Gazdaság

Minimálbér-emelés: már az összes szakszervezet támogatja, bár a MASZSZ nem boldog a mértékétől

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu

Mára kiderült, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) is támogatja, hogy januártól a minimálbér 16, a bérminimum 14 százalékkal emelkedjen. Nem marad el tehát a minimálbérek emelése.

A MASZSZ felelős döntést hozott

Szerdán lezajlottak a MASZSZ-on belüli egyeztetések, és mint Zlati Róbert elnöktől a 24.hu megtudta, a Magyar Szakszervezeti Szövetség is alá fogja írni a minimálbér és bérminimum emelésére vonatkozó megállapodást.

Ez azért fontos, mert ez a kérdés eddig bizonytalan volt. Ahogy kedden is írtuk, a szakszervezetek közül a Liga és a Munkástanácsok is elfogadhatónak tartották a tervezett alkut, ám a Magyar Szakszervezeti Szövetség akkor még nem bólintott rá a javaslatra. Félő volt, hogyha a MASZSZ nem írja alá a megállapodást – egyezség híján – esetleg elmarad a minimálbérek jövő évi emelése.

Nem vagyunk tőle boldogok. De felelősségünk, hogy legyen minimálbér-emelés. Ezért írjuk alá a megállapodást, még ha csak ennyiről is fog szólni

– mondta lapunknak Zlati Róbert.

Az elnök ezzel arra célzott, hogy a minimálbérnél ők 20 százalékos emelést szerettek volna, a bérminimumnál pedig szintén 40 ezer forintos növekedést szorgalmaztak a bértárgyalásokon.

A megállapodásban benne lesz, hogy amennyiben a prognosztizált inflációhoz képest jelentős eltérés lesz, akkor újra tárgyalóasztalhoz ülnek a felek

– tette hozzá.

A 16 százalékos emeléssel a minimálbér a jelenlegi bruttó 200 ezer forintról 232 ezer forintra emelkedhet januártól.A garantált bérminimum (amit szakmunkás minimálbérként is szokás emlegetni) pedig a mostani bruttó 260 ezer forintról 296 400 forintra nőhet.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) csütörtökön három órakor ül össze ismét, és ezek szerint alá is írhatják a bérmegállapodást. Kérdés viszont még, hogy bérajánlás lesz-e, vagyis hogy a többi bérkategóriára is lesz-e irányadó béremelési ajánlás a megállapodásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik