Egyelőre nem láthatjuk, Donald Trump megválasztása hogyan fog hatni a gyakorlatban Amerika közel-keleti politikájára, mondja Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) kutatója és a Corvinus tanársegédje. A külpolitikai döntéshozatalnak az elnök csak egyik (bár kétségkívül legfontosabb) szereplője, de ott vannak mellette a különböző minisztériumok és más intézmények, például a hírszerzési ügynökségek, vagy épp a szenátusok, amelyek komoly befolyással bírnak.
Szalai szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján is azt láthatjuk, hogy
Mindenesetre a kampány során elhangzott nyilatkozatokból kiindulva határozottabb önérdek-érvényesítést várhatunk Washington részéről a Közel-Keleten, mondja Szalai. Szerinte ez magába foglalhatja az Iszlám Állammal és a szíriai kormányzattal szembeni fokozottabb fellépést, Izrael hangsúlyosabb támogatását, illetve az iráni rezsimmel elindult közeledési folyamat megállítását vagy akár visszafordítását. Ezek a lépések viszont nem jelentik feltétlenül az amerikai jelenlét növelését a térségben.
Szalai szerint az Obama-adminisztráció külpolitikájának talán legfontosabb következményének azt tekinthetjük,
Bizalmi válság és politikai konfliktusok sora jelent meg a szaúdi, a török és az izraeli kapcsolatokban is. Nagy kérdés szerinte, hogy ezeket Trump hogyan fogja tudni kezelni, illetve hogy a közel-keleti partnerek hogyan tekintenek majd az új kormányra.
Szalai szerint a Trump-elnökségre Tel-Avivból pozitív hozzáállást várhatunk, Rijádból és Ankarából viszont ellentmondásos hírek érkeznek: egyrészről sem a törökök, sem a szaúdiak nem voltak teljesen elégedettek az Obama-adminisztráció politikájával, másrészről viszont még nem tudják pontosan, hogy mit várhatnak Trumptól.
A kormányváltást mindkét ország megpróbálja majd kihasználni a saját érdekében:
- Törökország már a gratulációval üzent a megválasztott elnökjelöltnek, hogy kérik Fetfullah Gülen kiadatását (akit a júliusi puccskísérlet főszervezőjének tekintenek),
- Szaúd-Arábia pedig minden bizonnyal biztatni fogja az új adminisztrációt az iráni rezsim elleni fellépésre.
A közel-keleti konfliktusok szempontjából Szalai szerint nagyon fontos lesz az új elnök beiktatásáig tartó két hónap. Ebben az átmeneti időszakban a különböző szereplők – Oroszország, Törökország, az iraki vagy szíriai kurdok, az Aszad-kormány stb. – megpróbálhatják megváltoztatni az erőviszonyokat (például az oroszok lerohanhatják a szír ellenzéket, a szaúdiak Jement, a törökök pedig a kurdokat), és kész helyzet elé állítani az új adminisztrációt. A jelenlegi részvétel a moszuli és az észak-szíriai hadjáratokban nagy valószínűséggel nem fog változni, de újabb amerikai kezdeményezésre januárig nem számíthatunk.
