Gazdaság

Ennyi lesz jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum

Kőhalmi Péter / 24.hu
Kőhalmi Péter / 24.hu

Elvi megállapodásra jutottak kedden a szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről – értesült a Napi.hu. A minimálbér eszerint januártól 16 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 14 százalékkal nő 2023-ban.

A felek a mai tárgyalási fordulón abban is megegyeztek, hogy év közben felülvizsgálják az egyezséget a legfőbb makrogazdasági mutatók ismeretében. Januártól az emeléssel

  • a minimálbér összege bruttó 232 ezer forintra,
  • a garantált bérminimum összege bruttó 296 400 forintra emelkedik.

A megállapodás végleges szövegét várhatóan jövő csütörtökön fogadják el a szociális partnerek. A bérmegállapodásba a munkáltatói oldal kérésére bekerül a kormány vállalása, amely szerint jövőre nem emelkednek a bérhez kapcsolódó közterhek, illetve nem kell adóemeléssel számolniuk a vállalkozásoknak. A szakszervezetek bérajánlást is megfogalmaznak az egyezségben.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai ülésén végül lekerült a napirendről az a javaslat, amely szerint két lépcsőben emelkedett volna a garantált bérminimum összege.A munkáltatói oldal három érdekképviselete egységesen támogatta a minimálbér 16 százalékos és a bérminimum 14 százalékos emelését. A szakszervezetek közül a Liga és a Munkástanácsok is elfogadhatónak tartja az alkut, ám a Magyar Szakszervezeti Szövetség egyelőre még nem bólintott rá a javaslatra. Ha a MASZ nem írja alá a megállapodást félő, hogy – egyezség híján – elmarad a minimálbérek jövő évi emelése. A képviselet legalább 20 százalékos emelést tartott korábban elfogadhatónak.

Az őszi bértárgyalásokon sokáig úgy tűnt egyaránt 15-15 százalékkal nő a minimálbér és a bérminimum. A 16 és 14 százalékos emelés ugyanakkor azt jelenti, hogy a legkisebb bérek megőrzik reálértéküket 2023-ban – írják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik