230 ezerrel. Minden esetben három forgatókönyv középértékét vették figyelembe.

Az eredmények némileg túlszárnyalják az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becsléseit, amelyek szerint évente 4,2 millió haláleset vezethető vissza a szennyezett levegőre.

Konkrét halálokokként a szívbetegségeket, a tüdőrákot, valamint elsősorban gyerekek esetében a légzőszervi megbetegedéseket említették. Aki Újdelhiben él, arra a légszennyezettség olyan egészségügyi terhet ró, mintha naponta elszívna tíz szál cigarettát.

Az elemzés szerint a légszennyezettség okozta világszintű költségek naponta 8 milliárd dollárra rúgnak. Ez a világgazdaság teljesítményének 3,3 százaléka. Különösen magasak a költségek Kínában (900 milliárd dollár), az Egyesült Államokban (610 milliárd dollár) és Indiában (150 milliárd dollár).

A fosszilis tüzelőanyagok okozta légszennyezettség egészségünket és gazdaságunkat is fenyegeti

– mondta el Minwoo Son, a Greenpeace szakértője. Mint kifejtette, a megoldás egyszerű: „megújuló energiákra, a dízel- és benzinmotorok lecserélésére és a tömegközlekedési hálózat kiépítésére van szükség”.

A tudósok szerint a messze legsúlyosabb egészségi következményeket a szállópor okozza. További káros anyagok a nitrogén-dioxid és az ózon. A tüdőrákos esetek 29 százaléka, a szívbetegségek és szívrohamok egynegyede vezethető vissza a légszennyezettségre.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA-AAP/Erik Anderson)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik