Két éve, amikor az albán Shipe családja Koszovó szerbek lakta részén utazott keresztül, az autójukat egyszer csak megállította két rendőr. Kiszállították őket, az apára fegyvert fogtak, és az egyik rendőr azt mondta: „Megöltétek az apámat, most nekem is meg kéne ölnöm téged!” – idézi fel a kislány két esztendő múltán is remegő hangon a történteket. A családot végül elengedték – azaz nekik szerencséjük volt, hiszen a hírek szerint sokan nem ússzák meg ilyen könnyen az effajta „kalandokat” –, de Shipe és a szülei azóta sem merészkedtek arra a vidékre.
Hasonló történeteket persze szerb oldalon is bőven tudnának mesélni. A másik nép iránti gyűlölet mindkét oldalon jelen van. Nem véletlen, hogy bár a koszovói lakosság kevesebb mint tíz százaléka szerb, közülük már senki sem él a fővárosban, Pristinában. Akinek mégis dolga van a másik oldalon, jobb híján lecseréli az autóján az albán területen kiadott rendszámát szerbre, vagy fordítva, így remélve némi biztonságot.
Biztosak a függetlenségben
A koszovói albánok mindezek ellenére úgy gondolják, ha hamarosan kikiáltják a függetlenséget, békében együtt tudnak majd élni a szerbekkel. A jelenleg az ENSZ közvetítőjeként a koszovói kérdés megoldásán fáradozó egykori finn államfő, Martti Ahtisaari által kidolgozott terv értelmében a szerb kisebbség jogait erős garanciák védenék. Miként azt lapunknak nyilatkozva Agim Ceku, Koszovó albán miniszterelnöke is elmondta, az önállóság útjára lépő országban a szerbek saját önkormányzatokat, egyetemeket, kórházakat kapnának, kulturális örökségük emlékeit pedig védelmi zónák vennék körül. Hogy mindez nem üres ígéret, azt jelzi hogy a helységnévtáblák Koszovó-szerte már most is kétnyelvűek. Még azokon a vidékeken is megtalálhatók a szerb feliratok, ahol kizárólag albánok élnek.
„Az emberek együtt fognak tudni élni, ha a vezetés jól teszi a dolgát. Az én korosztályom végigélte a háborút, de úgy gondolom, ha lesz munka, jövőkép, akkor békében egymás mellett élünk majd a szerbekkel. A fiatalabb generációk pedig már nem fognak emlékezni a borzalmakra” – tekint bizakodóan a jövőbe egy harminc körüli pristinai fiatalember a főváros egyik bárjában. Természetesen ő is tisztában van a nehézségekkel: „Mindez persze nem megy egy óra alatt, ehhez nem kevés időnek kell eltelnie.”
Ezt az albán politikusok többsége is így látja, miközben abban szemernyit sem kételkednek, hogy országuk még az idén önállóvá válik. „A függetlenség után ránk váró szolid jólét megmutatja majd az embereknek, hogy Koszovó életképes ország, és a szerbek is elfogadják majd az új realitásokat” – fogalmaz meg Agim Ceku kormányfőével egybecsengő véleményt a FigyelőNetnek Ahmet Isufi, az egyik legjelentősebb albán politikai erő, a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) alelnöke. Más kérdés, hogy miközben a szebb jövő beköszöntére vár, az AKK-nak is van olyan ügye, amelyet a múltból cipel magával: a párt elnöke, a korábbi kormányfő Ramus Haradinaj háborús bűnök vádjával jelenleg a hágai nemzetközi törvényszék börtönében ül, és az ítéletére vár.
Képgaléria Koszovóról és Pristináról!
A szerbek még reménykednek
Sok szerb azonban még mindig reménykedik abban, hogy nem kiáltják ki Koszovó függetlenségét. A november 17-i parlamenti és önkormányzati választásokon éppen ezért a koszovói szerb pártok és mozgalmak egy része nem is indul, mondván, a terület Szerbiához tartozik, azaz csupán alkotmányellenes színjáték az egész voksolás.
Ám ők sem teljesen egységesek: a Koszovói Szerb Liberális Párt például minden jel szerint kompromisszumkészebb, és elindítja a jelöltjeit a szavazáson.
—-A jólét a békét is meghozná—-
Koszovóban az emberek ma reményekkel teli várják a függetlenséget, jobb lehetőségeket, mindenekelőtt több munkahelyet remélve tőle. Utóbbiakra van talán a legnagyobb szükség, hiszen a tartományban jelenleg 49 százalékos a munkanélküliség. „Annak, aki egyetemet végez, biztosítva van a jövője, de a többiek legföljebb bolti eladónak, jobb esetben pincérnek mehetnek el” – próbál bizakodni a Pristinában pszichológiát tanuló, 19 éves Shapat Begolli abban, hogy ha végez, a diplomája őt majd álláshoz segíti. A többség hozzá hasonlóan otthon szeretne boldogulni, de tagadhatatlan, hogy ma jobb híján sokan vágynak külföldre – elsősorban az Egyesült Államokba és Kanadába –, és közülük tízezrek neki is vágnak a nagyvilágnak, hogy Koszovón kívül találják meg a megélhetésüket.
Ami viszont a jövőt illeti, az albánok körében mindenki rendíthetetlenül hisz a függetlenségben. A többség abban is, hogy az elhozza majd a jobb jövőt. „Ha nem ismerik el mielőbb a független Koszovót, akár én magam is fegyvert fogok és harcolok érte” – ad ízelítőt a koszovói albánok elszántságából egy fájós lábú idős hölgy, botját az egyik kávézó falának támasztva. Az önállóság küszöbére érkezett országban láthatóan mindenki tele van energiával. Hiába a szeptember közepétől október közepéig tartó muzulmán szent hónap, a ramadan, a bárok és az éttermek zsúfolásig tömve fiatalokkal: nyugati slágereket hallgatnak, a lányok divatosak és jól öltözöttek. Fejkendőt errefelé alig visel valaki – nem úgy, mint az alig kilencven kilométerre fekvő macedón fővárosban, Szkopjéban, ahol az albánok sokkal vallásosabbak. Olyannyira, hogy ott az iszlám rendje szerint ramadan idején a kávézók és az éttermek is kiürülnek.
Pristinai forgatag
Az alig 600 ezres lélekszámú főváros utcáin is hatalmas a forgalom, mindenki dudál, tülekszik, alig lehet közlekedni a rengeteg autótól és a köztük cikázó gyalogosoktól. Ráadásul a város utcáin közlekedő járművek többsége öreg, lestrapált nyugati kocsi, amelyeket a rajtuk hagyott felségjelzés alapján jórészt Olaszországból, Németországból vagy Svájcból szereztek be – jobb nem firtatni, mennyire legálisan – a tulajdonosaik.
Az 1999-es harcok után sok albán, aki a macedóniai menekülttáborokból visszatérve az otthonát lerombolva vagy kiégve találta, a fővárosba ment abban a reményben, hogy ott majd új életet kezdhet. Pristina viszont alig tud megbirkózni a hirtelen jött emberáradattal.
Mindezek után Pristinában szüntelenül fojtogató a szmog, és komoly probléma a zsúfoltság. Ráadásul a város ad otthont a koszovói nemzetközi erőknek is: az utcán szinte egymást érik az ENSZ – azaz a világszervezet koszovói missziója, az UNMIK –, valamint az EBESZ és a KFOR autói.
Gombamód szaporodó ingatlanok
Az energiával teli nyüzsgés mögött persze temérdek probléma bújik meg. Pristina-szerte dinamikus építkezések és felújítások zajlanak: igyekeznek eltüntetni az 1999-es bombázások nyomait, illetve otthont próbálnak teremteni a főváros sok tízezer, jelenleg a peremkerületek lepusztult házaiban összezsúfolódott új lakójának. Ám a rohammunkának megvan az „eredménye”. A vadonatúj öt-tíz emeletes lakóházakból például hiányoznak liftek, sokak szerint azért, mert az épületek sebtiben felhúzott, kártyavár-stabilitású szerkezete azokat nem bírná el.
A fővárost járva pedig nemcsak a fejlődés, hanem a szegénység is kézzel fogható. Az utcák szemetesek, a járdák töredezettek, és az ember mindenfelé koldusokba botlik. Ráadásul vidéken még rosszabb a helyzet. Koszovó távolabbi részein – mint Ahmet Isufi is elismeri – a lakosság 15 százaléka mély nyomorban él.
A közbiztonság a hivatalos vélemények szerint nem rossz. Igaz, amikor szeptember 25-én egy maffialeszámolás során Pristinában felrobbantottak egy éttermet és többen is az életüket vesztették a helyszínen, a város lakóit mindez nemigen zaklatta fel, mondhatni közömbösen fogadták a hírt.
—-Mi lesz a függetlenség után?—-
S hogy mi lesz a függetlenség után? Abban ugyan az albánok közül mindenki egyetért a politikusokkal, hogy Koszovó számára nincs más út, mint a saját állam, ám a szebb jövőben azért sokan kételkednek. „Az emberek a jelenlegi vezetőkben hősöket látnak, akik függetlenséget ígérnek nekik. Ám ez csupán a felszín, ami alatta van, az teljesen rohadt. Burjánzik a hatóságok közreműködésével zajló szervezett bűnözés, az embercsempészet, a drogkereskedelem – amelyek révén a közpénzek magánzsebekbe vándorolnak” – vádolja a „hatalmával visszaélő” koszovói politikai elitet Avni Zogiani, a Szervezet a Demokráciáért, a Korrupciómentességért és a Méltóságért (COHU) elnevezésű civil tömörülés vezetője.
Szerinte ezen a területen ráadásul nyoma sincs a szerb–albán ellentétnek, az anyagi érdek-összefonódások mindennél erősebbek. Mi több, a nemzetközi erők sem képesek rendet tenni, hiszen nem csupán a koszovói politikusok, hanem ők is részesei a „nagy játszmának” – így a két oldal kölcsönösen zsarolni tudja a másikat.
Tekintse meg képgalériánkat a cikkben megszólalókról!
Az UNMIK-ről, amely amúgy sem örvend különösebben nagy tiszteletnek – piros-fehér autóik után a helyiek például csak „Coca-Cola-rendőrségnek” csúfolják az ENSZ-erőket – széles körben úgy tartják, hogy a pristinai elit tagjainál semmivel sem kevésbé korruptak. Nem jobb a helyzet a médiával sem. „Ötezer euróért meg lehet vásárolni, hogy a lapok mit írjanak a következő két hónapban” – állítja Zogiani. Éppen ezért úgy véli, az emberek most még hallgatnak, ám Koszovó státusának rendezése után az utcára fognak vonulni a kormány ellen.
Ellenőrzött függetlenség?
Az Ahtisaari által javasolt ellenőrzött függetlenség valójában „az Európai Unió új missziójának előkészítése, amely az UNMIK szerepét venné át, valahogy úgy, ahogyan az annak idején Boszniában történt” – vallja Albin Kurti ellenzéki vezető. A 32 éves albán politikus jelenleg házi őrizetben van, miután az egyik szervezője volt annak a február 10-én lezajlott pristinai tüntetésnek, amelynek mintegy háromezer résztvevője az Ahtisaari-elleni tiltakozásul vonult az utcára. Ám az UNMIK-nak a helyszínre vezényelt román és lengyel egységei a feszült hangulatban a tömegbe lőttek, két tüntető életét oltva ki, s közel száz embert megsebesítve. Kurti úgy tudja, az EU azt tervezi, hogy mintegy 1300 rendőrt és egyéb igazságszolgáltatási tisztviselőt küld Koszovóba. „Miért? Mert eleve tudják, hogy az általuk szorgalmazott megoldást – ha bekövetkezik –, nem támogatja a nép akarata” – utasítja el az Ahtisaari-tervre épülő európai rendezési elképzeléseket Albin Kurti.
Ám a hozzá hasonlóan gondolkodók nem fogadják el Koszovó megosztásának az ötletét sem. „Az északi rész (Koszovszka Mitrovica környéke – a szerk.) leválasztását, a Presevó-völgy elszakadása, majd Nyugat-Macedónia követné. Az új határok új háborúkat jelentenek. Ha képesek leszünk Koszovó jelenlegi határainak megtartására, reménykedhetünk valamilyen békés megoldásban. Ha elkezdünk új határokról beszélni, az további konfliktusokhoz vezet” – érzékelteti a pristinai ellenzéki politikus, mennyire kiélezett a jelenlegi helyzet.
—-Gazdaság a semmiből—-
Koszovóban a nyolcvanas évek végétől egészen a közelmúltig gyakorlatilag megállt az élet. Közel két évtizeden át a tartományban lényegében semmilyen fejlesztés nem történt, a beruházások messze elkerülték ezt a vidéket. Az elmúlt években azonban ismét beindulni látszik a gazdaság vérkeringése. Koszovó mozgásba lendül. A NATO-bombázásban lerombolt 240 ezer házból eddig mintegy 20 ezret újítottak fel nemzetközi segítséggel, ám az épületek több mint felét újraépítették. Mindez leginkább annak köszönhető, hogy a lakosságnak ma legalább a 20 százaléka külföldön él, s az idegenben szerencsét próbálók a Koszovói Kereskedelmi kamara (OEK) adatai szerint évente mintegy 400 millió eurót utalnak haza az otthon maradottaknak.
Ezekből a pénzekből pedig szerte az országban gombamód bújnak ki a földből az egy-két emeletes családi házak. Sőt, a Macedóniából a koszovói főváros felé vezető országút is meglepően jó minőségű, az út mentén pedig, ahol 1999 előtt csak szántóföldek voltak, ma szinte minden kilométeren vadonatúj áruházakba, jól felszerelt benzinkutakba és nyugati színvonalú – viszont koszovói árszínvonalú! – éttermekbe botlik az utazó.
Ám még náluk is több a roncstelep – nem véletlenül. A koszovói gazdaság alig 7 százalékát adó export nagy részét ugyanis a bontott autókból kinyert színesfémek adják – jelzi Ejup Qerimi, az OEK elnöke, milyen vállalkozások képesek a jelenlegi körülmények között talpon maradni a tartományban.
Befektetőkre várva
Koszovó ugyanis hiába gazdag ásványkincsekben, a helyi bányászat továbbra is befektetőkre vár, a tőkét azonban egyelőre jobbára elriasztja a terület státusának rendezetlensége.
Pedig a tartomány szemmel láthatóan megtesz minden tőle telhetőt, hogy vonzóvá tegye magát. A főváros repülőtere a bombázások után bámulatos sebességgel éledt újjá – ma hét országból nyolc légitársaság, köztük a Malév indít rendszeres járatokat Koszovóba –, olyannyira, hogy az erőfeszítések elismeréseként az Airports Council International (ACI) nevű szervezet még a „2006 Legjobb Repülőtere” díjat is Pristinának ítélte.
Alighanem e siker is közrejátszott abban, hogy a kormányzat már neki is látott a reptér privatizációjának. „Most még minden nagyon olcsó, így Koszovó ideális befektetési terep” – biztatja a privatizációban való részvételre, illetve új invesztációkra a külföldi üzleti köröket Ahmet Shala, a helyi privatizációs és vagyonügynökség, a KTA igazgatója. Véleménye szerint elsősorban a bányászatban, a cementgyártásban, a borászatban és a síturizmusban vannak lehetőségek. S persze ott van még az építőipar. „Fel kell újítani a buszpályaudvarokat, új utakat kell építeni, elsősorban autópályákat” – ad ízelítőt az ambiciózus tervekből a vagyonügynökség első embere.
