Della
Surányi György: Szemfényvesztés a megállapodás a gázfogyasztásunk halasztott fizetéséről
2022. 10. 05. 14:00
Nem igaz, hogy a háború az oka a forint gyengülésének. A térségi devizák közül csak a forint árfolyama szállt el, egyebek mellett azért, mert elégtelen a devizatartalékunk – állítja Surányi György egyetemi tanár, volt jegybankelnök, aki szerint már rég fel kellett volna venni újabb devizahiteleket, és kedvezőbb kondíciókkal feltölteni a tartalékokat. Úgy látja, a jegybank túl korán állt le a kamatemelésekkel, az inflációs nyomás nem enyhül. Ugyanakkor államcsődről beszélni szerinte felelőtlenség, a Nemzetközi Valutaalapra sem szorul rá az ország, a minap bejelentett megállapodást az oroszokkal a gázár halasztott fizetéséről viszont szemfényvesztésnek tartja, ami nem menti meg a folyó fizetési mérleget. Ez új gazdasági podcastunk, a Della első része.
Ahol minden a pénz körül forog
Magyarország meghatározó gazdasági podcast műsora, a Della azoknak szól, akik érteni is akarják a világot, nem csak szemlélni. Mi segítünk elválasztani a fontosat a haszontalantól, az igazságot a hazugságtól, az értékeset a talmitól. Ehhez segítségül a legjobb szakértőket üzletembereket, gazdaságpolitikusokat hívjuk be a Dellába. A műsorvezető Baka F. Zoltán.
Háromharmad
Első kézből
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Szerintem
Sorozatlövő
Határsértők
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
