Della

Németh Dávid: 2040 előtt nem fogjuk elérni az unió átlagos fejlettségi szintjét

Az éves mutatók helyett a jövőben a negyedéves adatokra helyezi majd a kormány a kommunikációs hangsúlyt, így például arra, hogy 2025 utolsó negyedévében beindulhat a magyar gazdaság – mondja a Dellában Németh Dávid, a K&H vezető elemzője, aki szerint a 2,5 százalékos, egyszer már finomított kormányzati növekedési terv nem teljesülhet, a bizalmi indexek alapján még a második negyedév sem robbantja be a gazdaság motorját.

Az év első három hónapja minden várakozást alulmúlóan volt gyenge, a lakossági fogyasztás – amelytől a kormány várja az idén a bővülés támogatását – sem tudta ellensúlyozni az ipar és a mezőgazdaság erősen visszafogott teljesítményét. Abban biztosak voltunk, hogy repülőrajt nem lesz – tromfolta az elemző a kormányzati panelt, amelyre alapozva az évet elindította a nyilvánosságban Orbán Viktor.

De vajon meddig tűri a kormányfő, hogy a gazdaságért felelős minisztere, Nagy Márton immár harmadik éve messze túlbecsüli a GDP növekedési ütemét? Németh Dávid szerint a miniszter a kreditjét még a jegybanki korszakában, a devizahiteleseket segítő hitelforintosítással szerezte meg, illetve vannak olyan kormányzati élénkítő csomagok (digitalizáció, kkv-k), amelyek irányával még a banki elemző is egyet tud érteni.

Magyarország kilóg az európai mezőnyből a beruházási ráta alapján

– mutat rá az egyik legfájóbb pontra, amely azon túl, hogy most nem stimulálja a gazdaságot a beruházási célú ráfordításokon keresztül, az előttünk álló időszakban is lassítja a folyamatokat a ki nem épült kapacitások, az elmaradt technológiai fejlesztések miatt.

Ez a helyzet, a kanyarban előzés nem szokott összejönni – reagált arra a helyzetelemzésünkre, miszerint az Orbán-kormányokra jellemző, hogy pénzbőség idején képesek szemmel látható teljesítményre, ám, amikor rosszabb idők járnak, akkor nincsenek jó válaszaik. Nemhogy Ausztria, de az Európai Unió fejlettségi átlagát sem fogjuk elérni 2040 előtt – festett nem túl szívderítő jövőképet az adásban. Ebben az uniós támogatások sem tudnak segíteni egy ideig, vendégünk szerint leghamarabb a 2026-os választás után változhat ebben a helyzet.

Hibás döntés lenne Oroszország teljes izolálása

– ezt már arra a friss európai uniós kezdeményezésre mondta, amely az orosz energiahordozókról való teljes leválást készíti elő, határidőket szabva a jogi és fizikai lépések megtételére. Németh Dávid szerint marad a világnak olyan része, amellyel továbbra is kereskedni tud Oroszország, az árazásban pedig nehéz versenyképesebb ajánlatokat kapni. Arról nem is beszélve, hogy az egyik függőségből egy másikba, Amerika felé kötelezné el magát a kontinens.

A műsor vendége kifejti még, hogy miért nem tartja teljesen őrültnek az Egyesült Államok új elnökét, és valóban az üléspont határozza-e meg Varga Mihály volt pénzügyminiszter, jelenlegi jegybankelnök álláspontját a kormány gazdaságpolitikájáról, amelynek megítélésében három hónapos időtávban jelentősen változott a véleménye.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik