Della

Győrffy Dóra: Nincs kiút az EU-ból, de van az akkugyártásból

Hiába a kormányzati akarat, a feltételek – kiemelten az energia – hiánya miatt kétséges, hogy a Debrecenben épülő akkumulátorgyár teljes üteme megvalósul, már a folyamatban lévő első ütemnél is lehetnek gondok – mondja a Della adásában Győrffy Dóra közgazdász, aki szerint irtózatos koncentráció van kialakulóban egy olyan iparágban, amelyben Magyarországnak nincs komparatív előnye. És akivel felidézzük, hogy a 2008-as Fidesz valószínűleg az akkumulátorgyártás ellen demonstrálna, kormányzati pozícióból viszont figyelmen kívül hagyja a környezetvédelmi szempontokat, és nehezen magyarázható politikai-gazdasági alkukat köt, aktuálisan Peking kegyét keresi. Kínának – ahonnan a beruházó Debrecenbe érkezett – viszont csak addig vagyunk fontosak, amíg az Európai Unió tagjának számítunk, ez tehát az egyik objektív akadálya az unió (orbáni beszédekből időnként kihallható) esetleges elhagyásának – nyitottuk szélesre az értelmezési mezőt. Az orosz-ukrán háborúval pedig végképp egyértelművé vált: egy út maradt, az európai közösségé. Immár megkérdőjelezhetetlen, hogy Moszkvával nem lehet fenntartani az eddigi erős szövetséget. „Egy háborús agresszor, népírtó országgal nem lehet szoros kapcsolatokat fenntartania egy civilizált országnak, amely a nyugati szövetség tagja” – mondja Győrffy.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Tangó és Kes
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Kontra
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Kézivezérlés
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik