Az utóbbi hetekben a kedves magyar választópolgárokon kívül az egész világ élvezhette a nosztalgia fantasztikus találmányát. Kezd ugyanis rendesen összeveszni a világ egyetlen valódi szuperhatalma és az az ország, amelyik valaha szuperhatalom volt, és most is nagyon szeretne annak látszani. Nem a brit birodalomra gondolok, hanem Oroszországra, amivel – ahogy említettem – egyre romlik az Egyesült Államok viszonya.
A héten annyi történt, hogy Oroszország felfüggesztette az amerikaiakkal 2000-ben kötött megállapodást, ami szerint a nukleáris lefegyverzésért összesen 34 tonna fegyvercélú plutóniumot égetnek el erőművekben. A felfüggesztés azért borzolja a kedélyeket, mert az Egyesült Államok ezt könnyen értelmezheti a nukleáris fegyverkezés újrakezdéseként. Mondjuk, valószínűleg nem az.
Elment az Aszad
A másik fontos esemény, hogy az Egyesült Államok felfüggesztette az oroszokkal kiépített kétoldalú kapcsolatokat Szíriában. Eszerint nem fog megépülni az az orosz-amerikai koordinációs központ, amelyről korábban megegyeztek. Ez még önmagában nem jelentené azt, hogy feladnák a tárgyalásokat a szír békéről, de az egyeztetések eddig sem voltak annyira komolyak.
A kétoldalú kapcsolatok felfüggesztése azért is érthető, mert több konfliktus is volt a két ország között az utóbbi hetekben. Először az amerikai légierő bombázta a szír hadsereget Deir ez-Zor-nál, majd az Aleppóba tartó segélyszállítmányt lőtték szét az oroszok. Azért sem tárgyalhatott korábban igazán komolyan a két fél Szíriában, mert alapvetően mások a céljaik.
Miközben Oroszország teljesen nyíltan állt be az Aszad-kormányt támogató síita tengelybe, az Egyesült Államok sokáig látványosan nem tudta eldönteni, mit is csináljon. Egy dolog volt biztos, hogy Amerika a Szaúd-Arábia, Izrael, Törökország alkotta szunnita tengely felé húz, a síiták ellenében. (Izrael senkit ne tévesszen meg a felsorolásban, természetesen nem gondolom, hogy szunnita muszlimok lennének, de annyira rettegnek Irántól és a Hezbollah-tól, hogy bármit megtennének ellenük.)
FSZB? Ef hát!
Oroszország és az Egyesült Államok így egyre konkrétabban áll szemben egymással Szíriában. De nem csak ezen a téren romlik a két ország közötti viszony. A Moszkvába küldött amerikai diplomaták egy ideje nagyon panaszkodnak arról, hogy az FSZB (Szövetségi Biztonsági Szolgálat), a KGB utód-titkosszolgálata folyamatosan zaklatja őket. Ráadásul egészen pitiáner módon: megmérgezik a kutyájukat, betörnek a lakásaikba és a szőnyegre szarnak, és volt olyan is, hogy egy amerikai diplomata italába egy FSZB-s ügynök rakott GHB-t (ismertebb nyelvén Ginát).
Közben az Egyesült Államok belpolitikájában egyre durvábban rémisztgetnek az oroszokkal. Az utóbbi időben nem nagyon volt olyan szivárogtatás vagy támadás, amit ne sikerült volna Oroszországra fogni. A Demokrata Konvenció emailjeinek feltörését ugyanúgy, mint a Snowden-szivárogtatásokat. Sőt, a demokrata pártban és a republikánusok Trump-ellenes részén egyre többször rémisztgetnek azzal, hogy Trumpot is az oroszok fizetik. Erre semmi bizonyíték nincs egyébként, azon kívül, hogy Trump látványosan odavan Vlagyimir Putyinért (ez már önmagában elég kínos), és hogy a volt kampányfőnöke, Paul Manafort korábban Putyin-közeli oligarchákkal üzletelt.
Ó, rossz ország
De nagyon rég volt annyira rossz híre Oroszországnak Amerikában, mint most. Az amerikai közvélemény látszólag bármilyen oroszellenes elméletet képes elhinni, akár van valódi alapja, akár nincs. Ez részben azért van, mert orosz lobbi igazán soha nem volt, és most sincs Washingtonban, miközben például a kínai lobbi kifejezetten erős. Nem véletlen, hogy Kínát, ami sokkal inkább szuperhatalom, mint Oroszország, nem vádolják meg mindennel, vagy ha igen – mint azt Trump tette többször is -, azonnal kinevetik érte.
Az oroszellenes rémisztgetésre csak ráépül az, hogy az amerikai hadsereg egy része (és bár hadsereget írok, valójában a hadseregről, a hadiiparról és a kongresszus hadászathoz közeli részre gondolok) régóta nagyon szeretné kiélezni az Oroszországgal szembeni ellentétet. Az amerikai hadsereg soha nem szerette azokat a harcokat, amiket az utóbbi évtizedekben vívtak. Olcsó, piszkos, sivatagi harcok voltak ezek, nehezen megnyerhetőek, és szinte semmit nem lehet belőlük profitálni.
Az igazán tökéletes háború ehelyett egy klasszikus NATO vs. Varsói Szerződés konfliktus lenne tankhadosztályokkal, vadászgépekkel, konvencionális háborúval. De erről kár ábrándozniuk, soha nem lesz már ehhez hasonló háború sehol, az új típusú hadviselés még a lehetőségét is kizárja. Ennek ellenére hajtja ezt a konfliktust a hadsereg, Philip Breedlove, az amerikai haderő európai parancsnoka például éveken keresztül hazugságokat jelentett hazafelé, hogy az ukrán konfliktust még jobban kiélezze.
Vár állott, most szír halom
És a helyzet csak rosszabb lehet az elnökválasztás után. Barack Obama egyik legfontosabb hagyatéka az, hogy a sikertelen iraki háború után nem vonult be Szíriába elkövetni ugyanazt a hibát. Ezt egyik mostani elnökjelölt sem fogja megtenni. Illetve Trumpban igazán senki nem lehet biztos, mert a macsó mondatok ellenére nem igazán tudni, mit szeretne csinálni. Hillary Clinton viszont kifejezetten durva héja az amerikai kormányzaton belül. Nemcsak a vezérkarral és a tábornokokkal van nagyon jóban, de határozottan intervenciópárti is. Ha Clinton lesz az elnök, Obamától elvehetik ezt a fontos hagyatékot.
Kérdés, hol újulhat ki ez a konfliktus a két ország között. Ukrajnában, ahol az amerikai hadsereg igazán szeretné vagy Szíriában, ahol valamivel kevésbé. Szíria kapcsán erre több esély látszik, főleg, hogy mostanában olyan jelenetek történnek, mint az alábbi.
Itt Joseph Dunford tábornoknak tették fel azt a kérdést, hogy miért nem zárják le egyszerűen a légteret az orosz gépek előtt. A tábornok válasza az, hogy azért, mert a no-fly zóna háborúhoz vezetne, az oroszok nem hagynák, hogy ne engedjék felszállni a gépeiket. Ekkor John McCain volt elnökjelölt, volt háborús rab, volt katona felállt és iszonyatosan leteremtette a tábornokot, hogy ilyen nyíltan egyszerűen nem utasíthatja el a no-fly zónát. Egészen rémisztő, amikor már az amerikai hadsereg próbálja nyugtatgatni az amerikai szenátust, hogy ne akarjanak háborúzni.
És mi, magyarok, hova álljunk?
Ennél még sokkal érdekesebb és fontosabb kérdés, hogy egy amerikai-orosz konfliktus esetén hova állna Magyarország. A válasz eddig viszonylag határozottan az lett volna, hogy Amerika mellé. Nemcsak NATO-tagok vagyunk, de alapvetően Németország a legközelebbi szövetségesünk, és egy háború esetén oda állnánk, ahova a németek.
Az orosz kapcsolat viszont sokkal erősebb most, mint a rendszerváltás óta bármikor. Ráadásul Budapesten hemzsegnek az orosz kémek, akik valószínűleg Oroszország felé tolnák el Magyarországot. Ennek ellenére a német befolyás még mindig sokkal erősebb Magyarországon, mint bárki másé. Ha a németek Amerika mellett döntenek, akkor valószínűleg mi is azt fogjuk tenni. Vagy mi leszünk a következő Svájc, és kihúzzuk választás nélkül.
Jól szokott sikerülni.
