Della

Orbán Viktor stratégiai testülete vizsgálni fogja a Fico-merényletet

Rendhagyó módon indult – és emiatt rendhagyó időpontban is érkezik – a Della legújabb adása, vendégünkkel, Kovács Árpáddal, a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék korábbi elnökével ugyanis nem a gazdaság állapotáról kezdtünk beszélni, hanem az adás felvételét megelőző napon végrehajtott merényletről, aminek célpontja Robert Fico szlovák miniszterelnök volt. Választásunkat az magyarázta, hogy nyilatkozónk a miniszterelnök munkáját segítő, márciusban felállított Stratégiai Tanácsadó Testület tagja, ahol a biztonságpolitikai témák is napirendre kerülnek.

Kovács Árpád szerint a Szlovákiában történtek biztosan érinteni fogják a munkájukat a biztonságpolitikai problémák feltárása keretében a tanács következő, május végén esedékes ülésén.

A merényletért egyértelműen a politikai hangulatot tartja felelősnek, szerinte felfokozott állapotban van a kontinens, irányt keres, mint ahogy a tagországok is, és ilyenkor „a szélsőségesen gondolkodók világa élénkebb, mint egy nyugodt környezetben”. Mint mondta, az Európai Uniót békés üzemmódra találták ki, ami egy ideje nem áll fenn, s az ezzel járó zavaros helyzet magyarázza szerinte a centralizáció irányába tartó „furcsa törekvéseket” az EU központjában.

Álláspontja szerint Magyarországon nem fordulhat elő olyan fegyveres támadás vezető politikus ellen, mint Szlovákiában, mert a magyar politikai élet az összes vita ellenére teljesen más stílusú, mint a szlovák, és a magyar mentalitás is eltérő.

Forróvérű társaságnak tartják a magyarokat, de tudnak racionálisan, higgadtan gondolkodni – mondta a műsorban.

Maradva az európai közösségnél, a miniszterelnök tanácsadója valós veszélynek látja, hogy a nemzetállami sajátosságok feloldódnak egy multikulturális közegben, nem ért egyet az unió szerinte föderalista szerepfelfogásával sem, mindezzel együtt azt vallja, hogy Magyarország helye minden körülmények között az Európai Unión belül van, ezt szerinte senki nem kérdőjelezi meg.

Kovács Árpádtól néhány, eddig nem ismert részletet is megtudtunk a Stratégiai Tanácsadó Testület munkájáról. Így például azt, hogy abban fontos szerep jut az amerikai republikánusok vízióinak, programalkotásának, amelyeket összefoglaló módon egy 900 oldalas könyvben publikáltak: ez a munka meghatározza a testület napirendjét. Vendégünk a gazdasági témákért felel, legutóbbi, a miniszterelnökhöz eljuttatott elemzése az uniós gazdasági kormányzással foglalkozott, amelynek sajátosságaként a kettős fékrendszert azonosította be a szerző (megfejtés a műsorban).

Kértük a véleményét azokról a kritikákról is, melyek a Költségvetési Tanács vezetésének időszaka alatt érték, miszerint nem kellő eréllyel figyelmeztették akkoriban a kormányt a költségvetési kockázatokra. Kovács Árpád részben elfogadta a kritikákat, mint mondta, sok kérdésben elkényelmesítette őket a magyar gazdaság felívelése a 2010-es évek alatt, ugyanakkor emlékeztetett, hogy már akkor is rendre felhívták a döntéshozók figyelmét a költségvetési pálya tarthatóságának kockázataira.

Az idei büdzséről elmondta, hogy valószínűleg szükség lesz további kiigazító lépésekre a megemelt, 4,5 százalékos hiánycél betartása érdekében, de ennek időzítése a kormány feladata. A műsorban magyarázattal szolgál arra a kemény állítására is, miszerint

Németország elvesztette a harmadik világháborút is az Egyesült Államokkal szemben.

(A Della következő adása május 29-én jelenik meg.)

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik