Keserű volt a PiS öröme az október 13-i választás után. Hiába biztosították be a hatalmukat újabb négy évre a törvényhozás alsó házában, nem sikerült megközelíteniük a vágyott 260 parlamenti helyet, amely megágyazhatott volna egy alkotmánymódosító koalíció kialakításának. A választás legnagyobb meglepetése, hogy két mandátummal elbukták a felsőházat, amely így ellenzéki többséggel – ha nem is blokkolja majd, de – lassíthatja a PiS rendszerátalakítási törekvéseit.
Mindent elmond ugyanakkor a rendszerről, hogy miután Jaroslaw Kaczyński pártja nem tudott rávenni két független szenátort, hogy álljon át a kormánypárt oldalára, a PiS arra kérte a Legfelsőbb Bíróság nemrég létrehozott és erősen átpolitizált kamaráját, hogy vizsgáljon felül hat olyan választókerületi eredményt, amelyek miatt a PiS elesett a szenátusi többségtől. Szimbolikus jelentőségén felül a felsőházi többség valódi potenciálját a többi között az adja, hogy két tagot jelölhet a sokat vitatott Nemzeti Bírósági Tanácsba, közreműködik a Nemzeti Monetáris Tanács munkájában, alkotmánymódosítási ügyekben pedig megkerülhetetlen.
Ráadásul emellett belső hatalmi harcok is feszítik a PiS-t. A végletekig központosított magyar kormánnyal ellentétben a lengyel végrehajtó hatalmat jelenleg három hatalmi csoport alkotja: a fomálisan Mateusz Morawiecki miniszterelnök, de valójában Kaczyński által által irányított PiS, a Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter (egyben főügyész) vezette Szolidaritás Lengyelország, illetve Jaroslaw Gowin tudományügyi miniszter Szövetség pártja. Mivel a koalíciós partnerek növelték támogatottságukat a választáson, Ziobro pedig Morawiecki egyik legfőbb politikai riválisa, ezért a legkisebb kormányon belüli vita is rendszerszintű egyensúlytalanságokhoz vezethet. Noha Morawiecki kormányfői pozíciója egyelőre stabilnak tűnik, a jóval radikálisabb igazságügyi miniszter – Polt Péter lengyel, politikai értelemben jóval befolyásosabb megfelelője – mindent elkövet, hogy elmozdítsa vagy legalábbis meggyengítse riválisát.
Párhuzamok és rendszerszintű különbségek
Mindeközben a hatalom de facto központja továbbra is kívül esik a lengyel alaptörvényben lefektetett kereteken. Lényegében egyetlen személy körül koncentrálódik: a semmilyen alkotmányos felelősséget nem viselő, elszámoltathatatlan pártelnök, Kaczyński körül.
Ez azt jelenti, hogy a kormányzati stratégiai tervezés sem a miniszterelnökségen, hanem a Nowogrodzkán (a PiS pártszékházának otthont adó utca neve Varsóban) zajlik. Míg a foglyul ejtett intézmények a Nowogrodzka utasításai szerint járnak el, Kaycznski informális hatalomgyakorlásának megkérdőjelezhetetlenségét sem belföldön, sem pedig külföldön nem vitatják. Pártja annak ellenére képes volt megszilárdítani a hatalmát, hogy az elmúlt egy évben szinte minden hétre jutott egy, a kormányt rossz színben feltüntető botrány. Augusztusban lemondott Lukasz Piebiak igazságügyminiszter-helyettes, miután kiderült, hogy személyesen koordinálta a közösségi illetve a kormányközeli médiában zajló, rendszerkritikus lengyel bírók ellen irányuló lejárató kampányt. Piebak és több munkatársa a Twitteren kapcsolatban állt egy Emilia nevű felhasználóval, aki az igazságügyi minisztérium és a kormánymédia között közvetíthetett, valamint Piebiak jóváhagyásával lejárató anyagokat terjesztett a kormány igazságügyi reformját kritizáló bírókról.
Azonban a 2015 óta kialakított intézményes környezet lehetővé tette, hogy a PiS jelentősebb politikai következmények nélkül átvészelje a botrányokat. A fenti esetből nemcsak érintetlenül került ki Piebak felettese, Ziobro, de az ügyészség ilyenformán nem vizsgálja például a pártelnököt személyesen érintő Kaczyński-szalagokat sem. Lengyelország valódi vezetője Orbán Viktorhoz hasonlóan három lépcsőben szilárdította meg a hatalmát. Miután kiüresítette és/vagy foglyul ejtette a főbb demokratikus intézményeket (törvényhozás, Alkotmánybíróság, főügyészség, számvevőszék), a szabályok átírásával egyenlőtlen játékteret alakított ki (egy részrehajló választási bizottság és Nemzeti Bírói Tanács létrehozásával), végül a rendelkezésére álló állami erőforrások bevetésével (a többi közt a propagandacsatornává alakított lengyel közmédián keresztül) mindent megtett, hogy delegitimálja politikai ellenfeleit.
A csomag része az úgynevezett morális pánikkeltés is, a „belső ellenségekkel” – így a bevándorlókkal és az LGBTQ-közösséggel – szembeni félelemkeltés, amely a kulturális alapú szorongásokra rájátszva csatornázza át a választói frusztrációkat a kisebbségi csoportok irányába. Miközben a lengyel kormány a lengyel katolikus egyházzal egybecsengően „szivárványos terroristákkal” riogatott a kampányban, Kaczyński az egyház szerepét hangsúlyozta a tradicionális lengyel családi értékek védelmében, továbbá kirekesztő módon nihilistának bélyegzett meg mindenkit, aki bírálni meri a pedofilbotrányoktól hangos intézményt.
Fontos szerepet játszik a rendszer fenntarthatósága szempontjából, hogy a PiS-kormány soha nem látott pénzügyi támogatást ígért a főbb választói bázisának: a gyermekes családoknak, a nyugdíjasoknak és a gazdáknak. Noha a program gazdasági szempontból aligha fenntartható, a közvélemény a társadalmi igazságosság egyfajta igazolását látja benne, amelynek következtében a PiS elsősorban az alacsonyabb jövedelműek körében az „emberek pártjaként” tudta pozicionálni magát, amely betartja az ígéreteit.
Féknyomok
Kaczyński várakozásaival ellentétben az orbáni rendszer azonban még korántsem bontakozott ki teljesen. Lengyelország valahol félúton helyezkedik el a versengő tekintélyelvű rendszerek és az úgynevezett csökkentett értékű demokráciák között. Ráadásul a szenátus mellett további rendszerszintű különbségek fékezhetik a demokrácia leromlását. Ilyen például a többszintű kormányzati rendszer, a központi adminisztráció ellensúlyaként működő, nagyfokú pénzügyi és politikai mozgástérrel rendelkező vajdaságok, a plurális médiapiac, a politikai értelemben egyelőre még független akadémiai és civil környezet. Mindezeknél is meghatározóbb lesz a rezsim szempontjából, hogy jövő májusban ki nyeri majd az elnökválasztást. A lengyel alkotmány ugyanis a végrehajtó hatalom sajátos egyensúlyát írja elő az elnöki hivatal és a parlament között, amelynek értelmében bármilyen elnöki vétót csak a Szejmben jelenlévők 60 százalékával lehet felülírni.
Bár Andrzej Duda államfő továbbra is az egyik legnépszerűbb politikus, a PiS várhatóan nem hagy fel a további rendszerátalakító kezdeményezéseivel, épp ellenkezőleg: minden erővel igyekszik majd bebiztosítani a hatalmát egy esetleges szoros elnökválasztás esetére. A párt a választások közeledtével javaslatot tett például egy új, médiát szabályozó testület létrehozására, illetve a rágalmazási törvény szigorítására. Vagyis nem kizárt, hogy ha egyszer amerikai nyomásra nem tudják véghez vinni a lengyel média úgynevezett piaci „reponolizációját”, akkor az újságírókat igyekeznek majd jogszabályi alapon korlátozni. Ugyancsak aggodalomra ad okot az a korábbi javaslat, amely a parlamenti mentelmi jog megszüntetésével lehetővé tenné, hogy a főügyész kérésére őrizetbe lehessen venni a képviselőket.
Kaczyński megígérte továbbá, hogy befejezik az igazságszolgáltatás átalakítását, amely egyben lehetőséget biztosítana ország összes bírójának átvilágítására, ami újabb feszültséget okozhat az Európai Unió és Lengyelország viszonyában. Éppen ezért különösen fontos, hogy a jelenleg három politikai blokkot alkotó lengyel demokratikus ellenzék képes legyen közös jelöltet állítani a jövő májusi elnökválasztásra, mert a szenátusi többség és a köztársasági elnöki poszt birtokában már nemcsak a lengyel demokrácia további leromlását tudnák megakadályozni, de hosszú távon megágyazhatnának egy befogadóbb, stratégiai együttműködésen alapuló ellenzéki kultúrának is.
A szerző politológus, a Varsói Egyetem Európáért Központjának vendégelőadója. A cikk a Visegrad Insight DemocraCE projektjnének keretében készült.
Kiemelt kép: Artur Widak/NurPhoto/AFP
