Della

Már nem a magyar játékosügynökök a legmazochistábbak

Mindig próbálnak eladni valamit, amit nem lehet eladni – az egykori labdarúgó, Popovics Sándor gúnyolódott így a magyar labdarúgók szerződtetésén fáradozó játékosügynökökön, akiknek ma már jóval könnyebb dolguk van, amint azt Szoboszlai Dominik példája is mutatja. Az egyik nagy, hollandiai központú irodának dolgozó Georgi Attila szerint Európa kezd felfigyelni a magyar labdarúgókra, de a hazai akadémiák még adósak a tehetségek kinevelésével. Jóval több piacképes fiatal játékosra lenne szükség a külföldi piac meghódításához – összegezhető a játékosügynök véleménye, akivel a futballipar hátteréről beszéltünk a Dellában.

Valóban ipari méretekről kell beszélni, mert manapság már nem magánzók foglalkoznak a játékosokkal, hanem Európát behálózó cégek, melyeknél a szerződéses feladatok csak egy kis részt tesznek ki a munkából. Aki igényt tart rá, pénzügyi tanácsadást is kaphat az ügynökségétől a karrierje során elért megtakarítása fialtatására. Másnak a medence tisztításavagy a család vízumának elintézése jelent prioritást. Az ügynökségek korábban 5-10 százalékos jutalékot kaptak, mostanában ez inkább az 5 százalékhoz közelít – mondja Georgi Attila, aki szerint országa válogatja, hol milyen alapra vetítve állapítják meg a jutalékot. Itthon a nettó bér szerint számolják ki, míg Belgiumban a prémiumot is figyelembe veszik. Ezzel együtt a játékosügynöknek nincs rossz véleménye a hazai viszonyokról, szerinte a magyar kluboknál európai mércével mérve is korrekt szerződések vannak – szemben a balkáni országokkal. A műsorban beszélünk még arról is, hogy Liverpool jelenti-e a végállomást Szoboszlainak, vagy van még feljebb a karrierjében, és arról is, hogy miért nem érdemes egy bankári állást megpályázni egy futballistára szabott szerződéssel.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Tangó és Kes
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Kontra
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Kézivezérlés
Sorozatlövő
Határsértők
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik