A korábbi példákból kiindulva a döntés hosszú távon aligha befolyásolja a német-török kapcsolatokat. Európában már több ország, köztük Ausztria, Franciaország és Svédország is elismerte az örmény népirtást. A legtöbb történész egyetért abban, hogy az örmények ellen elkövetett tömeggyilkosság népirtás volt. A német határozat meghozatala mégis több szempontból különleges.
Az első világháború során, amikor az oszmánok az örmény nép deportálásába kezdtek, Németország volt legfőbb szövetségesük. Liman van Sanders német tábornok volt az, aki részéről először bocsánatkérés hangzott el. Sanders az első világháború alatt az Oszmán Birodalom katonai tanácsadója és az oszmán hadsereg parancsnoka volt. 1921-ben tanúvallomást tett a fiatal örmény perében, aki halálos merényletet követett el Mehmet Talat pasa, oszmán külügyminiszter, az örmény népirtás megszervezője ellen.
A holokauszt árnyékában a német döntés még jelentősebbé válik. A zsidóság ellen elkövetett bűntettek kapcsán az 1940-es években Raphael Lemkin lengyel jogász megalkotta a genocídium, azaz a népirtás kifejezést, ami szorosan kötődik a holokauszthoz, ami magyarázatot adhat arra, hogy a törökök miért tiltakoznak olyan hevesen ellene.
A német törvényhozók kényesen ügyeltek a határozat szövegének megfogalmazásakor arra, hogy kitérjen Németország elismert bűnösségére is:
ugyanakkor tisztában vagyunk a holokauszt egyedi jellemzőivel, amiért Németország vállalja bűnösségét és teljes felelősségét.
Az időzítés továbbra is érdekes. A határozat kihirdetésének kézenfekvő időpontja a tavalyi év, a népirtás századik évfordulója lett volna. Az örmények többsége már elfogadta a tényt, hogy a genocídium határozatba való foglalása hosszú folyamat, amely bár önmagában szolgál némi szimbolikus elégtétellel, de nem képes rávenni a török államot arra, hogy kárpótolja az 1915-ben elhunytak leszármazottait. 2015 után úgy tűnt, ideje továbblépni.
Következmények
Németország több mint hárommilliós török lakosságával sok szempontból Európa második Törökországa. A Népi Demokratikus Párt (People’s Democratic Party – HDP), amely a legutóbbi török választásokkor a szavazatok 10 százalékát szerezte meg, Németországban nagyobb támogatást élvez, mint Törökországban. Az örmény indítvány legfőbb képviselője Cem Ozdemir volt, aki a Németországi Zöld Párt (Germany’s Green Party) társvezetője és a HDP egyik legerősebb szövetségese.
Törökországban a HDP több egy kurd pártnál, mára már az országban élő kisebbségek ernyőszervezetévé vált. A legnagyobb kurd városban, Diyarbakirban az 1915-ös örmény mészárlásról való megemlékezés jegyében újjáépíttetett egy örmény templomot, és emlékművet emelt az áldozatok tiszteletére.
Erdogan első miniszterelnöki terminusában a katonaságot és a régi kemalista (Mustafa Kemal Atatürk neve után) intézményeket támadta, amelyek az általa kritizált „elitista” szekuláris értékeket képviselték. Teret adott a kurdok jogainak kiterjesztésére, és olyan tabuk társadalmi megvitatását tette lehetővé, mint a török keresztény kisebbség megsemmisülése. Törökország nem volt többé egyetlen etnikai csoport, a török nép hazája.
Erdogan az új terminusban már tekintélyelvű kormányzásra készül. Olyan többséget képzel el a parlamentben, amely megszavazza alkotmánymódosító javaslatait, és végrehajtó hatalomhoz juttatja. Megfosztja a HDP parlamenti képviselőit mentelmi joguktól, hogy bármikor terrorizmus vádjával eljárás alá vonhatóak legyenek. Az így felszabadult helyeket pedig a hozzá hű politikusokkal tölti fel.
A Bundestag döntése csak tovább nehezíti az örmény-török HDP dolgát. Aydan Ozoguz, Németország integrációért felelős biztosa arra figyelmeztet, hogy Erdogan és a török ultranacionalisták “erőre kapnak” a genocídiumról szóló határozat elfogadásától. Törökország kisszámú örmény kisebbsége és a pár tízezer örmény, aki félillegálisan az országban dolgozik, különösen ki vannak téve a hatóságok atrocitásainak.
(via Foreign Affairs)
